Pont annyi... :)

Tegnapi szöveges bejegyzésem után következzenek a képek:

Először egy Bogyókás, Apája kabátjában:

A továbbiakban pedig az elmúlt napok kézműves próbálkozásai következnek, szóval akit ez nem érdekel, nyugodtan ugorja :)

No, ez igényelte a legkevesebb kreativitást és időt, de azért mutatom meg, mert régóta szerettem volna egy ilyet. Amúgy is tudjátok, hogy a zsepitartó dobozokat jobban komálom, mint a fantáziátlan, lakáshoz nem illő zsepisdobozokat, így a nappalink már két nagy alakú tartóval rendelkezik, de a fürdőbe kicsit szántam: nem túl nagy pakolófelületünk van ott ugyanis. Aztán, amikor itt voltak a nagymamák, épp akkorra esett a Nemzetek Fesztiválja, ahol a hollandok standjánál szebbnél szebb megfelelő méretű dobozt találtam- no persze jó drágán. No de túljártam én az eszükön - mondhatnám, de csak annyi történt, hogy ellátogattam a hobbiboltba, ahol rátaláltam a szinte kész alapanyagra :)

Aztán itt van ez a kép, amit már réges-régóta terveztem megvalósítani. Ami mindenképp a fő motívumot hivatott képviselni, az a bagoly. Mostanában felkapott téma, de szerintem méltán. Olyan helyes kis élőlény. Már csomó baglyos dekorációs láttam, párnától kezdve falimatricáig, csak nincs egy gyerekszobánk ahová érdemes lenne ezeket gyűjteni. Például most e kép további sorsát se tudom még :). Egyre több ilyen dekoráció készül nálunk :) A háttér pedig a legújabb mániámat, a patchworköt hirdeti :)

Ja, és ez nem egy ajándékdoboz, ahogy azt a férjuram hitte... :)

Végül pedig Kóger Zsuzsinak köszönhetően rátaláltam a Kifli és Levendula blogra (köszi Zsuzsi ismét, ha van még ilyen, küldjed! :)), és muszáj voltam megcsinálni a mai asztali dekorációját, a borospohár-lámpásokat. (Ja, ugyanis épp ma szereztem a Helából csodálatosan szép papírokat :). No már csak az a kérdés, hogy a mécsesek által kifejtett hőt a borospohár és a papír meddig viseli el?

(Egyábként K&L blogra visszatérve, már két másik ötletéhez is beszereztem a hozzávalókat, csak egyszer legyen időm megvalósítani, s helyem kitenni -haha, báár, az egyik játék, Bogyó és Babóca figurák! No, majd keressük az alkalmat, ezt Bgyó is megértheti, hogy az ő érdeke is :D) 

Látom, ezer éve nem jelentkeztem már, úgyhogy épp itt az ideje beszámolni egy-két történésről. Mert ugye még mindig tél van, ami eléggé gátat vet az igazi történéseknek :). Az emberek alig mozdulnak ki hétvégén, pedig itt nincs is olyan hideg, meg nagy hó, mint Magyarországon.

A hétvégén Apája is dolgozott, szóval leginkább hétközbeni hangulatban telt, csak egy logopédus-látogatás volt betervezve. Az egyik lelkes anyuka megszervezte, hogy bizonyos időközönként egy magyar logopédus kijöjjön, és a Luxembourgban lakó magyar gyerekek segítségére legyen. (A szervezés végére kiderült, hogy lakott már kint egy logopédus, no de mindegy. Különben is, a kiszervezett néninek jó neve van a szakmában, szóval nem lett lefújva.) Mivel Bab még nem beszél, de néha hajlandó utánzásra, úgy gondoltuk, ideje megmutatni szakembernek, hátha van valami, amit már most el tudunk kezdeni nála. 

Szóval szombat délután 5-re mentünk, s 1 órát beszélgettünk. Leginkábbis mi felvázoltuk az eddigi szituációt. Pozitívum, hogy ő is megerősítette, Macinak nincs és már nem is lesz orrhangzós beszéde (ez a szájpadhasadékos gyerekeknél nagyon gyakori mellékhatása a nem sikeres műtétnek.) Bár már Landau bácsi (a sebészorvosunk is ezt állította a kontrollon, hogy a lágyszájpad megfelelően viselkedik, és mi sem hallottuk, hogy beszéd közben az orr felé szökne a levegő, azért jó volt ez is, hogy egy logopédus is megállapította ezt. Azt hiszem, ez nagyon sok munkával kevesebbet jelent, még ha nem is jelenti, hogy nem kell egyáltalán beszédgyakorlatokat végeznünk. Ott van ugyanis a probléma, hogy Maci kora ellenére nem hajlandó pürés vagy folyékony ételen kívül mást a szájába venni (kivéve a műanyag játékok és fém matchboxok.) A néni szerint nem is az a veszély, hogy nem fejlődnek a rágóizmai (na azért szerintem ez pedig fontos, bármennyire is nem vagyok logopédus), hanem, hogy nem kap elég ingert a szája belülről, s nem alakulnak ki az idegösszekötések az aggyal. Nem tudom, ez amilyen ijesztően hangzik,azért én annyira nem vagyok teljesen meggyőzve, ugyanis persze, baj, hogy nem eszik keményebb dolgokat, de a püréket is változatos ízben, meg szilárdságban lehet elkészíteni, meg aztán tényleg minden játékot/papucstalpat/nagyítót/műanyagcsipeszt/stb. a szájába vesz, tehát valahol azért pótlódik ez az ingerhiány. De továbbra is problémának látom, hogy nem eszik, mert ugye így nem tud bekerülni közösségbe, a kaja ki fog jönni az orrán (ne ijedjetek meg, ha még nem mondtam volna, van két kis lyuk a szájpadlásán, amit jópár év múlva fognak csak befejezni.) Szóval meg kell tanulnia együtt élni vele. Nem tudom, a sebészeten ezt teljesen természetesnek tarthatták, kb. meg se említették, hogy ez problémát fog okozni. Azért kíváncsi lennék, mások ezt hogy vészelik át. Ja igen, ezt sem mondtam: a nem evés oka épp ez a két lyuk: ami rossz emlékeket hagy benne, hogy mindennemű kaja arrafelé is tud távozni,csak a folyékonnyal nincs akkora baj, hiszen azt ki lehet törölni, tüsszenteni, stb.

Kedden gyerekorvosnál volt randevúnk egy általános vizsgálat és egy szuri erejéig. Itt is elpanaszoltuk a nem evés problémáját, így a doktornéni azonnal fel is vette a kapcsolatot egy helyi ortofonistával, aki hivatott lesz segíteni nekünk. Mackó egyébként nem sírt sokat a szurinál, mivel Apája ölében ült, én észre se vettem, mikor beadták, annyira pillanatok alatt történt.

Jelenlegi adatok:

magassága 84 cm

súlya 11,3 kg

fejkörfogata 50 cm

Voltunk ma Little Gymen, ahol azt vettem észre Babon, kicsit kezd rárabolni mások játékaira, ami pedig eddig nem volt jellemző. Legalább háromszor kellett kiszabadítanom a kezéből más játékát vagy kezét. Korábban, ha az övét akarták elvenni, hagytam, hadd küzdjenek, védje meg a magáét, de azt mégse hagyhatom, hogy másét próbálja lelejmolni. Ami viszont pozitívumként tűnt fel, hogy néha olyan szavakat is megért, amit nem is hittem volna, pédául megértette a "guggolj le" felszólítást és meg is csinálta! Ezen kívül nagyon nyitott az órát tartó lány, Silvie irányába, nem fél tőle, hanem mosolyogva utánozza a gyakorlatokban - már amikor nem önálló felfedezőútra megy.

Babfival nagyjából ennyi az újdonság, s velünk sincs sok más. Apája hétfőn délután elvállalta a pesztrálást, így nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára, mehettem a magam útjára egy kis időre. Ismertek: a hobbibolt volt az uticélom (persze nem hagytam ki a Maison-t és a Hemát sem, bár ez utóbbiban Babnak találtam egy kabátot 30 E-ról 4re leárazva. Valahogy nagyon furcsa érzés volt ez a hirtelen rámszabadult szabadság, szinte már lelkifurdalásom volt amiatt, hogy Bab nincs velem, míg én kedvemre bemehetek bármelyik boltba, még oda is, ahol lépcső van (Hobbibolt... babakocsival kihívás.) Ja igen: és furcsa volt, hogy nincs nálam babakocsi. (Kézben cipeltem haza a cuccokat, ez is rég volt már :D) Szóval most van itthon sok alapanyagom, csak a szabadidőt várom ismét, amikor elkezdhetek kreatívkodni.

Jó, egyébként pilatesz és zumba (hetente 1-1 óra) alkalmával is Bab nélkül közlekedek, na de az mégse ugyanaz az élmény. Egyébként tegnap nagyon vicces volt, zumbán összesen 3-an voltunk, mert mindenki Valentin-napozott. Hogy oda ne rohanjak. (Azért jó lesz már, ha ez a sok giccses plüss-szív lekerül a kirakatokból.) Viszont a zumba-helyiség egy étterem fölött van, no az teljesen megtelt, mire vége lett az órának, sok gyertyafényes vacsorázó párocskával :) Engem meg jól beszorítottak a parkoló-helyemre....

Hamarosan képekkel is jelentkezek, csak most altatás következik.

Pozitív és negatív történések egy napra

Bár még nincs vége a napnak, azért az eddigiek alapján azt mondanám, inkább értékelem pozitívnak a mai napot, de lehet, hogy csak azért, mert szeretek magamra úgy gondolni, mint jókedélyű tag. De valljuk be, nem tudom néha kiállni, hogy egy perc alatt ne öntse e az agyamat az ideg. Történetesen, amikor hülyének néznek.

Azért lehet, hogy 1-2 részt kihagyok a mai napból, mert nem akarok egyeseket megbántani, mondjuk úgy, túlléptem a dolgon.

Kezdjük inkább azzal a klassz dologgal, hogy ma Babfi Ádámmal ellátogattunk a magyar bölcsibe (bár inkább az a helyes kifejezés, a magyar "Tagesmuttihoz" :)) Ugyanis volt olyan kedves, és a kedvünkért mára, azaz csütörtökre meghirdetett újfent (már volt nála korábban) egy babaklubot, igaz csak ketten mentünk el, mármint két anyuka. De nagyon jó volt, a gyerekek írtó cukik voltak, Ádám úgy húzott be a játékszobába, hogy hátra se nézett, kit hagy ott (engem). Persze csak addig, míg én is levetkőztem (huh mínusz 10 fokot is mértem az úton, ilyenkor aztán húsz réteg pulcsi-kabát kell). Szóval óriásit játszottak, volt éneklés, meg 10 órai gyümizés, amit persze Ádibácsi megint szkippelt. Egy kis kakaót volt csak hajlandó leküldeni, de csak mert addig a többi gyerek se játszott, hanem evett. Annamari óvónéni (akarommondani Tagesmutti) igazán aranyos, nagyon jól bánik a kicsikkel, s jó volt vele beszélgetni.

