Luxembourgi falvak 4.: Machtum

Nagyon érdekes megfigyelni, ahogy járom sorra a falvakat, milyen más mindegyiknek a hangulata. A héten voltam pl. Stadtbredimus nevű faluban, ugyancsak Luxembourgban, Mosel partján fekszik. Az a helyzet, hogy nem lesz róla poszt, mert nem jött be ez a hely. Semmi köze nincs a korábbi szépségekhez, mert még Wormeldange-nál is forgalmasabb és lepukkantabb. Olyan furcsán szétesett a többi társához képest. Úgyhogy ugrunk is a következő áldozatra, a Nittellel épp szemben fekvő Machtum-ra. No, ő megint hozta a szintet: bár folyómenti útja forgalmas, ráadásul építik is, belül nyugis főteret és kellemes utcácskákat találunk, melyek mind szőlőhegyek felé viszik az arra sétáló népet. A falu éppen abban a Mosel-kanyarulatban terül el, amelyről egyszer korábban már írtam.

Ezt a fotót meg persze Nittel határából készítettem egyszer, egy másik bejegyzéshez, amelyet még nem mutattam meg :) Egy házikó kilátását akartam vele demonstrálni, de most inkább Machtumot mutatom meg vele távolról: (ja és még tavasz volt.)

Most viszont térben és időben visszatérünk machtumi látogatásunkhoz, és itt kezdjük a sétát. Hivatalosan is ajtó-gyűjtő lettem, s bár már korábbi bejegyzésekben csomót megmutattam, lehet, egyszer szentelek nekik külön egy bejegyzést.

(A kis sárga bokor mögött pedig egy second-hand gyerekcucc kereskedésre bukkantam!)

Az "előkertek" témakör győztese:

2. helyezett: :) (Dísztökökkel a vakablakban és rózsaszín hortenzia bokorral!!!)

Egy modern házikó támfala:

Ha akarod, ha nem, előbb utóbb kisétálsz a szőlők közé. Ott lehet kóstolni is :) Érik már a rizling, érik. (A német házigazdáink kikérték maguknak: a folyó túloldalán nem Elbling terem, hanem Rizling. Nem ugyanaz! - aha.)

A fókusz épp az országhatárra esik :) (folyó közepe)

Valahogy a kertek alatt visszajutunk a faluba. Szeretik errefelé az eldugott kis kerteket, a közöttük vezető fél méter széles ösvénykéket. Elég nyugis az biztos. Aztán a végén ez a szolid kis udvarház fogad. Azért jók ezek az ösvények, mert sose tudhatod, hol lyukadsz ki :) Általában olyan helyen, amely nem látszik az utcáról, hogy ott bárki  bemehet. (A kertek általában le vannak választva kerítéssel, szóval tisztán látszik, ki meddig mehet.)

A kőkeret bárhol feldobja a homlokzatot. Hát még egy öntöttvas harang :)

Ádám megkaparintotta a fényképezőt, és csinált néhány jó képet a templomról, meg a környező autók vonóhorgairól, azokat most inkább nem tenném közzé :)

Gyerexáj 3.

A mai überelte nálam az összes eddigit, úgyhogy most meg is osztom Veletek.

- Ádám, aludtál ma az oviban?
- Igen, csak megvártam, amíg Annabé' elalszik.
- Miért vártad meg?
- Mert addig simogattam.
- (Heeee???) Hol simogattad?
- Hát itt a hátát.
- Egymás mellett volt az ágyatok?
- Igen.
- És Annabel aranyos?
- Igen. Annabé.

Hát nem is tudom mit mondjak. De lehet, rövid úton kiderítem, melyik kislány az Annabé :)

Maci mondásai avagy gyerexáj 2.

Lehet, így leírva nem annyira viccesek, mint élőben, képzeljétek hozzá a komoly arckifejezést és a cuki hanglejtést. 

Egyik reggel, mikor vendég aludt nálunk, de már mindenki felébredt, Maci megkérdezte:
- Johen kicsukta a szemét?

Hétvégén, reggeli közben:
- Anya, megyünk óvodába?
- Nem, hétvége van.
- Bezárta a "Bolani"? (=Melanie, ahogy ő érti...)

