Röviden, tömören

Végül mégsem jöhettünk haza szerdán, csak csütörtök reggel: Landau doktor rá akart nézni Maci szájpadlására még egyszer. A lapka eltávolítása szerda délelőtt megtörtént ugyan, mégpedig egy kisebb altatásban, de a biztonságos gyógyulás kedvéért még egy napot ráhúztunk. Cserébe viszont úgy tűnik, eddig terv szerint haladunk, jól gyógyul a heg. Másik dolog, hogy el lettünk tanácsolva a bölcsitől erre a hónapra, ami kerek-perec azt jelenti, Ádám nem megy többé az angol csoportba. Ennek okai, hogy most nagyon nem lenne ajánlatos semmilyen fertőzést összeszedni, továbbá nagyon kell figyelni rá, nehogy valami élesebb, keményebb tárgyat vegyen a szájába, 3. pedig, hogy egyelőre csak nagyon pépeset, hígat ehet, amit legjobban itthon tudunk neki biztosítani. Persze egy elköszönés erejéig mindenképp visszamegyünk még a Caterpillarok közé :) Legjobban Annát, a kis nevelőnőt sajnálom, mert ő igazán profin bánt Ádámmal, és Ádám érezhetően jól kezdett angolul beszélni, olyan kiejtéssel, amit csak egy vérbeli angoltól tanulhatott. Mindegy, májustól majd vérbeli németekkel lesz körülvéve :).

Csütörtök reggeli kórházi rajtolásunk óta, mint akit felhúztak, meg sem állunk a költözésünk előkészítésével. Ma, vagyis pénteken nagyszabású Ikea-túrát tartottunk, teherautó-bérléssel, pakolással, magas számlával. Maci élvezte, hogy elől ülhet velünk a teherautóban, persze szigorúan gyerekülésben. (Apája meg élvezte, hogy vezetheti :)) Azt hiszem, most következő napokban ritkán lesz bejegyzés, hiszen sok munka áll előttünk. De nagyon izgatottak vagyunk már, és ezt tényleg nem csak a magam nevében nyilatkozhatom, azt hiszem. Ezzel a lakással megint új fejezet nyílik az életünkben, sőt , kicsit át kell programoznunk az agyunkat, hogy már nem luxembourgi, hanem németországi lakosok leszünk. Ádám új bölcsibe fog járni, nekünk új munkáink lesznek, új szomszédok, új arcok, új helyek. Nagyobb lakásunk lesz, Ádámnak külön szobával, nagyobb nappalival, külön étkezővel, szép kilátással. Nem kell egy nagyszabású dizájn-lakást elképzelni, de egy normális elvárásoknak megfelelő, élhető tér lesz. Majd úgyis lesznek fotók ;) 

Úgy tűnik, a jövő héttel az én munkám is beindul, ez is izgalmasan hangzik, és remélem, jól tudom majd csinálni, amit kitűztek nekem feladatként. Biztos nem lesz könnyű, sok tanulással fog járni, és kicsit úttörőnek is kell majd lennem bizonyos tekintetben, de most inkább nem mondanék róla többet. (Egyébként emiatt húztunk most bele ennyire már a költözésbe is.)

A "Röviden, tömören" cím nem annyira lett igaz, de most úgysem látom még, mikor tudok biztosan legközelebb írni.

Homburg szökőkútjai

Update: nem rég megtudtuk, hogy nem kedden, csak szerdán mehetünk haza. A lapkát is szerda reggel fogják kivenni, hogy adjunk még egy napot a gyógyulásnak. Nem mondom, hogy nem esett rosszul, de most ez van.

Vasárnap kimentünk a városba, itt igazán szép nyár kerekedett ki ugyanis. (Nem véletlenül fájt a fejem, vagy 20 fok a különbség.) Macival nagyot sétáltunk a már ismert belvárosban, de néhány új részletet azért még így is felfedeztünk. Ezekről lesznek mindjárt képek.

Hétfő reggel, (vagyis most 20 perce) a vizitelő orvos úgy nyilatkozott, hogy kedden (azaz holnap reggel) eltávolítják Maciból a kis védőlapkát, egy enyhe narkózis segítségével, s ha minden jól alakul, még aznap hazamehetünk!

Bár ez utóbbit, mikor nagy örömmel meséltem Macinak, és kérdeztem, hazamenjünk-e, nemmel válaszolt. Kérdeztem, jó itt neki? Igen. Ne menjünk haza? Ne! Kis idő múlva rámutat a tabletre (amelyből a rajta lévő összesen 6 db Kisvakond részt napjában 10-szer látta az elmúlt héten): Visszük. Igen, ha a tablet is jön, akkor hazamehetünk...

Ez egy 1600-as években épült Ferencesrendi kolostor romja, amely később apátsággá, még később zsinagógává változott. Persze csak a 2. vh-ig, amikor is ugye üldözték ezeket.

Viszont azóta valaki jogot szerzett arra, hogy nagyvonalú teraszát belógathassa a romok közé, mitöbb, igénybe vegye őket, mint tartószerkezetet:

 A vízelvezetését i megoldotta...

Séta a homburgi tavaszban

Ma először kivittük Macit a friss levegőre sétálni, már csak azért is, mert kezd jobb idő lenni. Mondjuk ezt elég érdekesen csinálja az időjárás, nagyjából 5 percenként változik, hogy épp 100 ágra süt a nap, vagy zápor van, vagy újra nap, vagy jégeső. (meg is érzi a fejem...)

