Arra jutottam magamban, hogy nem fogom megírni a panaszkodás 2. fejezetét, mert sokakban talán visszásságot kelthet, hogy aki hajókirándulásra indul egy 1 évessel, az magára vessen, ha a dolgok balul sülnek el. Ugyanis számolnunk kellett volna azzal, hogy ha tengerre megyünk, ott tengeribetegek leszünk, vagy hogy az állandóan túlhűtött terekben megfázunk...

No de negatív dolgokról ennyit.

Pozitívként említsük meg, hogy Babafej egyre ügyesebb járás téren, és ebben még az imbolygó hajó sem gátolta. Egyre hosszabb távokra indul el egyedül, és menés közben már irányt is változtat! Azt hiszem, akarattal, nem véletlenül, de ez még nem teljesen kiforrott. Már a kirándulás előtt felállt együltő helyéből kapaszkodó nélkül, így aztán, ha járás közben elesik, és kedve volna tovább kétlábazni, akkor képes felállni. Legtöbbször mondjuk inkább négykézláb folytatja még az útját.

Játékokban is egyre ügyesebb, már fel tudja fűzni a rúdra a fakarikákat, ügyesen lapozza a könyveket, és simán kinyitja a vajasdobozt.... Na ebben mondjuk nem bátorítottuk, de vannak dolgok, amiket nem kérdez, csak csinál...

A zenét egyre jobban értékeli, már elkezd rá mozogni :)

A gyerektársaságot is keresi, szóval a szülei kereshetik neki.... Bár tegnapi sétánk során valahogy ragadtak ránk az ismeretlen szomszédok.

Bár az egyik ilyen találkozásnak nem annyira örültem: egy 3 gyerekes francia anyukával találkoztunk, amikor épp szelídgesztenye-gyűjtésről tértünk haza Mackóval. Aki csinált már ilyet, az tudja, hogy nem annyira könnyű feladat: egyrészt minden egyes darabért külön le kell hajolni, van, hogy a szúrós házából kell kiszedni, és a gesztenyefák alját eleve valami szúrós bozót nőtte be. Szóval küzdelmes. Erre fogja magát az egyik gyerek, és belemarkol a szatyromban lévő javakba, majd szétszórja. Nem vagyok az a verekedős fajta, de ezt a kisfiút szívesen pofon vágtam volna... Ha már az anyja nem volt képes megnevelni...

Szóval nem mindegy, kikkel barátkozik az ember...

Egyébként úgy gondoltam a szelídgesztenye gyűjtés még mindig jobban megéri, mint aranyárban megvenni az osanban, és ha egyszer a sültgesztenye-rajongók táborába tartozom, akkor ennyit meg tudok tenni :) Azt hiszem, elég lesz egy sütésnyit gyűjtenem, majd meglátom, hogy még a sütés, kibontás is mennyire lesz küzdelmes... De időtöltésnek eddig jó móka volt :)

Úgy gondoltam, ha majd utolérem magam, írni is fogok. Épp most tornyosul szemben velem egy halom vasalnivaló, de én mégis itt ülök és írok.... Vajon azért-e, hogy kielégítsem Olvasóim olvasási igényét, vagy azért-e, mert utálok vasalni? De legalábbis nem tartozik a kedvenceim közé...  Hát ki tudja.

Azt is megfogadtam, hogy először is, ha billentyűzetet ragadok, akkor biztosan az utazási irodás csajnak írok, mégpedig válaszokat az augusztusban feltett kérdéseimre, amiket neki nem sikerült megírnia. Pedig 3-szor küldtem el neki a levelet. De valószínűleg nem tudta a válaszokat, csak annyit nem sikerült leírnia, hogy elnézést, nincs információm az ügyben. Tehát terjedelmes levelet fogalmaztam már meg neki.

Mert ugye nyaralni voltunk. De szépen is hangzik ez. Tényleg, egész nyáron erre készültünk, mindent ehhez igazítottunk. Csak arra nem kódoltuk át az agyunkat, hogy bár elutazunk, de nem pihenni megyünk, hiszen ott lesz az 1 éves gyerekünk, akit továbbra is ugyanúgy ki kell szolgálni, utána kell rohangálni. De ez nem is lenne baj -gondoltuk naivan-, ha legalább közben valaki minket kiszolgálna, értsd elénk teszi az ételt, elmosogat, és 1 hétig nem kell házimunkával foglalkozni. 