Hazafelé épp útba esett nem rég felfedezett és kedvenccé vált Aldim (ez az a fajta, ahol a jóminőségű áruk vannak), úgyhogy felidézve az üres hűtőszekrényünket tettem egy balost és betértünk. Ott történt a fűszertartós incidens, ugyanis amíg válogattam egyész rú vaníliák (!) és fahéjak között, Mackó kikövetelt magának egy szerecsendiót. Vonakodva adtam neki oda, de gondoltam 20 másodperc múlva úgyis kiveszem a kezéből és megyünk tovább. Csak azzal nem számoltam, hogy neki 5 másodperc is elég ahhoz, hogy megfoganjon a gondolat: vajon hogy nézhet ki ez földön? (A bevásárlókocsi gyerekülésének magasságából). Hát ha nem tudnátok, akkor én megmondom: ripityára törve, (hálistennek) egész szerecsendiók szétgurulva. Minthogy egy helybéli néninek épp erről a pultról kellett épp abban a pillanatban választania valamit, hát megkaptam a csúnyán nézést: "hülye tyúk, mért ad a másfél éves gyerek kezébe üveget, én meg nem férek hozzá a fűszerekhez és még a cipőm is üvegszilánkos lesz", így aztán kénytelen voltam azonnal csúnyán rászólni Mackóra, hogy nade ilyet nem szabad - meg ne lássam még egyszer stb, ill. futni azonnal két kört az üzletben egy kiszolgálót keresve, és azonnal 5-ször bocsánatot kérni, ill. azt is felajánlottam természetesen, hogy kifizetem.Na és itt jön a pozitív csalódás: a boltos-néni legyintett, jött, azonnal összesöpörte a szilánkokat és ment.

Ezután a hülye bevásárlókocsi megette a pénzemet. Pontosabban nem pénz volt, hanem egy szerencse-érme, amit nem rég a tárcámban találtam. Nyilván egyszer úgy adtak vissza valahol aprót, hogy ezt is hozzáadták (ez a pozitív változat, a negatív szerint egy 1 eurós helyett valaki ilyet adott). Mindegy, nekem megtetszett, kocsikban használtam. De épp jött egy echte francia bácsi igazi svájcisapkában (ezt add össze), elővette a kisbicskáját, és kihalászta a szerencsepénzemet :)

Majd pedig a parkolóban kötném be a gyereket az ülésébe, s mivel épp nem állt azon az oldalon autó, hát teljesen kitártam az ajtót, hogy hozzáférjek. Egy szőke tyúknak azonban baromi sürgős volt épp arra a helyre beállni, nem tűrt halasztást az ő parkolása, még fél percet sem, amennyi a becsatoláshoz még kellett volna. Így inkább fél centire az ajtónktól beállt. Hát gratula neki.

Délutánra vártam a varrónőt, akit két napja megbíztam egy nadrág és két póló megrövidítésével. Hogy elmeséljem, miről is van szó: a világon legegyszerűbb szabású, pelenka-anyagú pólóiról, amelyet további pilateszezéseimre szántam, illetve egy hasonlóan halál-egyszerű szabású nadrágról. Be volt jelölve, így a feladat annyi volt: fogni egy ollót, egyenesen elvágni, majd a legegyszerűbb programmal végigszaladni rajta. Mit gondoltok, mit kért ezért?

Darabonként 10 Eurót.

Meg kell tanulnom varrni. Most. Én is meg akarok gazdagodni másokon. Hülyének nézni én is tudok bárkit, csak nekem (azt hiszem) nem stílusom. Az van, hogy a kinti magyarok között vannak olyan szolgáltatók (tisztelet a kivételeknek), akik leplezetlenül le akarják húzni honfitársaikat, "mert aki Luxembourgban él, az meg tudja fizetni". (Ezt nem a varrótól, hanem valaki mástól hallottuk.) Hát hogyne. Az sem zavarja őket, ha ilyenkor a felét kérnék, még akkor is nagyon-nagyon túl lennének fizetve. Még akkor is a magyarországi árak hatszorosát kapnák. Csak mert ugye jön az ellenérv: de nem otthon vagyunk, itt nekik is meg kell élni. Azért itt sem kell 12-szer annyit költeni, mint otthon... Egyem a kis szívüket.

No mára ennyi, mennem kell sült kelbimbót csinálni, mire Apája hazaér a falmászásból, meg az elaludt Mackóból is ki kell cuppantanom még az időközben kiürült tejesüveget.

