Things I love Monday

Nálunk csak sejteni lehet, hogy nyár van, bizonyos jelek utalnak rá, mint pl. olcsóbb és finomabb az osanban a sárgabarack meg a cseresznye, ill. kukoricát is lehet kapni nem csak előfőzött változatban. Szóval, míg itt "tombol" a 15 fok, igyekszem megtalálni ezeket az apróságokat, és örülni nekik, illetve készülni az igazi nyárra! Remélem, mire hazamegyünk ott sem romlik el az idő, bár azért az még odébb van.

A főtt kukorica (finom, édes!) emlékeztet a nyárra.

Esti sétánk során vadvirágot szedtünk Macival. Hihetetlen sokfélét lehet itt a környéken találni, lenyűgöző színekben.

Kedvenc képem a kedvenc keretemben:

Nyári táska. Vagyis világos színekbe öltözve hessegetjük el az esőt.

Felfedeztem Peter Mayle könyveit! Nagyon kedvelem a stílusát, és persze mindeközben egy mediterrán vidéket ismerek meg. Az Egy év Provence-ban c. könyve után most ezt olvasom, nagyon jó a stílusa, humorral átszőtt.

Ducsi-születésnap

Hú de kifáradtunk ma!

Épp, ahogy az angol királynőnek, a luxembourgi nagyhercegnek is van egy "névleges", nyári születésnapja, amikor "Kenyeret és cirkuszt!" felkiáltással utcabálok, tüzijáték, ingyenes gyerekprogramok, katonai felvonulás, meg egyéb hatósági parádék kápráztatják a népet.

Most nincs is erőm sok íráshoz, déltől 8-ig voltunk bent a városban Macival, a felvonulás elejét ugyan lekéstük, 3 órakor kifogyott a fényképezőmből az elem, de addig is rossz üzemmódban fényképeztem, azért lesz néhány kép.

Ja, igen: a tegnap estével kezdődnek a képek, amikor is az esti tej után így találtam rá:

Már csak a rendőri felvonulásra értünk ki (ahogy azt fél füllel hallottam, ebben az országban ők is a Katonasághoz tartoznak)

A bemutató végén jött még két vadászgép, meg három helikopter, majd mindenki elindult a völgybe a gyereknapos programok felé:

Többek között vizezős játékok is voltak:

Buborékfújósak:

Szédítőek:

Kicsit messzebb pedig kedves fajátékok egész kicsiknek. Itt pl. el kell indítani a tetején 3 kis üveggolyót, amelyek végig gurulnak a színes "fa"leveleken, egyre mélyebb hangot adva.

Mellette egy nagy láda HABA építőkocka.

Néhány napja nagy kedvenc a csiga (Maci nyelven Tina-Tina a CsigaBiga - ne kérdezzétek, mért...) Mindenesetre a csiga alakú hintaló szuper volt! :)

... és valahol itt merült le a gépem :(

Anglikán vásár

Éljen a királynő! (hát ugye születésnap, meg uralkodási évforduló, meg miegymás.)

No, mielőtt azt hinnétek, áttértünk az anglikán hitre, gyorsan elmondom, nem, bár azért csípjük a kultúrájukat. Itt van például ez az anglikán vásár, amiről már tavaly is írtam: évente egyszer rendezik meg Useldange-ban, egy eldugott kis faluban a jótékonysági vásárukat. Szinte üdítő, hogy itt csak egy nyelven beszélnek, s nem négy különbözőn, bár az már kevéssé üdvös, hogy ők annyira jól tudnak angolul, amennyire én nem. És nem félnek használni. Mármint gyorsan sokat beszélni.

Igazság szerint sejtelmem sincs, mire megy a befolyt összeg, de azért jólesik az ember lelkének, hogy bármit is vásárol (akár csak belépőjegyet is), az jótékony célokat szolgál :)

Szinte már hagyomány, hogy milyen árusokat fogunk kint találni, illetve a programok is hasonlóak voltak a tavalyihoz. Mindig van könyves stand, játékos, társasjátok-puzzle-ös, brocante-os (vagyis használt-cikkes), táskás, süteményes, szobanövényes, dvd-s. Ezek persze mind nem újak, feltételezem, adakozásból gyűltek össze, amit aztán jelképes összegekért elárusítanak. Ami meglepő, hogy nagyon jó minőségűek a holmik, és tényleg fillérekért meg lehet alkudni rájuk.

Vannak programok is, úgy mint zsákban futó verseny, kutya-verseny (nem tudom, itt mit pontoznak, gyorsaságot? szépséget? lemaradtunk róla...); iskolai tánccsoport fellépése, zenekar. Állandó lehetőség az ugrálóvár, és a ló-vontatta kis szekér a gyerekek kedvéért. Ja, és ki ne felejtsem, a csiga-gyorsasági versenyt, erre idén mi is beneveztünk. (hah.... gondolhatjátok, mennyi sikerrel... a képeknél majd külön kommentálom.)