Viszont, amivel nem számoltunk, hogy az új körülmények között elég sokat kell alkalmazkodni ahhoz, hogy a gyerek ugyanazt az ellátást megkapja, mármint meleg, pépes étel, olyan babaágy, amiből nem esik ki, fürdőkád helyett zuhanyzós fürdés, stb. Ráadásul ígéretet kaptunk, hogy bababarát hajóra megyünk, ahol lesz babaétel és babaágy.

Ez utóbbi úgy lett, hogy elvittük véletlen az összecsukható kiságyat, gondolván, a hajókázás előtti és utáni szállodai tartózkodásnál biztos, ami biztos kéznél legyen. Aztán a csomagleadásnál a kisasszony észrevette, és rábeszélt minket, hogy vigyük fel a hajóra. Kicsit ódzkodtunk, hiszen kicsi ott a hely, meg amúgy is, nekünk megígérték, hogy intéznek valamit. A "valami" a falról úgy másfél méter magasságban lenyitható felnőttágy volt, egy olyan ráccsal, ami talán megakadályozza, hogy nagy hullámzáskor a felnőtt leguruljon az ágyról. Azt biztos nem, hogy egy 1 éves gyerek ébredés utáni azonnali felállását ne kövesse egy másfél méteres zuhanás. Szóval örültünk a kiságyunknak...

Féltünk, hogy a bébiételt nem engedi majd fel a hajóra, mert ugye "van". Meg ételt nem engednek fel általában. Így csak kb fele napra elegendőt raktam be, hogy majd én kiharcolom, hogy igenis vihessek fel, mert mit csinálok majd a kiránduláson az éhes gyerekemmel. Mármint egy parti kiránduláson, ahol nem lesz hajókaja sem. Szerencsére szó nélkül felengedték a babakaját, kár, hogy nem vittem még többet. Ugyanis a hajón NEM volt babakaja. Mármint olyan 1 éveseknek (és az alattiknak való), akiknek kevés foguk miatt nem adhat az ember rághatót. De a leleményes szülő kitalálja, hogy nem baj, ott a jó krémleves. Már amikor krémleves van. Amikor nincs, akkor sincs gond (gondoltuk mi naivan), turmixolják össze! Ezt az ártatlannak tűnő kérdést még az 5. napon is mélységes megvetéssel a szemében utasította vissza a főszakács a 11. emeleten. Nekik nincs turmixgépük, csak az 5.-en lévő étteremnek. Jah kérem! És??? Az engem hol érdekel? Talán tessék szépen lesétálni, ha már nem telik egy turmixgépre (igazán óriási költsége van...). Azt hiszem, kifizettük az árát...

Vagy. Délután 4 órakor merészeltem meghámozni néhány gyümit a kölyöknek, és a fenti kérdéssel fordultam a főpincérhez (turmixoltatná-e össze.) "hát ezzel engem maga nagyon nehéz helyzetbe hoz. Mért nem jött délben?"

No komment.

No ez volt a nyaralási panaszkodásaim első fejezete. :) Remélem, sok kisgyermekes szülőt sikerült gyerekes utazásra buzdítanom :D

Nyaralás néhány képben:

Genova főterén:

Ajaccio, Korzika, Napóleon szobránál:

Fürcsi után:

Tunisz partjainál:

Gála-est:

Palma de Mallorca:

Délután elvittük a gyerekeket vásárba :) Mégpedig a dudelange-i középkori vásárba, ahol Bab már másodszor járt életében!!! Igaz, az elsőn nagyjából 1 hónaposan vett részt, de nem állítom, hogy erre a maira jobban emlékezne majd. Bár kicsit biztosan többet fogott fel belőle, szerintem megint nem tudta, hova került... Ennek a régiónak nagy passziója hétvégenként középkori vásárok tartása, így aztán sokan beruháznak megfelelő kosztümre is, amivel olcsóbban, esetleg ingyen látogatható a rendezvény. Néhány alkalommal megtérül. Tény, hogy nagyon jól néz ki a sok lovag és lovagina...