Ugyanezen reggeli után:
- Anya, gyere menjünk játszani!
- Mindjárt de még nem ittam meg a kávémat.
- Óó... Azt el ne felejtsük!....

Reggel, ovi előtt megáll a szobája ajtajában:
- Sziasztok vonatok. Majd... majd jövök. 7 órakor.
(ezt akkor tanulhatta, amikor mondtuk neki, hogy 7 órakor lesz vacsora, egyébként 5-kor jön haza.)

Tegnap kérdeztem tőle, mikor mentem érte az oviba:
- Ádám, ettél ebédet?
- Szerintem... ettem.
(és mások szerint?)

(amúgy az is vicces, amikor egy hároméves megpróbálja ezeket a szavakat használni: "például", "általában", "valószínűleg")

Az egyik óvónéni leírta nekem, milyen verseket mondanak el ebéd előtt, és hogy Ádám megtanulja, mondogattam neki. Erre ő így nyugtázta:
- Igen Anya. Ilyeneket mondunk ebéd mögött.


... ha eszembe jut a többi mondása, folytatom :)

Luxembourgi falvak 3.: Wormeldange

Pont Ahn és Ehnen között található mai posztunk főszereplője, német nevén Wormeldingen, luxi nevén Wormer :) Hasonlóan szép adottságokkal rendelkezik, mint az említett másik két falu, mégis, azt a megállapítást tehetjük: csorbult a bája. Ennek két okban lelem magyarázatát. Az egyik, már megbocsássatok, de az, hogy nagyon nagy részben portugálok által lakott. Korábban nem is tűnt fel annyira, de ha teszünk ott egy sétát, eléggé egyértelművé válik... A házak sajnos nem hirdetnek nagy gazdagságot azzal, hogy igényesen fel lennének újítva, olyan délies, mediterrános az egész. Igaz, ehhez az is hozzájárul, hogy a domboldalról a folyó felé lecsorgó utcácskák sikátorosak és girbe-gurbák. A másik ok, amely kevésbé vonzóvá alakítja a helyet, a jelenleg erős átmenő forgalom. Ugyanis ez a falu büszkélkedhet egy híddal, amely összeköti Németországot Luxembourggal. S mivel a tőle kb 8 km-re fekvő grevenmacher-i híd épp felújítás alatt áll, kénytelen minden környékbeli ingázó ezt igénybe venni. Ennek persze hamarosan vége lesz, amikor - remélhetőleg október folyamán - átadják újra a másik hidat. A helyi lakosság már biztos ugyanúgy várja, mint mi, akikhez az új híd sokkal közelebb lesz, s megkönnyíti majd a mi közlekedésünket is. De azt hiszem, az itteni benzinkút és egyéb szolgáltatók szívük szerint inkább eltolnák még ezt a pillanatot.

Persze itt is rengeteg szép részletet meg lehet figyelni, ezek alapján nem is fogjátok érteni, miről beszéltem a bevezetőben :)

Itt most előtörhet ajtó+koszorú-imádatom :)

Ez az ajtószín!!!! Csudálatos!!! (nekem)

A templom előtti térről is leláthatunk a folyóra.

Ez a vadszőlővel befuttatott ház egy művészlak, ahol néha még kiállításokkal is találkozhatunk. A rózsaszín ház is hozzá tartozik. (vadszőlő ősszel: gyönyörű színek! még hozok majd ilyen képeket.)

Van itt még egy-két villa, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül :) Az udvarából és a földszinti teraszról a folyóra van kilátás.

Kicsit szecessziós hangulata van, nem?

Főbejárat:

Toronyszoba:

(Egyébként, ahogy ezt a házikót fotóztam, épp tanújává váltam egy balesetnek. Ugyanis ez az utca szörnyen keskeny, de mégis kétirányú. A legszűkebb ponthoz érve egy teherautó megijedt, mikor látta a szembejövő autót, és gondolkodás nélkül rükvercbe tette, így szépen legyalulva a mögötte álló BMW motorháztetejét. Pedig én integettem, hogy neeeeee! Mondtam is vagy 3xszor Macinak, hogy neki fog menni - neki fog menni - neki fog menni. Ebből arra következtetek, hogy nem olyan gyorsan történt (nem csak én láttam lassított felvételként az egészet), tehát a BMW-s is vehette volna a lapot, hogy tolatni kell. )

Közeli szőlődombok támfalai:

Wormeldingen felett is magasodik egy kis káplona. Ezt egyébként egy játszótérről fényképeztem, azt hittem, megtaláltam Lux. legszebb játszóterét, de mégis megharagudtam rá: olyan játékok vannak rajta, amire egy 3 éves még nem tud felmászni!

Menjünk inkább tovább, kedves részleteket megfigyelni:

Élénk, de ízléses falszín + rengeteg növény + kőkeretek = kellemes, romantikus megjelenés

Ez a piros falszín + sötétkék spaletta nagyon ütős, a szürke luxi hétköznapokban kellenek is az ilyenek! A felfuttatott szőlőtől még barátságosabb a benyomás. Kovácsoltvas székek és asztalka: fokozzák a mediterrán hangulatot.

Kár, hogy az a tábla elrontja a romantikáját ennek a bejáratnak:

Most épp a házasságkötő terem előtt járunk. Nagyon ügyesen ide is telepítettek egy játszóterecskét, de ezek a növények se semmik! Megadják az esküvők alaphangulatát, nem?

Tehát ez a kicsi játszó a városka közepén sokkal barátságosabb, mint a dombtetőn lévő. Ádám itt nagyot hancúrozott egy portugál hiperaktív kissráccal :)

Hétvége

Hihetetlen mennyiségű program várt ránk a hétvégén, nem is értem azokat, akik arra panaszkodnak, micsoda unalmas errefelé az élet. Pedig nem mindegyik köthető gyerekhez, anélkül is lehet találni.

Annak viszont örültem, hogy nem csak szombat délelőttre időzítik őket, ez ugyanis az egyetlen időszak, amikor Apájával el lehet menni vásárolni. (Neki kellett ing, azt nélküle csak nem tudok már venni.) Ádám már itt is feltalálta magát:

Helyszín: Trier Galerie, Zara próbafülke

Estefelé nyitották meg a tegnapi posztban már emlegetett sütőtök fesztivált, azt hiszem ezt a képek alapján Magatok is kitaláltátok volna:

Először nem akarta a sütőtök levest (persze ez az a kor, amikor mindenre "nem" az első reakció, nála különösen , ha ételről van szó). Aztán már nem volt elég kanalazni sem:

Az idei versenyzők. Szerintem fele akkorák sincsenek, mit a tavalyiak....

Vasárnap pedig Konz ígért klassz programokat (legközelebbi város, kb hivatalos ügyintézésre és bevásárlásra használjuk, amúgy kifejezetten nem egy vonzó település. Most viszont bolhapiacnak és gyerekfesztiválnak is otthont adott: ott volt a helyünk! :) Macinak "bolháztunk" még favasút síneket (ez olyan fából vaskarika-dolog...) Persze nem sima elemeket, hanem mindenféle különlegeseket :) Meg egy kis kerek horgolt terítőt az erkély asztalkára. Amúgy nem is a vásárláson van ilyenkor a lényeg, hanem maga a "bolházás" élményén :) De szerintem sokan ismeritek már ezt a feelinget :)

Utána pedig magunk is meglepődtünk, milyen nagy is ez a gyerekprogram, olyan helyekre is kiterjedt, amerre még sosem jártunk. De maguk a programok is ötletesek és nem utolsó sorban ingyenesek voltak, egy hátránya mégis az volt, hogy rengeteg látogató érkezett, lépni nem lehetett tőlük, hosszasan kellett sorba állni legtöbb tevékenységhez. Főleg lufit volt nehéz szerezni, aztán mégis sikerült, majd Anya egy óvatlan pillanatban egy bokorhoz hozzádörgölte. Hát, kár volt.

Az egyik nagyon ötletes játék ez a láda-csúszda volt, amely hengereken gurul le. egyáltalán nem nagy költség egy ilyet előállítani, a kicsik viszont imádták!

Végre van lufim! (kb 15 percig)

Ezek az óriás lego-elemek is nagyon kellemes elfoglaltságot nyújtottak sok gyerek számára, szerencsére elég nagy mennyiségben volt kitéve ahhoz, hogy ne veszekedjenek rajta.

