Fontaine de Vaucluse

Nem, még mindig nincs vége a nyaralásos bejegyzéseinek, mert túl sok olyanban volt részünk, ami szerintem megosztásra érdemes. Remélem, ezt nem dicsekvésnek veszitek, inkább kedvcsinálónak, ötlet-ajánlónak.

Jelen posztban ellátogatunk egy forráshoz. Az interneten sokkal gyönyörűségesebb képeket találtam, mint amiket most közölni fogok, ugyanis egy provence-i forrás júliusban nem bővelkedik vízben. Viszont maga a "túra" mindenképp megérte, nem megerőltető egyáltalán, majdnem a forrásig ki van építve, szinte zarándokút-szerűen: oldalt bódék sorakoznak frissítőkkel, ajándékokkal.

De, hogy az elején kezdjem:

A város, ahol laktunk, ahogy arról már korábban is meséltem, nem volt különösebben hegyvidékies, de 5 km-re északra már igencsak szerpentines utakon kellett átvágnunk a Luberonon. A forrás azonban nem errefelé található, hanem mintegy 40-50 km-re. Az út végig alföldies síkságon haladt, már-már gyanakodtam, hogy jó irányba haladunk-e, hol lesznek itt akkor hegyek, amekkorákat a netes képeken láttam. Aztán lettek :).

Smaragdzöld folyócskát kereszteztünk többször is, ahol kezdő kenusokat készítettek fel. Ez azt jelenti, egyrészt, elég sekély és nem túl gyorsfolyású ott a víz, másrészt: ez egy tuti kirándulási program lehet egy baráti társaságnak, vagy egy családnak - nagyobb gyerekekkel. Ezt előző este egy német házaspártól is hallottuk, hogy Provence-ban ez az egyik kedvenc programjuk. (Évek óta visszajárnak.) Nálunk ez most kimaradt.

Szóval beérkezünk Fontaine-de-Vaucluse-be, ahol érzékeljük, hogy szabad parkolót nem fogunk találni, viszont van egy nagyobb fizetős, 3 E-ért. Ezt tulajdonképpen a városnak fizetjük belépődíjként. Innen gyalog tudjuk megközelíteni az említett kiépített úton a forrást. Olyannyira nem túraszerű, hogy láttam én ott tűsarkú cipős nőt, bottal járó öregembert, akik végigmentek. Még babakocsit is feltoltak oda.

A képek:

A városközpont a mohos malomkerékkel:

Az út a patak mentén vezet (hát mondjuk ez elég nyilvánvaló a forrásoknál)

A forrás: (a méretet úgy érzékelhetitek, ha megkeresitek a nőt a képen)

Felfelé nézve ezt látjuk:

Természetesen lemásztunk a vízhez, de azért nem ajánlatos túl közel menni, mert innen még 300 m mély

Áradáskor ez az egész barlang megtelik vízzel

 Visszafelé úton a patakoz is kimentünk

Persze kakaó-time itt is elért minket, de találtunk egy kényelmes helyet Macinak, ahol elfogyaszthatta:

Látogatás provence-i piacon

Kedveskéim, ne haragudjatok, de nem tudom megállni, hogy ne közöljek itt további képeket Provence-ról, jelen esetben két piacról. Nyilván, aki szereti ezt a vidéket, az tudja róla, hogy itt aztán érdemes  kilátogatni ezekre a "közösségi eseményekre". Na jó, a helyiek szerint nyáron eléggé rá vannak állva a turistákra, s ahogy azt Peter Mayle könyvében olvashattuk, aki el akarja kerülni az ember áradatot, az jobban teszi, ha 10 előtt vásárol be. Ezek után jött a házinénink, aki elmondása szerint nem érdemes 10 előtt kimenni, hiszen akkor kezdődik. Hol az igazság? Lehet, hogy létezik a helyiek között egy titkos egyezség, mely szerint a turistákat ezzel a 10 utáni látogatással szédítik, hogy addig ők kényelmesen intézhessék a piacolást. Alapvetően logikus :). Ha véletlen igaz lenne, akkor se lehet érte haragudni, igazuk van.