Általában a vásárosok kézművesek, illetve a korhoz hű árukkal jelennek meg. Mint például ez a finom kolbászkákat árusító stand is:

A vásárról nem hiányozhat a ringlispíl sem, de korabeli megoldással: ugyanis kézzel hajtott. Ott jártunkkor épp egy középkori zenészcsoport ült rajta, így aztán a forgáshoz zene is dukált.

A legszebb jelmezeket díjazták... (nem hiszem, hogy épp a hölgy nyert volna, ő most csak a demonstrációm.)

Egyszer csak minden beöltözött ember egy felvonulásba tömörült:

A végét gólyalábasok zárták, ők ugyanis elengedhetetlen kellékei a középkornak :) De az biztos, hogy mutatós mutatványosok.

Apánk próbálkozik: a két végén csak 1-1 ponton kifeszített kötéllétra meglehetősen instabil. A cél a tetején lévő csengő megkongatása. (Nagyjából odáig jutott, ahol a képen látszik :)

Majd pedig a fickó megmutatja a tutit... (tényleg szólt a harang!) De azért mi is kaptunk vigaszdíjat...

Ezen kívül gazdagabbak lettünk egy dorombbal, csak még meg kell tanulnom használni :); illetve igazi középkori kenyérlángos-félét ebédeltünk, és hozzá almabort -cidre- ittunk. (Tavaly épp ezen a vásáron ittam először alkoholt a terhességem után. 1 pohárka is megártott...) 

Egyébként a héten már megint volt annyira rossz idő, hogy ha valaki nekem azt mondja, szombaton megint 30 fok lesz, biztos kinevetem. És tényleg.

Ma délután elmentünk sétálni, szerencsére pont abban az időben, amikor már Apáját is fel tudtuk szedni a munkahelyén, így aztán vele mentünk tovább játszóterezni. No meg hazafelé is az oldtimernek ő volt a motorja :)

Amilyen rossz időnek nézett ki idebentről, annyira meghökkentően meleg volt, úgyhogy jól beöltöztünk :)

Hú de csajos napot tartottunk ma! De jó is volt!Először is itt volt Viki, Lilla, Tesó, no meg és és Ádika... Nagy beszélgetés, pizzázás, aztán pedig elmentünk egy bolt-negyedbe (van alibim, most Tesó akart venni dolgokat, nem mindig miattam megyünk boltokba :) De kivételesen Bogyesznek se volt nagy ellenvetése, először is aludt egy nagyot (Lilla köszi a vigyázást :), aztán meg úgy döntött, ügyet sem vet a világra, és elindul két lábon!!!!! Legalább 3 métert megtett egyedül a Mackó! Persze szigorúan saját elhatározásra, és nem holmi noszogatásra, kérlelésre. Merthogy utána sem volt hajlandó megismételni. Na de nem baj, majd biztos minden nap kicsit több lesz az a 3 méter!

A másik, ami nagyon vicces, egyre több betűt talál meg a lelkem :) Ilyenkor pedig igyekszik valamiért a leghivatalosabb formáját elővenni, és azt ismételgetni :) Így voltunk múlt héten a BÉ-vel, ma pedig a PÉ-vel.

PÉ

PÉ

PÉ

 :)

Ma esti kilátás otthonunkból: (szerintem ez jó jel....)

Itt halványan látszik, hogy dupla volt. (a gép a gyerek arcát akarta leginkább bevilágítani, nem a szivárványt minél szebben mutatni. Hm, automata...) Maci talán a szivárvány másik végét nézi. De nem biztos, pedig próbáltam neki mutogatni, mit kell most nagyon nézni.

Most veszem csak észre, hogy ma is megjelent egy írásom, a Nagymamáink fortélyai a Vidéki Életen! Ez egy könyvajánló.

Gyors összefoglaló az elmúlt napokról: nagyon tuti napok mögött állunk, hála a végre ide is beesett jóidőnek. Hihetetlen, de ma pl 30 fok fölött voltunk, s korábbi napokon is meleg volt és napsütés. Csak a szeptembernek kellett beköszönnie... Mondjuk tudhattuk volna: itt mindig az ősz a legszebb. Ami viszont bosszantó, hogy szinte egyáltalán nem készültek fotók...