De persze nem én vagyok itt a kulcsszereplő, hanem Ádám, aki a múlt éjszaka megszabadult az utolsó kötelékétől is, magyarán: kihúzódott a gyomorszonda. Hogy ez hogy sikerült, azt nem tudom, mert ugye rajta volt a kézmerevítő, de nekem épp az a gyanúm, hogy abba akadt bele. Reggel aztán nagy kíváncsiság közepette vártuk, hogy lesz az evés. A cumisüveget magától is visszautasította, amit nem is bántunk, egyelőre nem kellene azzal nyomást gyakorolnia a műtött területre. Szerencsére viszont csészéből nagyon vígan megitta a tejet, és ez nem kis boldogsággal töltötte el: hiszen már vagy 4 napja nem evett szájon át. Egyébként azóta is irdatlan mennyiségű tej lecsúszott már neki, most nagyon pótol.

Szóval következnek a délutáni séta-képek. Már régebbi itt tartózkodásunkkor is tettem fel képeket, mivel a kórház nagyon szép természeti környezetbe települt, és mivel a múlt század elején, így igen erősen érződik az épületek többségén a szecessziós hatás, mégpedig egy jellegzetes összképet alkotva. (Na de épületből most nem sok fog látszani.)

Annál inkább tavaszi virágok: :)

vagy Ádám elefántháton

De pl. így néz ki a kórházi templom bejárata

Így pedig a templom maga messzebbről

és itt egy időjárás-előrejelző tábla, amit ma fedeztünk fel. (Ha igény támadna rá, ideírom a fordítást is)

3.

Túl lennénk a 3. műtéten is. Igazán rutinosnak mondanám magunkat, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem ér meglepetés, a helyek, a személyek és a teendők mind ismertek. 

Héftő óta lakunk a homburgi kórházban, Macival ketten vagyunk egy szobában a CK09 osztályon, mint ahogy eddig mindig.

Tehát először becsekkoltunk, aztán találkoztunk egy kedves anesztes orvossal, akinek már nem kellett sok újdonságot mondania nekünk, hiszen ez a 4. alkalom, hogy altatják a gyereket. (a 3. az volt, mikor 3 fogát kivették ősszel, de még aznap hazamehettünk.)

Az is pozitívum, hogy nem kellett a fül-orr-gégészeten fél napot töltenünk feleslegesen, mivel a múlt héten felkerestük Luxembourgban a saját orvosunkat, és elég volt az ő véleményét elmondani (minden rendben van, nincs szükség semmilyen beavatkozásra az ő részéről.)

A műtét kedden reggel kezdődött és tartott délig. Szokás szerint, 7-re jöttek az ágytoló fickók, persze Macit kézben vittem át, mert nem értette volna, mi történik. A műtő előterében megkapta a nyugtató szirupot (no ezt nem volt könnyű belediktálni), viszont tényleg hasznos és hatásos szer, mivel így nem akar ellenkezni, olyan "minden-mindegy" állapotba kerül. Így mindenkinek könnyebb. Az elválás most nem volt olyan nehéz, mint korábban (legalábbis nekem), egyszerűen tudja az ember, hogy ezen túl kell lenni, és hogy úgysem fog rá emlékezni.

Kb. 4 órán át tartott a műtét. Dr. Landau azt mondta, megint nagy lépést tettünk előre, egyelőre úgy néz ki, sikerült teljesen bezárni a szájpadlást (persze a foglécet nem, de ezt nem is akarták, hiszen az gátolná az arc fejlődését.) Azért még benne van a pakliban egy esetleges szétnyílás esélye, ez most függ a gyógyulástól is, és ha mégis maradna lyuk, akkor is, sokat fog javulni a helyzet.

Persze megint alaposan bedrótozva adták át a gyereket, és a történelem ismétli önmagát: Maci ez alkalommal is kihányta a gyomorszondát. Viszont most keménynek kellett lenni: nem kockáztathatjuk a gyógyulást a cumisüveg használatával, így a szondának vissza kellett kerülnie. Igen, ez nem kellemes, de nagyon gyors eljárás (ahogy legalábbis Apája elmondta), én ugyanis nem sokat láttam belőle a sürgölődő orvosoktól - ez nem is baj.

Kicsit bonyolult az élet a sok madzaggal, hiszen korlátozzák a mozgásban, meg egyáltalán az öltözésben, stb. Estére szerencsére le is került kettő, a vérnyomásmérő és az infúzió.

Maci kedélye általában nem rossz, szerintem sokkal jobban viseli most, mint korábban. Nem panaszkodik fájdalomra, és tudja mondani, ha valamit akar, pl éhes. Persze furcsa neki a szondán keresztül történő evés.

De sokat beszél, akár nevetgél is, kommentálja a meséket, nem akar napközben aludni. (Így aztán szerencsére éjjel tudott.)

Szóval alapvetően jó a hangulat, főként, mert rosszabbra számítottunk, hogy majd nem győzzük neki magyarázni, hogy ne húzza ki a szondát, vagy nem győzzük majd fájdalomcsillapítózni,stb. A szája is talán kevésbé van feldagadva, mit a korábbi alkalmakkor, és világosan hallatszik, hogy szebben beszél: a kis lyukakon már nem tud felszökni a levegő az orrába.

Mivel kapott egy védő lapkát a sebre, hogy ne bántsa a nyelvével, amíg gyógyul, ezt kell majd eltávolítani egy hét múlva, mielőtt elmegyünk.

Kb ennyi a történet, most egy hétig kell egymást szórakoztatnunk :). Remélhetőleg hamarosan a szobát is elhagyhatjuk, és akkor sétálhatunk, meg legozunk a játszószobában. Majd jelentkezem, ha lesz újdonság.

Egy kis képnélküliség

A mai napon Maci megvált 3 tejfogától. No nem úgy, hogy kiverte volna őket, hanem sebészi úton. Hát ugye, ez sem hangzik jobban. A tömör lényeg, hogy a Landau dr. szerint szükség volt erre a beavatkozásra a további jó irányú fejlődés érdekében.

Illetve. Még nem írtam itt a blogon, hogy augusztusban, a kontroll során fény derült rá, miért nem hajlandó Maci pépes ételen kívül mást is enni. Sajnos a kis szájpadlásán továbbra is éktelenkedett két lyuk, még az elülső, kemény szakaszon. (A jó hír az volt, hogy a lágy szájpad legalább jól sikerült, ami a beszédhez elengedhetetlenül szükséges.) Hát tudtuk mi ezt a lyukat, csak kicsit beletörődtünk, hogy akkor ezt majd csak nagy sokára fogják befoltozni, amikor az arc-csontok már befejezik a növekedést. Mint kiderült, ez nem így van, annak a lyuknak ott nincs semmi keresnivalója. Az egyedüli hely, ahol megengedett a rés, az a fogléc. Azt fogják csak 8-10 éves korában összezárni végleg.

Szóval, szükségünk lesz a közeljövőben erre a szájpad-záró műtétre. Nem hibáztatjuk a homburgiakat, szerintem korábban is nagyon jó munkát végeztek, (úgy is mondhatnánk, csodát műveltek), de sajnos a lyuk az nagy volt. Hát, akár úgy is felkészíthettük volna magunkat, hogy több lépcsőben lesz zárva. 

Ha mi nem nyugodunk bele, hogy ezzel együtt kell élnie most jó pár évig, és ha ők meg nem 1 évre hívnak vissza kontrollra az előző műtéthez képest, hanem csak fél évre mondjuk, akkor már hamarabb is nekiállhattunk volna a következőnek. Ez az időveszteség mondjuk kicsit zavar.

Szóval a mai szeánszon egyrészt azért altatták el Macit, hogy mintát vegyenek a szájpadlásáról, aminek segítségével fel tudnak készülni a műtétre. Ugyanis egy kétéves nem hajlandó egyáltalán a száját kinyitni egy dokinak, nemhogy nyitva is tartani, míg az kellően körülnéz benne. Meg aztán voltak ezek a rossz irányba növő elülső fogak, amiket ki kellett húzni. (Eredetileg nem is tudtuk, hogy rögtön 3-ról van szó.) Ez a változás egyébként kívülről nem észrevehető, hiszen épp arról van szó, hogy befelé nőtt fogakat szedtek ki. (A két felső kettesét, és az egyik oldali szemfogát.) Tehát a kis lapátfogak még megvannak. Ezeknek a kihúzása nem lesz később negatív hatással a maradandó fogak helyzetére, ahogy Landau mondta.

Most meg kell várni, míg a fogak helye alaposan begyógyul, megerősödik, ami kb fél év. Csak azután következhet a nagy műtét.

Maci egyébként nagyon hősiesen viselte a mai napot. (Az anyja kevésbé.) Miután kihozták, persze sírdogált, majd aludt egy nagyot Apája hasán, s mikor felébredt, szinte fitt és friss volt, csak nagyon éhes :). Onnantól kezdve semmi jelét nem mutatta, hogy bármi fájna (előtte meg be volt fájdalom-csillapítózva.) Este már nagyobbat hancúrozott itthon, mint korábban szokott. A cumisüvegből ivás, a kanállal evés, és a pohárból ivás is jól megy neki.

"Röviden" ennyi :)

Megjártuk tegnap Homburgot: ellenőrzés kipipálva. Minden rendben van. Az is, hogy Babnak még mindig távozik az orrán a pép evés közben. Állítólag majd megtanulja az új szájpadlását használni. Dokibá szerint nincs rá szükség, hogy 7-10 éves kora előtt kerüljön sor a műtétre, mert a kisebb gyermekkel nem lehet megértetni, miért van erre szükség. Szerinte így van ez jól, hogy 1 éves korára túl van a két nagy műtéten, és nem emlékszik rá később, utána meg elég nagy már ahhoz, hogy megértse. Szóval legközelebb egy év múlva kell oda mennünk, akkor is csak ellenőrzésre.

Ezen kívül nincs sok történés. Mackó igazi pasi: utálja, ha boltba viszem. Márpedig kifogott egy olyan anyát, aki szeret boltba járni, ha nem vásárolni, akkor legalább nézelődni. Úgyhogy most egymást tanítjuk türelemre és megértésre :) Ő engem a kevesebb, én őt a több boltbajárásra :) De hát neki is csak úgy lesz egyre nagyobb ruhája az egyre nagyobb testére...:) Viszont épp tegnap volt egy vicces eset az egyik üzletben: az eladónő nagyon rákattant a babára, egyfolytában beszélt hozzá, integetésre akarta ösztönözni, csak nem tudta, hogy a "ciao-ciao"-val nem fog menni, esetleg ha a "szia-sziával". De távozáskor a gyerek csak hanyagul annyit dobott oda: Avá! Ami pont megegyezik az Au revoir kiejtésével, már amennyit itt hallani belőle... Persze, ez az egyik szava, ava-ava. De azért jól jött ki :) 

Ezen kívül dívik még a Ga-ga, a Kha-kha,és újabban bejött a képbe a Bé-bé is, ami megint a francia nyelvtudását erősíti :) Persze Anyát azóta se mondott, sőt még a mamáról is leszokott...

Anyjának és Apjának viszont új kedvenc sorozata van:a Shaun, a bárány. Nem tudom, ki mennyire ismeri, mi gyerekfektetés után mindig megnézünk pár epizódot ebből a meséből :) Kedvcsinálónak itt az első rész: (érdemes eredeti, tökéletes minődégben megszerezni és nézni, mert nagyon sokat dob az élvezeti minőségen.)

Tegnap óta itthon vagyunk! Reggel 9-kor a vizit során kikapták Bab szájából a kis védőréteget, és szélnek eresztettek minket. Tényleg nem volt semmiféle altatás vagy nagy nekikészülés, nem is tartott sokáig. Persze Bab azért visított, de 2 perc után már jókedvű volt, és boldogan tologatta tovább a kocsiját. Még át kellett szaladni a fogászatra, hogy dokumentálják fotókkal a történéseket, ez is megvolt 5 perc alatt.

Azóta itthon regenerálódunk: próbáljuk kialudni magunkat, meg helyre pakolni a dolgokat... Nem megy gyorsan Bab folyamatos foglalkoztatása mellett.

Az evés sem megy még nagyon gyorsan neki, de gondolom majd alakul.

Na tudtam én, hogy semmi baja a fülének. De ez a F-O-G rész elég káosz. Az egyik jelentést Albert Schäfer nevére nyomtatták ki, mert véletlen tovább ugrott a görgő a neveknél... Nem túl meggyőző...

No de lássuk a képeket:

Parti a tetőteraszon:

Homburg történelmi vásártere:

Néhány feljegyzésre méltó eset:

• Mielőtt elfelejteném: az imént volt a vizit. Semmi extra, bár szerencsére épp Landau bá jött. Contratubi kenőcsöt elfelejthetjük végre. (eggyel kevesebb esti tennivaló, ahogyan már szájpit se kell majd ragasztani.) Szóval az nagyon jól esett, hogy a főnővér úgy nyilatkozott a dokiknak, hogy ilyen egy "arany gyerek" (gondolom arra értette, hogy nincs sok gond vele és általában jókedélyű).
• Az is ma történt, hogy reggeli ébredés után tisztán kimondta, hogy ANYA. Tutira nekem szólt :)
• Tegnapi vicces dolgai közül az egyik, hogy amíg egyszer vártuk Apát, megkaparintotta a telefonomat, és a füléhez tette, majd büszkén vigyorogva várta a hatást :) (mindig játszunk vele Hálló-hállót :)
• Másik, hogy rájött, tud akarattal köhögni, akkor is, ha nincs rá oka. Mivel ez baromi cuki hang, sokat nevettünk rajta, sajnos ezzel bátorítva ebbéli tevékenységében. Így aztán többször is van, hogy eszébe jut, akkor is, amikor nem kéne, mert azt hizik, tényleg van valami baja...

Egyébként már többszörkilógtunk a kórház területéről, de pssszt! El ne mondjátok senkinek :) Különben is, nem őrzik gárdisták, szóval néha az ember séta közben akaratlanul is kint találja magát... Így meg aztán ajándékot is szereztünk Landaunak meg a nővéreknek. Na jó, meg kicsit várost is néztünk :) Kiderült, hogy sokkal szebb Homburg is, mint amit eddig láttunk belőle: van régi macskaköves része is történelmi piactérrel és dómmal. Fotók később. Most indulunk a Fül-orr-gégészetre.

Kiderült, hogy a homburgi klinika is meg tudja mutatni szép arcát, egy napsütéses délután kell csak hozzá, meg egy sikeresen abszolvált műtét. Innentől kezdve már csak felfedezésre vár a klinika területe, ami még így sok ittlét után is tartogat meglepetéseket, bejáratlan utakat. Így, hogy Mackó visszanyerte jókedvét, erejét és arcformáját, indulhat a móka. (Csütörtökig kell itt elszórakoztatnunk egymást...) Csak az idő is legyen olyan szép, mint ma este. Délután ugyanis azért esegetett. De az biztos, hogy Bab ma legalább annyit volt szabadban, mint bent. Hátha így is gyorsabban gyógyul. Szóval jőjjön néhány klinikai fotó.

Még reggelről maradt ez a kép:

Ui: most úgy tűnik ezek után a képek után, mintha Homburg egy paradicsomi állapotú kórház lenne. No nem az. Azért is írtam, hogy kivételesen szép dolgokat is találtam itt. Azért mi is egy 70-es években épült szocreál kocka 6. emeletén csücsülünk...

Játékterápia Apával.  A másik kedvenc a kocsi kipakolásán túl a kocsi tologatása fel-le a folyosón. Majd arról is készül kép.

Ma reggeli könyvnézegetés. Már félórája csinálja. Kár, hogy éjjel nem viselkedett ilyen jól: éjféltől 1-ig szortyogott, 1kor csöppentettünk neki, fél 3-ig éber volt és mocorgott... Ja igen: a lapozásban még a láb is segít!

(ui.: csak tudnám, mért nem teszi egymás alá a két képet, ha mindkettőt "középre" igazítottam...???)

No néhány jó hír:

az egyik, hogy nem régiben lekerült az a hülye infúzió is Bab mancsáról. Pedig reggel még azzal sétálgattunk, már amennyiben az 5 lába nem akart 8 felé szaladni. Aztán jött a Martina nővér - akit már februárban sem annyira komáltunk, mert kicsit tudálékos volt-, hogy ki volt az, aki ma is rákötötte a gyerekre (egész éjjel rajta volt, nem kellett újra rákötni). Mondjuk szerintem jól járt el, aki még rajta hagyta, hiszen nem mondta orvos, hogy le szabad venni. De pont abban a pillanatban jöttek is vizitelni, és megkaptuk az engedélyt. Persze Bab megint megijedt, mi a fenét matatnak a kezén már megint, ilyenkor sikítófrászban szokott kitörni. Hiába mondtuk neki magyarul vagy németül, hogy csak jobb lesz neki... Pedig még egy mesefigurás ragtapaszt is kapott rá. Ja, és ez azt is jelenti, hogy már csak hőemelkedése van. Ez a kedvén is meglátszik, sokkal többet akar játszani. Egyébként hihetetlen gyorsan megtanulta, hogy az infúziós kezét nem használhatja semmire. Egyébként láthatóan nem is zavarta, szerintem tutira jobbkezes lesz, az inf. a balba volt bekötve.

Másik jó hír, hogy hamarosan megérkezik Szilvi nénje hozzánk, marad is hétfőig, mert aznap szünet lesz. (Mint iderült, nem csak Luxiban, de itt a németeknél is.) Szóval délutántól hárman fogjuk szórakoztatni Babfület és egymást. Mert itt elég lassan megy az idő. Bár tegnap sétáltunk egy nagyot a meglepően meleg időben. Kabát nélkül! Mekkora öröm ez így augusztus közepén.... Aztán ugyanazt az útvonalat megtettem futva is, mert már rég nem futottam. Este viszonylag kevés itt az ember, ami egyúttal kicsit ijesztő is, ha belegondolunk, hogy egy kórház területén futkározunk...

Na aztán van egy negatív vonal is: a szomszéd néni. Ugyanis egészen alternatív módszere van a nővérek hívására a NAGY PIROS GOMB megnyomása helyett: üvölt nekik. Úgy percenként. Ez csak azért szép, mert a folyosón mindenki hallja, de a folyosó végén lévő nővérszobában már senki. HÁt ma éjjel konkrétan nagyon ideges lettem rá, ugyanis felébresztette a rikoltásával a gyereket. Már ott tartottam, hogy én hívom a nővért, abban a pillanatban épp lefolyt Bab infúziója, és nagy csipogában tört ki Artudditu, úgyhogy tényleg hívtam is, és kértem, hogy MENJEN MÁR ÁT a szomszédba is... Ma megbeszéltem az egyik nővérrel, hogy ilyen esetben tényleg hívni fogom őket, különben 10-15 percig is elkiabál a néni. A Babafület pedig ezután 1-másfél óra alatt tudtam visszaaltatni. Szóval tényleg nem miattam baj ez.

Az jutott eszembe, esetleg sokan vannak, akik olvasnak, és most nem értik, miről is van sszó, miért is vagyunk kórházban. Szóval Babnak volt ugye a kétoldali ajakhasadéka, amit februárban ugyanitt műtöttek meg. Most pedig a szájpadlás hasadékát foltozták be.

Tegnap este is meg ma isvolt már bent nálunk Landau, reggel meg egy másik doki vizitelt. Végülis mivel Bab szépen iszik a cumisüvegből, nem volt szükség a szondára - eggyyel kevesebb zsinór, amire vigyázgatni kell. Illetve az is jó ebben, hogy nem vagyunk az ápolókhoz kötve evésügyileg. Ahogy a másik szobában lévő baba is megjárta ma: nővérvéltásra igazította épp az evésidejét, amikor vagy félóráig nem jönnek. Na ezt ismerjük februárról már. 

A láza talán lassan de biztosan lefelé halad. Ez épp az infúzió hoszát rövidíti, ha holnap nem lesz lázas, talán azt is leszedik már, és csak a karmerevítő marad, hogy a szájába ne nyúlhasson. Amúgy lehet majd vele jönni-menni.

Ma már azért sokat játszottunk, nem aludt annyit, mint tegnap. A teraszra is kimentünk vele, bár most még szigorúan R2D2-val ( az infúziós állvánnyal.:) Sajnos a kerekei ahányan vannak, annyi felé akarnak menni. Plus van a babakocsi, aminek szerencsére ugyancsak bolygós a kereke. Szeret is bolyongani.

Macinak ugyanakkor fenntartása alakult ki minden zöd ruhát viselő ember irányába, legyen az akármilyen kedves arcú szőke ápolókislány. Esetleg a kék ruhát viselő takarítónő érdemel meg egy pár mosolyt...

No most engedélyt kaptunk egy kis kinti sétára R2D2 nélkül, úgyhogy nosza!

No, ezen is túl vagyunk, vagy ha nem is túl, legalábbis a közepében... A műtéten túl, de sok szenvedésen még innen. Amennyire tudjuk, a műtét jól sikerült, de dokival még nem beszéltünk. Fél 2-kor mehettem be hozzá, 8-tól kb 1-ig tartott megint... A kis szája kívül jól fel van dagadva, kaptunk rá kenőcsöt. Sajnos (vagy lehet, hogy szerencsére? - még kiderül) a gyomorszondát még a műtőben khmm... kihányta konkrétan, nem is tették vissza neki, azt mondták, menni fog az evés cumisüvegből is. Ha ez igaz, ezért sok szenvedésnek vesszük az elejét, kezdve azon, hogy a múltkor is mennyire hiányzott neki a szájon át történő evés, és mennyire hálás volt, mikor az első kortyokat kanállal megkapta; tovább azon, hogy csak a szonda miatt kellett egész végig a karmerevítőt hordania. Most az infúzió és a vérnyomásmérő lóg belőle, de ez a múltkor 2 nap után lekerült, tehát remélhetőleg 2 nap múlva semmi nem fogja akadályozni a mozgásban.

Most még látszik, hogy nincs jól, frissen műtött: be is lázasodott, kapott kúpot, utána gyorsan jobban lett. 