Mindeközben mellettünk.... (ez a faelemes építősdi errefelé nagyon dívik, Nittel is rendelkezik ilyennel, épp a mi lakástulajunk jóvoltával: ő és a fia esztergálták minden egyes darabját a falu számára, épp a mi házunkban :) De ezek nem azok, csak pont ilyenek. Gyerekes programokon itt is előkerül.)

A miénk volt a legmagasabb torony...

Ádám nem épp Napot imád, hanem buborékot kerget

ezeket:

és még itt is.

VÉGE.

Kellemes hétfőt!

Ősz a szőlőhegyeken, avagy merre járok futni

Jogos: aki fut, az nem ér rá fényképezni, vagy aki fényképez, az nem fut. Egy kivételt tettem, amikor úgy nézett ki, Napot is látunk, nem csak felhőt. Nem tartott sokáig, nem úgy, mint a fotózással egybekötött futásom, mert azért lefutottam végül a penzumot.

Szóval: nagyon szép dolog szőlőben futni, csak ellentétben az Alfölddel (=származási helyem) itt viszonylag kevés a síkság. Valamiért mindig az az érzésem van, hogy felfelé futok. (Lefelé biztos gyorsabb, meg ugye nem megerőltető annyira és csak a nehezére emlékszem.) Viszont: valaki (lehet, hogy olvas is?) azt mondta, hogy legalább többet használ, mintha csak egyenes talajon futnék. Ámen.

A látvány tényleg megéri, meg persze maga a futásélmény a futás után is jó, közben mondjuk kevésbé.

Most, hogy fényképezővel a zsebemben futottam, folyamatosan a témákra koncentráltam, mindenben fotóalanyt láttam. Még csigát is fényképeztem, de aztán nem találtam szalonképesnek a blog felületére, így inkább érjétek be a táj florájával....

Kezdjük is rögtön szőlővel (Elbling?)

A szőlők között néhol gyümölcsöskertet is találunk. Bár nem vagyok híve a műanyag székeknek, itt volt némi hangulatuk

Mondom én, hogy sok lesz a növény...:)

Kivételes pillanat: Luxembourgra rá süt a Nap! (még rímel is...)

Ezt látom magam előtt futás közben. Innen nézve nem tűnik nehéznek, de ne dőljetek be az álcának!

Csipkebogyesszel is találkoztam

Ez azért szép látvány Nittelről, mert ilyenkor már visszafelé vezet az utam :)

Már vagy 8-szor futottam erre, de komolyan mondom, most láttam először ezt a padot. Néha nyitott szemmel kéne futni... (esőben nem könnyű!)

Ez nagyon idillikus, de itt tényleg sok a pók! (Mármint a környéken, beleértve a lakásunkat is az első emeleten.) És nem is kicsik. Városlakóknak ez kicsit bizarr. (Itt magamat értem, aki nem rég költözött ki onnan.)

St. Rochus kápolna Nittel felett. Nincs ilyen közel, csak jó a zoom a fényképezőn :)

Ez biztos gáz, de nekem csak idén tűnt fel először, hogy a napraforgó, az így szeptember közepén nyílik. Ha agyonütöttek se tudtam volna megmondani. De ilyenkor aztán nagyon szép, rengeteg udvarban díszeleg.

Na jó, a tökökről azért derengett már valami:) Épp ma megjártuk ismét a sütőtök fesztivált, amelyikről tavaly részletesen is beszámoltam. Idén csak Maci kapcsán lesz majd 1-2 kép. Mondjuk holnap. Szóval a szomszéd töke mindig nagyobb vagy mi, még jó, hogy ez az utolsó kép, mert kezdek furcsákat írni. (Ezek tényleg a szomszéd kertjében termettek!!!)

Szóval: csak ne essen, akkor megint futok. Télen nem tudom, hogy lesz, viszont Maci alig várja havat, miután tegnap az egyik gyerekvásárban kapott egy szééép piros (!) szánkót. Mint ahogy már ebben a bejegyzésben is írtam, nem vagyok nagy műanyag párti, viszont ebben a műanyag szánkóban megláttam a fantáziát. Felrémlett ugyanis az egy évvel ezelőtti emlék, amikor több gyereket húztunk a szánkón: nem kis erőlködéssel. Tehát a könnyű szánkónak van nagy előnye. Macinak nagyon tetszik, és khm: szerintem is szép. Képek majd télen..... De addig még úgyis jelentkezek.