Szóval csütörtökön merli parkoztunk Babbal és a Magyar család apraja-nagyjával. Ez ugye leginkább játszóterezést és kacsa-nézegetést jelent. Szép ez a park, ahogy ezt már korábban is írtam, sokan is szeretik. Így aztán biztos, hogy nem lehet úgy kimenni oda, hogy ismerősbe, még inkább magyar emberbe ne botoljunk :) Ja, este pedig még sikerült a Magyar családot idecsábítani, így csaptunk egy nagy teraszozós vacsit. Mivel kicsi a lak, így vendéget ilyenkor célszerű hívni: ha a teraszt is bevonhatjuk: nyári estéken nagyon jó ott kint ücsörögni. Mondjuk vannak szúnyogok...

Pénteket Szilvi nénjével töltöttük, aki aznap épp nem kellett már, hogy dolgozzon. Egész sokat kocsikáztunk az országon belül, továbbá segített a vásárlásban, mivel ez Babfüllel egyre nehézkesebb (mindig száz felé akar rohanni). Este pedig grillezni akartunk, ha már egyszer megvan a grillsütő is meg a szén is - felkiáltással. De persze megint nem jött össze, mert vagy a sütő nem jó, vagy a szén nem, de sose jutunk el odáig, hogy értelmes parazsunk legyen, amin sütögetni lehetne. Pedig megvettük a sok fincsi sütnivalót, így mentek be szépen a sütőbe. (No ezt a szóismétlést! :))

Szombatot pedig Apájával töltöttük, ellátogattunk a Lac du Madine-hoz, ami egy kis tó úgy másfél órára innen. (Zsuzsinak köszi a tippet!). Mivel ma tényleg nagyon meleg volt, így jól esett, hogy rögtön egy strandra találtunk rá. Nem mintha vittünk volna magunkkal fürdőruhát, de Bogyeszt levetkőztettük pucérra, mi meg térdig bemerészkedtünk. Ja, és használtuk a tegnap este általam kotyvasztott naptejet! (Hmm... nagyon fincsi az illata! Kakaóvaj, kókuszvaj és még sok más egészséges hozzávaló. Ja igen, pl 100%-os csoki!!!- több recept összemosva Antal Vali és Lukrécia kencéi oldalakoról.) Szóval: tényleg nem égtünk le egyáltalán! Ezt a kencét visszük nyaralásra is. No de vissza a tóhoz: Mackó nagyon élvezte a pancsit, bár nem voltunk bent sokáig, azért nem volt túl meleg se a víz. Meg Apája nem nagy híve a strandolásnak, max. az árnyékban való üdcsi kortyolgatásnak. Aztán megkerültük a tavat autóval, az egyik kisvárosban sétálgattunk. Nem az a tipikus turista-célpont, mivel nem a tó mellett fekszik közvetlen (ott egyik városka se fekszik, valahogy így alakult). De régi patinás házikók és templomocskák jellemzik ezeket a helyeket, feltűnően sok virággal. Ami még klassz errefelé, hogy sok helyen lehet háztájit venni, mi kolbászt és lekvárt vettünk, de sok gyümölcs, saját őrlésű liszt, almalé, sütőtök is gazdát keres. Persze nem olcsók, de házi készítésűek és bio termékek.

Aztán még felmentünk egy első világháborús amerikai emlékműhöz is, ami a táj fölé magasodott. Nagyon hosszan lépcsőn kellett oda felmászni: ez volt ám Bogyesznak a Kánaán!!! (aki nem tudná: a nagy lécspőrajongók táborába tartozik. Nem tőlem örökölte.... De van rá ötletem, kitől...) Szóval igyekeztünk jól lefárasztani a gyereket :) 

No várjatok, az emlékműről mégiscsak vannak képeim:

A sok lépcső. Macinak most csak ennyit jelentett az emlékmű... 

 Ott a tó mögöttünk :)!

Maci olvas. A kép elkészülte előtt tényleg egy fél méterrel a tábla előtt térdelt, és tanulmányozta :)

Holnapra pedig nagy kagylóevés van előirányozva ugyancsak Magyarékkal (második családunk :). A kis kagylócskák már a mi hűtőnkben vacognak :). Ja igen: hogy miért a kagyló. Egyrészt, mert kagylószezon van: elkezdődtek az "emberes" hónapok. Másrészt, mert a nagy "tengerállam" Luxembourgnak egyik nemzeti étele a kagyló sültkrumplival :) Ilyen alapon a magyarok is kitalálhatnának valami hasonlót... :)