Hamarosan kap majd teát, kiderül, mennyire tud már inni.

Ma még sokat alszik, meglátjuk, éjszaka is fog-e. Én tegnap éjjel alig aludtam, valahogy az új hely mindig ezt hozza ki belőlem. Meg itt aztán vannak éjszaka is zajok, amik a Baba miatt is idegesítőek, hogy mikor fog rájuk felébredni. Ma reggel elég lett volna fél 7-kor kelni, de ő fél 6-ra gondolt (pont előtte egy órával sikerült nekem elaludnom...).

Pár nap múlva már biztosan könnyebb lesz. Csak azt nem tudom itt megszokni, hogy 5 órakor hozzák a vacsit... :)
Megint kikaptunk egy tanonc ápolónőt, aki rajtunk fog vizsgázni holnap. Már februárban is volt egyhez szerencsénk. VIccesek, mert egyrészt borzasztó lelkesek, másrészt borzasztó idegesek: 600x bejönnek, minden részletet kikérdeznek, olyat is, ami teljesen felesleges, és nem életszerű. Úgy értem, nem kell tudnia egy ápolónak, hogy hol tartom a babafürdetőt, úgysem ő fürdeti. Szegény rákszült a szondázásra, most majd más lesz... Van az osztályon két "agy-hőmérő", amit csak a fej mellé tesznek, és az rögtön megmondja az eredményt. No, mára mindkettő elromlott, ápolótanoncunknak fenéken keresztül kellett mérnie... Mondjuk Babot jobban sajnáltam, ha már itt tartunk. Szerencsére mostanra az egyik már jó...
Szóval holnap vizsga :). A múltkorinál én is úgy éreztem, mintha vzsgáznék, ahogy próbáltam a csaj segítségére lenni.

Üdv Homburgból!

Megtörtént a becsekkolás, elfoglaltuk a szobánkat. Aztán kezdődött a szokásos első napi hajsza: aneszteziológusos beszélgetés, fogorvosos fényképezés és mintavétel (a szájpit is elállamosította, pedig azt reméltem, ezt is el tudom sismásolni és a végén megtartani); és mind közül a leghosszabb: a fül-orr-gégészes várakozás. Mert ott általában csak ez történik. Volt valami jelképes hallásvizsgálat, de mint kiderült, az igazi nagy az holnap lesz a műtét során: ugyanis ha már épp altatásban lesz a gyerek, akkor a fejét is bedrótozzák, küldenek bele jeleket, és így ellenőrzik le a hallását. Dobálóztak itt mindenfélével, hogy rossz esetben hallókészüléket kap meg ilyesmi. No engem aztán nem sikerült megijeszteniük, mert ez a gyerek a legapróbb neszre is felébred éjjelente... egész biztosan JÓL HALL... Na de legyen róla papírunk is...

Szerencsére egész nap sütött a Nap, ha ugyan meleg nem is volt. Már tényleg ismerősként jöttünk vissza, tudtuk, mit kell hoznunk és mit kell itt helyben kérnünk. Ami viszont félresikerült, az Apája szállása, ugyanis Mekdonaldszék most nem voltak annyira kedvesek, és nem adtak. Szálloda lesz a vége...

Holnap reggel 7-re kell átmennünk a műtőhöz, de gondolom nem kezdődik el 8 előtt. Majd holnap is jelentkezem.

Mai fő programunk Homburg volt, két hetes kontroll, plusz az új műtét időpontjának lebeszélése. Nagyon jól halad minden, Landau bácsi szerint egyrészt szerencsések vagyunk az orrforma alakulásában, és a fogléc vérellátásában, amelyek a sikeres operációnak köszönhetők. Kaptunk egy új kenőcsöt is a bajuszporta kenegetésére, amit Babszi rejtélyes módon nem szeret, pedig ez egyáltalán nem fájdalmas vagy kellemetlen...

A következő műtét, ami a szájpadlás zárására irányul, augusztus 11-én fog megtörténni.

Nagyjából ennyi a lényeg. Bogyesz oda és visszaúton is aludt, így meg se próbáltam korán ágyba kergetni, de végülis kidőlt magától is. No jó, egy hatalmas pancsi és némi köleskása megelőzte a felborulását :)

Az osanban pedig otthagytunk babacuccra egy rakat pénzt, de most jó előre el vagyunk látva mindenféle babakajával, cumisüveggel és -fejjel, illetve pelussal is. Apropó, most léptünk kategóriát: 4-es számú pelust ítéltünk neki, mivel a 3-as határait már igencsak felülről súrolta. Mondjuk nem ártana már megmérni, hány kiló is a gyerek...

Varratok kint vannak, Baba arca megtisztítva. A hegek még pirosak, gyakran és vastagon kell krémezni.

Délután még egyszer megvizsgálja Landau bácsi, hogy tényleg minden rendben van-e, és csak akkor mehetünk haza holnap.

Még a fogorvoshoz is el kell vele sétálnunk, hogy lefényképezzék maguknak. Mert nem tudnak az egyszeri látvánnyal betelni :D

Bab vicces volt, nagyon gyorsan kiszedték belőle a cérnákat, nem volt most mély altatásban, mikor bementünk hozzá, már ébren volt, mindent csinált, amit előtte (beszélt, nézelődött), csak éppen félig nyitott szemmel :) A betegszállítókra vártunk ott kétszer annyi időt, mint ameddig egyáltalán az egész tartott, majd a dokik is megunták már, hogy nem jönnek értünk, és az egyik átkísért vissza a szobánkba.