A kérdés már csak az számomra, hogy a helyiek mit vesznek ott? Mivel a vásárok 90% szerintem olyan termék, amit _csak_ turisták vesznek meg olyan áron. Természetesen a levendula körül forog az élet, de azért sok más is akad.

Pl. a méltán híres kenyerük

csatosüvegben gyömbérszörp

színes textíliák

levendulazsákocskák minden mennyiségben (innen lett is egy vásárfiám :))

természetes anyagokból készült szappanok

levendula másképp

a francia sajtokról se szabad megfeledkezni! (azt is megkóstoltuk, ami a képen az egész guriga, persze egy másikból kaptunk)

Hőség ellen egy szalmakalapot?

Fűszerek

Francia kolbászok, mmm! A levendulás, az valami isteni!

Levendulás sütemények (ez azt hiszem, a levendula fesztiválon volt, ott kötelező)

Jaj és az olajbogyó! No, nekem kellett várnom 30 évet, hogy megszeressem, most viszont nagyon!!!!! Főleg, ha ilyen helyről származik.

Másik csatos üvegekben levendula-szörp lilul. No, ebből nem sikerült még finomat innom. De valakinek biztos van jó receptje :)

Amiről nem készült fénykép, de Provence-ban kötelező, az a levendula-méz, illetve a Herbes de Provence, vagyis a tipikus fűszerkeverék kakukkfűből, rozmaringból, csomborból és zsályából.

Provence-i templomornyok

Bonnieux:

Lourmarin 1

Lourmarin 2

Mes (azt hiszem, így írták)

Puyvert

Rousillon (napórával!)

Vaugines

Senanque

Ha az ember, a levendula-kedvelő a neten keresgél kedvenc növényéről képeket, nagyon hamar botlik abba a tájképbe, amikor az előtérben kígyózó lila ültetvények mögött festői elhelyezésben egy domb és egy kőtemplom látható. Nem kell sokáig keresni a hely nevét: ez a Senanque-i apátság Dél-Franciaországban, ami egy ma is működő cisztercita monostor. Az apátság bevezető útjára érve az ember megérti, miért "folyik a csapból" is ugyanez a fénykép: turisták tömkelege keresi fel, akik megpillantva az ismerős látványt, fényképezőgépért nyúlnak. (Na jó, hát én sem voltam kivétel :)

Azt hiszem, nem mehet rosszul azért az itt élő Apátoknak, kicsit furcsa, hogy hagyják a szent helyüket ennyire kommersz turista-célponttá alakítani, pedig valamelyest ők is hozzájárulnak ehhez. Kapásból óriási parkolót találunk, aztán egy egész nap működő ajándék-boltot, és naponta kb 5-szöri vezetést az apátság területén. Ez utóbbi persze franciául megy, angol és német nyelvű tájékoztatót lehet kérni. A levendula feldolgozásáról nem igazán esik szó, annál több kapcsolódó terméket találunk a shop-ban. Szappanok, mézek, sütik, olajak, receptes könyvek, képeslapok minden mennyiségben, s nem különösebben olcsón.

A vezetés során megnézhetjük a szerzetesek régi alvótermét, a templomot, a kerengőt és azt a termet, ahol megbeszéléseket tartottak, azaz az egyetlen hely, ahol szabad volt beszélniük. Kisgyerekkel nem igazán ajánlom a megnézést: hacsak a gyerek nem alussza végig, vagy nem néma, ugyanis a szerzetes kihangosítás nélkül beszél vagy 30-40 emberhez, akik a hangoskodó kisgyereket simán lekussolják. Szerencsére Ádám épp nem volt beszédes kedvében, nem úgy, mint egy német kisfiú...

Egyébként is elmondható, hogy Provence-ban jóval több levendula-földdel találkozhatunk, mindenféle érdekes háttérrel, tehát, ha valaki nem jut el ide, azért nem veszt vele sokat. Valószínűleg nincs még egy olyan levendula-mező, ahol egy időben ennyi sok turista lenne jelen.

Gordes felől érkezve nagyon hatásos látkép fogad minket:

Az említett "kommersz" kép

Ez nem apátos levendula, csak egy átlagos. Itt készült a blog fejlécében látható csigás kép is.