(Kelbimbónak tessék drukkolni, ezidáig utáltam, most fogom megszeretni, ma vettem életemben először. Vannak dolgok, amikhez el kell telnie 3 évtizednek...)

Pár órával később:

Ha valaki meg nem osztja velem, mi a titka a nem keserű kelbimbónak, akkor száműzöm újabb 30 évre... Egy szuperfincsinek látszó receptet választottam (link), és mégis keserű lett... :( Tiszta szerencse, hogy sütöttem hozzá édesburgit is, meg csináltam tejfölös-mártogatóst, és így azért volt mit enni (mellesleg ez utóbbi tényleg Nyámmi).

Villő, az az igazság, jól elgondolkoztattál...
Mert egy dolog (szép dolog) kapni valakitől egy díjat, mert tetszik neki egy blog. De ami igazán szívmelengető, azok a kedves szavak voltak, amivel átadtad:

"...az egyetlen, akit olvasok és tudtommal nem részesült még benne, habár méltán megérdemli, mert nagyon élvezetes a blogja, cukik a képei, fenomenálisak a receptjei (noha sajnos még csak a sült gesztenyéig jutottam el) és nagyon tetszik az egész lifestyle, amit alkotott maga és kis családja köré, az LuxemBlogger."

Khm, khm, nagyon köszönöm még egyszer ezen a fórumon is. Sose gondoltam még arra, hogy van lifestyle-unk, mert ahogy éli az ember a kis világát, észre se veszi azt :)

Szóval az emlegetett díj:

A szöveg, ami a kép alján szerepel a Word és a Google-Fordító segítségével megfejtésre került nálam:
БЛОГ, КОТОРЫЙ ДАРИТ УЛЫБКУ annyit tesz: "Blog, hogy ad egy SMILE" Nem is tudom, mi lenne a szabatos fordítás. Ötlet?

A szabályok:

1. Vedd át a díjat!
2. Köszönd meg attól, akitől kaptad!
3. Tedd ki a blogodra!
4. Add tovább másik 4 blognak!
5. Írj magadról 3 dolgot!

Szóval 4. ponttal nem teljesen értek egyet. (Hű, remélem, nem veszik el a díjam, ha megsértem a szabályokat :)). Szerintem kicsit elvész a lényege a jó blog díjazásának azzal, ha az ember rögtön 4-nek adja át. Mert természetesen, a blogok, akiket követek, mind jók. Különben nem pocsékolnám az időmet rájuk. Másrészt, a blogok, akiket követek, nem mindig olyan halandók mint én, ők nem valószínű, hogy valaha is jártak az én oldalamon, ergo, ha most díjaznám őket, sose tudnák meg. Harmadrészt pedig azzal, hogy 4 blognak adjuk tovább, valahogy előjön bennem az az érzés a régi piramisjátékokkal...Az pedig nem volt túl szép, igaz?

No de akkor maradjunk a kettőnél, (remélem, mindketten rátalálnak egyszer):

Mercury29Lion, mert mindig líraian tudja elmesélni, hogyan iparkodik felnőni Áron-legíny, és 

Eliot és Benett életét megíró Evelyn, akinek rengeteg erejét és kitartását mindig csodálom, de nem kevésbé Eliot küzdelmét! 

5. pont (a legnehezebb, mert amit meg akarok osztani, azt úgyis megosztom, amit meg nem, azt nem véletlen :D Na de megerőltetem magam, és kisajtolok némi bensőségesebb mondatot :)):

- Szeretek buborékban élni, és a rossz dolgokkal nem foglalkozni. Soha nem tudnék megnézni egy horrort például.

- idén leszek 30 éves, de nem érzem, hogy felnőttem volna.

- Nagyon le kéne fogynom... Ígérem, amint 10 fok fölött lesz az esti hőmérséklet, újra futok.

Ágyjelenetek c. rovatunk bemutatja: "Ki mondta, hogy az ágyban hosszában lehet csak aludni?!"

(Hogy azok se maradjanak le, akiknek nincs facebookjuk):

"Van valami probléma??"

Bab ma volt másfél éves!

A babaklub nem pont emiatt került ugyancsak a mai napon megszervezésre, de vicces volt az egybeesés. Az egy éves szülinapján nem rendeztünk ilyen babazsúrt :)

Tegyük hozzá, nagyon sokan nem jöttek el, azok sem, akik bejelentkeztek. Pedig a nappalit átrendeztük úgy, hogy akár kétszer ennyi ember is elfért volna. A gyerekek is nagyon jók voltak, egyáltalán nem rohangáltak vagy rosszalkodtak: mindegyik talált magának egy játékot, amivel szépen csendben eljátszadozott.

Amit nagyon sajnálok, az az, hogy a sütim egyáltalán nem fogyott, és a sok meghámozott gyümölcsből se ettek. Pedig sikerült nagyon finom édes gyümölcsöket, magtalan szőlőt vennem. A süti is átlagon felül jól sikerült :) A mennyiség pedig több annál, hogy azt mondhassam: több marad nekünk :D. Annyira több, hogy meg se bírjuk enni.

Maci nagyon boldog volt, ahogy újabb és újabb vendég érkezett, ezt úgy fejezte ki, hogy kiabált és a kanapét csapkodta :). A gyerekek ebben a korban még mindig nem egymással, mint inkább egymás mellett játszanak. Minden lehetséges játék előkerült, de tulajdonképp nem volt nagyobb a csatatér, mint egy átlagos este. Eközben az anyukák megismerkedtek egymással és beszélgettek.

Odakint igazi zimankós hideg van, talán ez okozhatta, hogy sokan inkább otthon maradtak. Bár 100 ágra sütött a nap, de tombolnak a mínuszok.

A délelőtt nagyon gyorsan elrepült, hirtelen mindenki hazament. A lakást Lillával pillanatok alatt helyretettük, mintha mi se történt volna :)

Összesen 3 kép készült, de mondjuk Bab egyiken se látszik túlzottan, az utolsón egy kicsit. De olyan érdekesen torzít a kamera, mintha tényleg nagyon szűkös lenne a hely :)

Lakás kitakarítva, gyerekszobásítva, süti megsütve. Jöhetnek a babák.

Ma volt az új évad első Little Gymje. Egyelőre az ismeretlen emberek közé csöppenés miatt (no meg a pusztán 6 óra alvás miatt is) nem éreztem most különösebben jól magamat, persze Bab ebből semmit se fogott. Bár az új kurzsvezető néni is aranyos (mellesleg kiköpött Audrey Tautou), azért látszott, hogy örült Bogyesz, mikor feltűnt a színen Maggie, a régi. A gyerekek itt tényleg nagyobbak, - és: nagyon sokan vannak! Talán ez volt az, ami a másik csoportban jobban tetszett:  ha mindenki jelen volt, akkor se voltak ennyien, sokkal kényelmesebb, családiasabb  légkört eredményezve. No mindegy, ez most ilyen lesz, azért nem sokkal rosszabb, csak aludjam ki magamat egyszer :).

Tegnap délután pedig (most úgy látszik visszafelé haladok kronológiailag) elindultunk sétálni Babfival, de újabban, ha csak a környéken sétálunk, akkor babakocsi nélkül megyünk. Most is ilyennek indult a dolog, de elsétáltunk egészen Apája munkahelyéig. (Jó, nem nagy táv felnőtt léptékben, de Babfiéban igen.) Ott aztán találkoztunk sok kedves munkatárs nénivel, akik már régóta kíváncsiak voltak Macira, illetve Maci is megszakérette Apája munkáját.

Majd jelentkezek a babaklub eseményeivel is, drukkoljatok, hogy jól sikerüljön! (Meg, hogy elférjünk...)