Bab először csuklott még kicsit, aztán nyöszörgött, majd újra bealudt. Pedig biztos éhes már. Remélem, ha felébred, újra jókedvű lesz, és teljesen kinyitja a szemét :)

Tegnap már kora délután kifogytunk a megabájtokból, amit a világhálóhoz szokott kis lelkünk rosszul viselt, de mondhatom, a család még rosszabbul. (nem értették, hova tűntünk, igaz? :D)

Megnyugtatásul azért leírom, senki semmi fontosról nem maradt le, ezek a napok itt mind egyformák.

Ha már történésről van szó, akkor inkább a mai nap volt érdekes, amikor is újra "időpontunk" volt a HNO-osztályon. (Fül-Orr-Gégészet, mintha mi FOG-nak rövidítenénk). Hát előre fáztunk a dologtól, ezeknek semmi se szent ugyanis, tökéletesen mindegy, hogy van-e az embernek időpontja, vagy nincs, 6 hónapos-e az illető, vagy felnőtt, frissen műtött/műtétre vár vagy esetleg a baja tudna is várni. Már legalábbis azt a 2x5 percet, amennyit mi bent töltöttünk. Legelső HNO-élményünk során nem volt időpontunk, sőt talán már péntek délután volt. Az ember megértette, hogy 3 órát várakoztatják, még ha egy 2 hónapos gyerekről is van szó.

Másodszor (azaz múlt hétfőn) írtam, hogy 1-re volt időpontunk és 4-re végeztünk.

Hiába van időpontunk 10-re, hiába érünk oda 15 perccel korábban, odáig se jutunk 10-ig, hogy a papírunkat leadjuk! Aztán várunk, hogy szólítsanak (nem keveset). Bab bealszik (na ez se véletlen, de ez egy másik történet), a gyerekek ordibálnak körülötte. Bennem meg megy fel a pumpa. Valahogy mindenhol tök büdös van... Ráadásul tudom, hogy itt hiába várunk végig egy sort, mert a hallásvizsgálathoz külön végig kell majd állnunk egy másikat.  Így is lett. Az ember azt gondolná, majd legalább előrevesznek, ha látják, hogy gyerekkel vagyunk. MINDENKI gyerekkel volt előttünk, ráadásul mind közül a mienknek volt a legkevesebb baja... Akkor jött a mentő ötlet (ami nem csalás, mert igaz): szóltam a nőnek, hogy márpedig legyen kedves valamit intézni, mert nekünk ezt a gyereket etetni kell. Végig se mondtam, hogy a műtét miatt jelenleg egy speckó kanállal etetjük, amit nem lehet szállítani mint egy cumisüveget, mondta, hogy rendben! És tényleg, 10 perc alatt végeztünk! (Mármint összesen 1 óra 10 perc alatt). Szóval így kell máskor is csinálni :) Ami persze a többiekkel szembe nem fair, de amennyit összesen ott vártunk már, ez kezd nem érdekelni... LÉNYEG: A GYERKŐC JÓL HALL! A beültetett kis csövecskének köszönhetően.

Ja, a pocsék reggelünk: először is, tegnap este Bab azt játszotta, hogy ő már hű de álmos, minden pillanatban elaludt (a szokásosnál jóval korábban), így le is tettük. Épp addig aludt, amíg Apája elment a szállására, onnantól kezdve 11-ig folyamatosan altattam, de minden fénypont különösen érdekes volt a szobában.

Sajnos most nem volt 7-8 órás alvás, 3:45-kor már kukorékolt. Etetés, visszaaltatás (cca 1 órás művelet). Épphogy visszaaludtunk, ez a szerencsétlen ápolófiú 6:45-kor berontott a gurulós kisasztalával, amin a hőmérőt tolta, és hangosan ébresztgette a gyereket, meg beszélt hozzá. DE HOGY MIÉRT??? Amikor a lázmérővel hozzá se kell érni! Persze hogy felébredt szegényke, és ilyenkor nem lehet visszaaltatni már. Pedig ő is fáradt. Meg én is. Iszonyatosan mérges vagyok erre a fickóra. Mert ok, holnap tényleg korán kell kelnünk a varratszedés miatt, megint mi leszünk az elsők. Ez világos. De komolyan, majd megtudja, ha egyszer neki is gyereke lesz, mennyit ér reggel még félóra alvás! Nemcsak szülőnek, babának is, aki ezután egész nap nyűgös. Csak tudnék annyira jól németül, hogy leteremtsem! De reggel még magyarul se tudtam volna beszélni, így németül is elég nehezen ment...

Na, most jól kipanaszkodtam magam :D

Csütörtökön megyünk haza!!!

Huh érdekes napunk volt: kemény is, meg könnyű is. Bab jól viselkedett többnyire. Először is, el ne kiabáljam, átaludta az éjszakát! Azaz 8 órát egyben! Tegnap ez 7 volt. Így aztán reggel hétkor egész kipihenten keltünk fel enni. Mert ugye ilyenkor már nekem is hozzák a reggelit, nincs ám az, hogy vasárnap van, majd 10-kor villásreggelivel keltenek :D Különben is kb 11-kor már az ebédet hozzák :D De tudtam én, hogy 8 óra alvás nagyon szép egyben, ám Babnak ez nem elég, mégse aludt vissza, csak nézelődött. Kimentem vele a játszószobába, ahol egy másik 2 év körüli kisfiúval és az anyukájával megismerkedtünk. Mellesleg szobaszomszédok is vagyunk. A kissrác betette az ujja végét a bicikliláncba... 

Szóval kb 10 óráig ott játszottunk, aztán láttam, hogy kezd nyűgösködni. Őszintén szólva nekem is jól esett egy kis visszaalvás így a délelőtt során.