Idén az idő is kedvezett a vásárosoknak (mellesleg több vásár is volt ezen a hétvégén), ugyanis képzeljétek, egész nap sütött a nap, és még majdnem meleg is volt! No, holnaptól szinte biztos nem így lesz.

Képek:

Maci az ugrálóvárban. Mondanom se kell, minden pillanatát végig izgultam (szerintem minden szülő), ugyanis akkora viháncolással (mondhatni őrjöngéssel) voltak a nagyobbak, hogy féltem, valami baja esik neki. Mármint a kicsinek. Rá persze épphogy felhergelő hatással voltak, és ő is sikított, ugrált, elesett (direkt), átmászott az ablakon (épp annak támaszkodik a képen a keze), szóval nagyon élvezte, bármennyire is eltaposott volt :)

Itt a minitraktor:

"használt" növényárus:

Csigaverseny: tulajdonképp leamardtam az infóról, hogy mi lett volna a cél, de azt hiszem a pártfogoltam is, ugyanis elkezdett felmászni a mellette haladó(?) hátára. Tutira azt hitte szegény, hogy az nyer, aki magasabbra tör. Vagy inkább némi erotikus vágy fűtötte? A négy csiga 5 percig semerre se mozdult, de volt egy kicsi, aki elérte az asztal szélét, na vele a tulaj kisfia volt. Talán nem véletlen?

A nagy versenyben megéheztünk egy kis házi készítésű sütire...

Igazán bírom a humorukat:

Maci megkapott egyet a neki vásárolt játékokból, s onnantól kezdve más nem is érdekelte

És hogy hol volt ez az egész? Egy magánház hatalmas hátsó udvarában. Ez itt épp az előkertje:

A faluban sétálva kattintgattam még egy-két képet:

Ilyenek mért nincsenek Magyarországon???

Ez pedig itt a saját szerzemény :) Majd egyszer, ha lesz saját házunk, lesz benne egy naaagy konyha a családnak meg a barátoknak, és persze a konyha mi más stílusú lehetne, mint skandináv/holland vidéki, és majd ott ez lesz a mérlegem. Nagyon büszke vagyok rá, mert úgy vettem, hogy én szabhattam meg az árát (olcsón), és tökéletesen működik, és nem lehasznált. Szép világoskék színű. Vágyálom: pipa :)

Macié is: teraszon lemostuk az újdonságokat :)

Little Gym - tavaszi félév vége

A héten volt a nagy bemutató, amikor lezárják a félévet Gymesék, meg lehet hívni Ipát-Napát, hogy együtt élvezzék a kisgyerekkel a gimnasztika szépségeit. Ilyenkor fényképezni meg kamerázni kell, a Maciknak meg produkciózni. Mondanom se kell, én fényképezőt elfelejtettem vinni (nem úgy, mint az elején, amikor még új volt a csoda, és többször is vittünk), továbbá Babot se hatotta meg a nézőközönség, ő attól ugyanúgy elindult a felfedező útra, s esze ágában se volt beszállni a közös játékokba. Egyébként nem tudom, miért erre a hétre tették ezt a záróórát, amikor még lesz kettő... No mindegy.

Az óra végén egy tornazsámolyokból épített dobogóra felültetik az összes lurkeszt, és érmet osztanak neki. No, ez még nem az a korcsoport, akik értenék, mért is van ez, és végigvárnák szótlanul a 15 átadást. Azt se értik, mért kell ott ülniük, legalábbis az ilyen Ádám-formák, akiknek menőkéjük van a játékok felé. Na de azért csak megkapta ő is, amire 5 perccel később már nagyon büszke volt (s ez ezóta se változott), s jellemzően a szájában találjuk ( hát ugye ellenőrzi, hogy igazi arany-e.)

A csoportban volt két család is, ahol beszéltek magyarul. Az egyik egy szlovák família, ahol bár többször az anyuka jött a kislányával, az apuka jól tudott magyarul. De nem is ez volt a meglepő, hanem amikor egy teljesen feketebőrű hölgy szólt hozzám magyarul. (A képeken mellettem ül). Ugyanis, mint kiderült az ő férje tényleg magyar. Utólag tőlük kaptunk képeket, kivéve az utolsót, amelyet a Little Gym adott ajándékba.

Koincidenciák

"A koincidencia szó események olyan véletlen egybeesését jelenti, amelyet váratlannak vagy meglepőnek érzünk" (forrás)

No, mostanában történik velünk ilyesmi.

Az egyik, amire nem rég már utaltam is, egy bizonyos könyvhöz kötődik. Az urban:eve blogon többek között klassz könyvajánlókat is találunk. Mivel (Villőnek hála megismertem ezt a hasznos nőcis blogot), a könyvajánlásaira is kíváncsi lettem. Az egyik, Elenor H. Porter: Az élet játéka egészen megtetszett, s el is kezdtem kutatni a neten, hogy lehetne megszerezni. Képzeljétek, nagyon nehéz! Új kiadásként nem árulják, antikváriumban esetleg megtalálható, de a bookline-on még úgy se. Ezidőtájt épp hazalátogattunk. Utolsó este nézegettem a szobámban a polcot, a rég látott holmijaimat.

És egyszer csak szembenézett velem A KÖNYV...

Az első lap bejegyzése szerint tesóm kapta a bérmakeresztanyjától 10 évvel ezelőtt. Épp ezért furcsa, hogy akkor mégis mit keresett az én polcomon? :)

Mindenesetre tényleg aranyos, tanulságos, megható. Nem csoda, hogy Pollyanna neve az angolszász körökben szólássá szellemült át, azaz a sugárzóan kedves, mindenben jót találó embereket hívják így.

Másik történet. Tegnap bábászínházba mentünk. Először szkeptikus voltam, Maci mennyire fogja végigülni, bár a meséket a tvben kitartóan nézi. (Ráadásul odafigyelve, érzelmi reakciókat mutatva közben, esetleg kommentálva!) Meg is kérdeztem a főszervezőt, aki éppenséggel óvónő, mit gondol, két éves gyerekkel érdemes-e megjelenni. Eléggé ellentmondásosan válaszolt: a két éves gyerek figyelmét 20-30 percnél tovább nem fogja lefoglalni, de nagyon fog mindannyiunknak tetszeni. Aztán Apáját egy ismerősünk meggyőzte, hogy mennünk kell, mert nagyon jó lesz.

Écsi Gyöngyi felvidéki ének- és mesegyűjtő jött el Luxembourgba, hogy elmondja az Angyalbárányok című mesét. Nem annyira klasszikus értelembe vett bábszínházat kell elképzelni függönyözött dobozban mozgatott kesztyűbábokkal, inkább egy emberes színpadot betöltő meséről, ahol a hölgy volt a mesélő-főszereplő. Tényleg hihetetlen jó adottsága van a meséléshez, előadáshoz, gyerekekkel való bánáshoz, énekléshez. Felnőtt-gyerek egyaránt élvezte a műsort. Főként az ízes tájszólást, a régies magyar beszédet, amit ritkán hallani már. No igen, Babot tényleg nem kötötte le végig a műsor, fél óra múlva elkezdett izegni mozogni, ami csak azért volt vicces, mert a főszervező óvónéni épp ott ült mellettünk. Hát jól van, igaza lett. De szerintem azért tetszett Macinak, és figyelt ő akkor is, ha épp nem oda nézett :)

Ma pedig elkezdtük nézni a Magyar népmeséket. Alig néztünk néhányat, épp szembejött velünk az Angyalbárányok! Furcsa, hogy eddig nem is ismertük ezt a mesét, most hirtelen két helyről is :).

Sajnos nem vittem tegnap fényképezőt, így most a képek elmaradnak.

Utóirat: Kiderült, hogy Apája kattintott néhány képet

Lemaradtam, mint a borravaló, netezési időimet inkább böngészéssel töltöttem, mint életünk kitárgyalásával. 

Meg aztán betegek is voltunk mindketten, szóval nem volt sok szívderítő történés.

A minap "mondom a Zuramnak: Tibi!" akarommondani Peti! Nagy a fű, le kék nyírni!

Erre nem levágta a gyerek haját?

Hát én nem képletesen gondoltam, a kertben már térdig jártunk a gazban. Ugyanis a "házi kertészeink" (Oh...) nem nyírták le, mialatt beteg voltam, nem álltam ki a borravalóval. (Na mondom én, hogy lemaradt a borravaló.) Persze továbbra se világos még, hogy hivatalosan hogy is kéne fizetni, de az idény elején direkt többet adtam nekik, hogy pluszban legyenek. Ezt szépen elfelejtették. Régebben még felszívtam magamat az ilyeneken, betegen már nem maradt erre energiám.

Inkább elkértem a szomszéd fűnyíróját, aki a kiskutyája miatt körbekerítette az udvarát, s inkább maga nyírja a füvét.

Most aztán rövid a gyerek haja is, meg a fű is :).

Aztán itt volt ez a cudar időjárás. Most ugyan jég nem esett, de hirtelen sok víz igen. (na ettől szép ződ a gyep.) Az esernyőt persze nehéz olyan helyre tenni száradni, ahol Manyi nem érné el....

Képes tudósításunk következik:

Egy csónakban evezünk....

Sziiiinging in dö réin....

Gomba-gomba-gomba.....