Második bejegyzés, második Mikulás

Kedves meghívást kaptunk egy baráti családtól, akikhez ma úgyszintén megérkezett a Télapó. Maci már rutinos volt, egy pillanatig se hezitált, hanem odaállt az Apó orra alá, amíg az próbálta osztani a többi gyereket ajándékot :)

Képek:

Kíváncsi

Vidám

Komoly

Boldog

Elgondolkodó
(egyébként meg rembranti angyalka. Há' nem? De! :))

Találkoztunk a Mikulással

Nem biztos, hogy idén az utolsóval, de biztos, hogy az elsővel :) Vagy inkább úgy fogalmaznék, nem utoljára, de először :) Mégpedig a Réeducation Précose (remélem, így kell írni helyesen) szervezésében. Ehhez a szervezethez járunk evési tanácsadásra. Hát és ez az: mi "csak" ilyesfajta összefüggésben ismerjük őket, de sokan mások sokkal nagyobb problémákkal keresik fel őket. Mindenféle hátránnyal született gyerekek járnak hozzájuk: fizikai és mentális betegségekkel egyaránt. Szinte ugyanaz az érzés kapott el minket, mint anno a kórházban, az operációk alkalmával: a mi problémánk sokszor eltörpül a másoké mellett. Számomra az is meglepő volt, hogy manapság ennyi szűrővizsgálat ellenére is ilyen nagy számban születnek pl. Down-kóros gyerekek.

No de vissza a témához. Az esemény 3 órára volt meghirdetve, ám a Mikulás csak 4 órára volt hivatalos. Addig ugyanis a gyerekek elkészíthették ajándékaikat a puttonyos számára: kifestőzhettek, vághattak, ragaszthattak, stb. (Na jó, ezeket a feladatokat gyakran és szívesen vették át a szülők is :)) Sokan vittünk házi készítésű sütiket, amiket aztán becsületkassza mellett mindenki fogyaszthatott.

Rengeteg gyerkőc volt jelen, így aztán a Miki bácsinak sok dolga akadt. Hosszú lista várta a jó gyerekek neveivel :) Hozta a ronda segítőjét, a Krampuszt is, aki virgács helyett kalács-emberkét osztott. (Gondolom ez helyi szokás :))

Ádám,a bátor

jó, odaülök, ha nagyon muszáj

Örülünk az új kincseknek

Elintegettük őket, mikor elmentek

Szombat: kirándulás a közeli Roscheid udvarba, ami egy szabadtéri falumúzeum. Decemberben két hétvégére karácsonyi faluvá válik. Ez borzasztó ígéretesnek hangzott, a várakozásainkat kevésbé váltotta be.

DE. Találkoztunk a Mikulással (idén már másodszor, az elsővel a fül-orr-gégész doktorbácsi látogatása után közvetlen, így a negatív emlékeket akkor kivetítette a Mikire is. Azért kaptunk csomagot - milyen jó is ha az embernek gyereke van, amelyik még nem eszik csokit :D - ééés ráadásul: a luxembourgi Miki elég gazdag volt, a csomag teli volt nívós nyalánkságokkal! kéne arra még egy kört menni -hihi) Visszatérve, a roscheidi Miku kicsit pozitívabb élmény volt Babfinak is, bár a csoki-mikit megint nekem kellett elvennem. Hű de nehéz az élet :D

No, néhány kép: