Bernkastel-Kues

Most visszakerestem itt a blogon, de mivel akkor még nem adtam címeket, nem tudom belinkelni: 2010. november 28-án, vasárnapi napon voltunk először Bernkastel-Kuesben, mégpedig egy karácsonyi vásáron. Most meg is nyugodtam, hogy abban a posztban nem túloztam el a képmennyiséget, ellenben most ez fog történni. A lényeg, hogy nem egy utolsó hely, érdemes felvenni a bakancslistára annak, aki még nem járt errefelé. Karácsonyi vásár nélkül is megvan a hangulata (nekem egészen karácsonyi, de lehet, hogy csak azért, mert mindig hidegben/borús időben jártunk errefelé.) Egyébként ő is a Mosel partján fekszik, mint Nittel. Csak kicsit arrébb (tudjátok, amerre a meredek szőlőhegyek laknak.)

Fachwerk minden mennyiségben

"Spitzhäuschen" vagyis csúcsos házikó. Jelenleg borozó lakik benne.

A főtéren, az egyik ház aljában található ez a szégyen-bilincs, ahová régen a bűnösnek ítélteket kötötték ki. Ádám jelen esetben önként vállalkozott. És még élvezte is.

Ugye milyen karácsonyi feeling??

Utánaolvastam ennek a medve-ügynek. Valahogy úgy történt, hogy i.sz. 340 körül Szent Maximus püspök testvérével, Szent Martinussal gyalog indultak Mainzból Rómába. Ezen a környéken megálltak, mert Martinus elment élelmet szerezni, s meghagyta testvérének, hogy vigyázzon a szamarukra, amely a terheiket cipelte. Ám erre rátört a fáradtság és jó mélyen elaludt. Így aztán azt is átaludta, hogy az erdőből kijött egy medve, és jól megette a szamarat. Mikor visszajött Martinus, kérdőre vonta testvérét, hová lett a szamár. Ez meg jól bemérgesedett,  és ráparancsolt a medvére Krisztus nevében(akit előzőleg megkeresett az erdőben), hogy akkor mostantól ő cipelje nekik a terhüket, meg hogy ilyet nem szabad csinálni, hanem mindig alázatosnak kell lennie. Az meg ment és engedelmeskedett. Így lett belőle címerállat.

Visszatérve a jelen valósághoz: tart a szüret még errefelé is.

"és akkor ott mentünk, mentünk, és akkor ott elfordultunk, meg mentünk, mentünk arra,meg arra...."

A vicces homlokzat. Ilyen nincs és mégis van.

A romantika....

A vár. Most sem mentünk fel oda. Még mindig van miért visszamenni.

    

Na most egy kétórás altatás után sikerült végre leülnöm ide. Valószínűleg a hasát bántotta valami.

De ma is jól viselkedett: szerencsére lehet vele kirándulni, jókat alszik a levegőn, és be lehet vele ülni enni is, nem néz mindenki minket a sírás miatt. Persze ehhez az kell, hogy ő is megkapja ami neki jár: tele legyen a pocak, és üres legyen a pelus.

Szóval mai uticélunk Bernkastel-Kues volt, 90 km-re tőlünk, Németországban. Már megnyitottak az Adventi-vásárok mindenfelé. Tulajdonképpen megjöttem én már a német karácsonyi vásárokból: a Vörösmarty-téri mögött igencsak elbújhatnak kínálat szempontjából. Inkább a fogyasztásra vannak kihegyezve: jó kis Glühwein, meg Weihnachts-Punsch, hozzá Waffel, Crépes, vagy Wurst. 

Másik nagy szerencséjük: hogy mesés maga a környezet, a német óvárosok a kis fachwerkes házaikkal eleve gyönyörű karácsonyi hangulatot árasztanak, főleg ha fel is díszítik őket, az utcákat meg kivilágítják. A fölső jobboldali képen látszik, hogy itt is (mint otthon a Gerbaud-cukrászda ablakait) Adventi naptárrá változtatták az egyik házat. Ők ugyan azt hiszik, hogy ezzel egyediek, de mi tudjuk, hogy nem :). De felhívnám a figyelmet a fölső baloldali képre is! A házikó, -amely a kiírás szerint 1406-ból származik,- alja kb. másfél méter széles, erre ül föl nem épp szimmetrikusan a konzolos emelet! Kis mézeskalács-házikó. Ha jól emlékszem valami Weinstube működik benne. Mert, hozzá kell tenni, egy jelentős bortermelő vidék közepén vagyunk épp. Vettünk is kóstolónak itteni bort, "Auslese" minőségűt, állítólag ez itt a legjobb: kézzel válogatják a szőlőszemeket préselés előtt.

A főtéren fúvószenekar játszott mindenféle karácsonyi nótákat, az egyik utcában meg tangóharmonikás bácsik énekeltek, ez is nagyon tetszett. Tudják ezek a németek, hogy kell élni! 

Tulajdonképpen jókor mentünk: érdemes korábban kimenni ezekbe a vásárokba, nem megvárni az estét, a hangulatos kivilágítás miatt: ilyenkorra rengetegen lesznek, lépni sem lehet. (Meg parkolóhelyet találni sem.)

Másik megállapításom, hogy a németek egészen közvetlenek is tudnak lenni. Gondolom a kis Glühwein hozzásegít, de amúgy is: kb 10 percenként nézett be valaki a babakocsiba. Az étteremben is megismerkedtünk egy házaspárral, akiknek ugyancsak jó volt a beszélőkéjük :)

Hogy teljes legyen az Adventi-vásáros kép: desszertnek karamellizált mandulát vettünk.

Mindennek ellenére még nehezen hisszük el, hogy megjött a tél, vagy hogy mindjárt karácsony. Egész hirtelen lett mindez. De lehet, hogy csak bele vagyunk feledkezve a babázásba, és nem vesszük észre az idő múlását. Én pl. sose tudom, hányadika van. Ma se :)