Közben Apája felhívott, hogy ma nem nagyon jön át hozzánk, mert nem érzi 100%-osnak magát, nehogy Bab is elkapja. Helyette inkább kipihente magát. 

Dél után az épületben sétáltunk Bogyesszal sokat. Voltunk a büfében is, aztán később Apjával újra, mert ő ott ebédelt.

Ma nem mentünk ki sétálni, mert elég sokat szakadt a hó! Remélem, ez a tél már az utolsókat rúgja!

Apája visszament a szállásra, Bogyesz pedig újra elaludt, mégpedig a hasamon aludt vagy másfél órát. Egész későn ébredt fel, amikor a szomszéd kisgyereket már az esti lefekvéshez készítették elő... Mondjuk őt meg szerintem kicsit korán, de mindenki maga tudja.

Ezek után jött az, hogy Babfej alkotott: jófej akartam lenni vele, így kis időre levettem a karmerevítőt. Hát igen, az anyja volt a hülye... Bab ugyanis egy elegáns mozdulattal kitépte magából a gyomorszondát!

Na itt kezdődött Anyja idegessége.

A vicc az, hogy van egy ápolónő, aki tegnap nem úgy szondázta Babot, ahogy a többiek: nem ellenőrizte le, hogy jó helyre jut-e a tej. Mikor rákérdeztem, azt mondta, elég napjában egyszer ellenőrizni.

Ma reggel a főnővér jött etetni, s tőle is megkérdeztem: igaz, hogy nem kell minden alkalommal ellenőrizni? Azt mondta, akkor lehet csak kihagyni, ha az illető teljesen biztos a dolgában. Említett ápolónőnk 2 alkalomból egyszer sem nézte meg, tehát nem lehetett biztos!!! Voltam olyan pofátlan és elmondtam ezt a főnővérnek... Azt mondta, ne izguljak, nem teremti le, de rábeszéli a nőt, hogy minden alkalommal kontrolláljon.

Na most, ennek is van két változata. Az egyik, hogy kis levegőt fújnak a szondába, miközben sztetoszkóppal hallgatják a hasát, hogy bugyog-e. Szerintem ez nem lehet kellemes érzés, Babon mindig látszik, hogy rossz neki. A másik változatot nem részletezem itt, de annyit elmondhatok, hogy semennyire nem jár kellemetlenséggel, szerintem ez a jobb. 

Délelőtt hogy, hogy nem, pont megint ezt a nőt kaptuk. Mondja: hallottam, szeretnék, ha minden alkalommal vizsgálnánk a szondát. Mondom neki, igen, így van, legyünk biztosak, hogy jól fekszik a szonda. Persze, hogy a gyomorba levegő fúvást választotta...

Na ezek után, mikor Bab kitépte a szondát, már megint ez a nő akadt az utamba! Na ez volt a ciki... Gondolhatta, én itt papolok, hogy hogy fekszik a szonda, arra meg nem figyelek, hogy a gyerekem ne húzza ki magából.

Lényeg, hogy a végén ne kellett orvossal visszarakatni (Bab nagy mázlijára!!), mert már eltelt 5 nap az operáció óta, elkezdhetjük szájon át etetni.

Itt jött a kérdés. Igen, de mivel?

Nem annyira voltunk megindulva, hogy rögvest cumisüveget tegyünk a szájába, nem akarjuk még, hogy a felső ajkára nyomás kerüljön. Ha már egyszer emiatt maradunk egy nappal tovább, hogy jól összeforrjon ott minden...

Otthon van csomó Habermanos etetőnk, cumifej is, kanál is. Otthon... Mert mért is hoztam volna magammal.

Peti úgy döntött, "hazaugrik" értük. Meg akkor már csomó másért is, ami még jól jöhet.

De talán nem kellett volna mégse útnak indulnia, ugyanis később elkezdtem Babot sima műanyag kanállal megetetni.

Ez vicces volt. Fel voltam rá készülve, hogy szenvedés lesz, sokáig fog tartani, nem kell majd neki.

Először nagyon nem tudta, mit akarok már megint egy új eszközzel a szája körül matatni... Nem engedte, hogy a közelébe tegyem. Aztán nagy nehezen egy kis tejet sikerült a szájába csorgatni róla. Na onnan kezdve jött a megvilágosodás! Mohón lefetyelte, és ha nem kapta az új adagot, vagy ha kicsit is messzebb vittem tőle a kanalat, már reklamált! A kis drága! Nem mondom, sok mellé folyt, de azért nagyon jól haladtunk, megevett egy nagy adagot, majd bealudt... Ekkora szerencsére meg én nem számítottam... Fel is hívtam Apját, hogy ne rohanjon vissza, inkább aludjon otthon.

Egyébként jó, hogy végre nem lóg belőle sehonnan se cső, és nincs már leragasztva a szonda miatt az arca. Megint másképp néz ki, vagyis jobban látszik :)

Csendélet :D

Ezzel a tortával lepett meg tegnap Peti!

Séta előtt. Itt NINCS rajta a kézmerevítő!!! :D

McDonald's-ház. Itt lakik Apája

Van ebben a Mc'Donaldsban minden. Gyerek játszószoba, felnőtt játszószoba. Közben a hallban valaki az Amelie-t zongorázta, mi meg ingyen kólát ittunk :D Így kell Babnak regenerálódni, nekünk meg kikapcsolódni. :) (Egyébként Bab nagyon élvezte ezt a játékot, de otthon nem lenne hova tenni egy ilyet, úgyhogy nem kap :) Természetesen a feneke alá van támasztva, olyan, mint a bébikomp, de csak forogni tud vele.