Levendulás bejegyzéssel még fogok jelentkezni ezen kívül is! Amúgy meg.: folyt. köv. :)

Lourmarin

...azonban mi nem a Cote d'Azur-ra mentünk, hanem Provence más részére, a Luberon-hegység alatt fekvő Lourmarin-ba, amely igencsak jó döntésnek bizonyult. Franciaország egyik legszebb falujaként tartják számon, s ennek megfelelően nem is kellett csalódnunk benne: girbe-gurba utcácskáin jó volt sétálni, élvezni a meleget és a virágos ablakokat. (Igen, én Luxembourg után határozottan a meleget élveztem.)

Egyébként számomra hihetetlen, de tényleg sokszor lehet levendula-illatot érezni, ha sétálgat az ember, pedig Lourmarin nem is annyira levendula-földektől övezett település. (No, azért a későbbiekben ebben sem szenvedtünk hiányt, de azt hiszem, ez külön bejegyzést érdemel...)

Lourmarin várossal kapcsolatban el kell mondanom, hogy megtaláltam a szállásunkat a neten, árban és színvonalban tetszett, le is foglaltuk. Eközben párhuzamosan rendeltem a bookline antikváriumából néhány Peter Mayle-könyvet, amelyeket már itt is mutattam, mert nagyon tetszettek. S csak ezután derült ki, hogy Peter Mayle éppen Lourmarinban él, egész Provence-en belül épp abba a faluba sikerült mennünk! Ennek megfelelően a helyiek ismerték is, ha szóba került a neve pl a szállásadónknál, rögtön szívesen mesélt róla.

Pedig Lourmarinnak volt már egy híressége, mégpedig ugyancsak egy író, Albert Camus. A kis falusi temetőben ott a sírja, egy egyszerű kő, semmi felhajtás.

Ilyet nem szoktam csinálni, de most bemutatom a szállásunkat, mert nem volt mindennapi:

A házat az 1500as években építették, egy nagy belső udvar köré szerveződik, eléggé labirintusosan-romantikusan lehet megközelíteni így az egyes apartmanokat, érdekes szinteltolások szabdalták. Mi egy utcáról is különbejáratos apartmanban laktunk, ami természetesen az udvar felől is megközelíthető, épp azon az ajtón, ahol a "díszhálóing" lóg. Vártuk, hogy este kísérteni fog, de nem tette...

Tehát volt egy nagy nappali-hálónk, egy fürdőnk és egy konyhánk (nem volt sokkal kisebb az eredeti lakásméretünknél. :)

Ha valakinek megtetszett a hely, akkor itt közlöm a weboldalt is: http://www.cordiere.com/

Ez a szökőkút a ház főbejárata előtt szökött. Ekkor még nem tudtuk, hogy itt minden este asztalokkal rakják körbe a szomszéd pizzériából, és romantikus vacsorákat költenek el itt a párocskák. (meg többek között Peter Mayle is!)

  Kis esti sétánk során...

Lourmarin egyik temploma, mögötte épp nem látszik a kastélya. Ezek nem szerves részei a városnak, ugyanakor közel találhatóak és festői környezetben, így egyáltalán nem ront a városka élményéből. (a néni épp a kutyája után ugrik a susnyásba.)

Kabócák mindenütt... És még szeretik is őket. Mondjuk próbálnák meg utálni.

Megpihen.

Mikor Lourmarinról kerestem információkat, többször találkoztam ezzel a képpel a festett Petit Marseillais boltjáról, merthogy ez már szimbólummá vált. (A szappan is meg a falfestéses cégér is). Első esténk során hosszas bolyongás után találtunk rá, s kb az utca ezen pontján vissza is fordultunk, hogy hasonló bonyolultan hazatérjünk. Másnap reggel jöttünk rá, hogy innen 20 méterrel kellett volna továbbmennünk, ott lakunk...

Ez a macska épp az említett bolt felett lakott két emelettel.

Maci, a macska-kedvelő sokáig nézte.

Megkerestük Camus sírját:

Folyt.köv.!