Tél szele hóval, faggyal jő...

Mégpedig tegnap este kezdődött, csendes hóeséssel, de annál sűrűbbel. Azért nincs annyira hideg, hogy gyorsan növekedtek volna a centik, reggelre még csak olyan 2-3 volt belőle, a fűszálak fele még kilátszott. A hó azért szakadatlan szakadt ma estig, de ugyanabban az ütemben olvadt is.

Általában hétfő reggelenként nagyon tevékeny szoktam lenni, hogy megadjam a hét ritmusát, meg hogy gyorsan letudjak sok tennivalót, de a ma reggeli havas tájkép egészen más hangulatot kölcsönzött: megnéztem a rég, (de legalább 85-ször) látott Igazából szerelmet. 86.-jára is sírok rajta...

Na azért azt nem mondanám, hogy elmaradtam volna a házimunkával, kiszortíroztam Bab pelenkázószekrényét teljesen, kiporszívóztam, vasaltam, főztem. Muszáj tartanom a rendet és a tisztaságot (sőt, a szokásosnál is jobban ügyelni, minden elfeledett zugot újra felfedezni és a felesleges dolgokat kidobni), mert csütörtökre bevállaltam egy babaklubot. Mint tudjuk, az 1-2 éves babák pedig mindent megtalálnak, az anyukák pedig ha nem is szánt szándékkal, nyilván kritikusak: egy porszemet sem hagyhatok sehol. A kérdés már csak az, hogy hányan leszünk: hogy fogunk elférni a kis kérónkban...

Ebéd után, de még alvás előtt Macit sétálni vittem a hóba, kicsit azzal a hátsó szándékkal is, hogy majd nagyobbat aludhasson. A séta jó volt. Aztán gyorsan el is aludt, nem egészen fél órára. Még 20 percre sikerült utána visszaaltatnom. Nem pont így képzeltem a nagy délutáni alvását, épphogy meg bírtam ebédelni...

Az út végén állt egy parkfenntartó jármű. bekapcsolt fényszórókkal. 4 képet készítettem is Babfiról, mindegyiken MUTAT!!!

Hát nem látod? Autó! Nézd már te is! (ez az ő nyelvén: "Öö! ÖÖö!!)

Bóklászik. Aztán gondol egyet, ész azt mondja: "Gyeje!" (és ezt így is érti).

Nyugis volt a hétvégénk, nem volt igazán nagy program. Csak egy reklamáció zavarta meg a kedélyállapotunkat.

A helyzet az, hogy december legelején elromlott a  mikrónk, furcsa dolgokat produkált. December 6-án vittük el a szervízbe, amelynek még a garancia értelmében kellett megjavítania. Természetesen karácsonyra még nem lett kész, akkor már gondoltuk, hogy az ünnepekben hozzá se fognak nyúlni, de hogy még január második felében se volt róla hír, már kezdtünk kissé idegesek lenni. Amikor ott hagytuk, Apájának sikerült kiharcolnia egy csere-mikrót, hiszen a gyerek cumisüvegjeit annak segítségével szoktuk fertőtleníteni, de ez egy eléggé kis kaszvadt darab volt, a fertőtlenítő csak úgy fért be, ha a forgó tányért és a forgót kiszedtük belőle. Meg különben is, nem volt egy szép darab. (Persze az ember nem a szépségéért veszi a mikróját, de meg kell mondjam, a mienk egy eléggé kulturált külsővel rendelkező darab :). No, néhány telefonálás után (eleve nagyon nehéz őket ilyenmódon elérni), előbb elárulták, hogy fogalmuk sincs mi a baja, de legalább nekiláttak, s így január végére meg is szerelték, péntek este mehettünk érte. Itthon aztán nekiálltam, hogy szépen megtakarítsam, amikor a kezemben maradt a kilincs! Persze, hogy nem azért, mert vadállat módjára akartam kinyitni, nem is vágtam hozzá semmit. No, de van ilyen, gondoltam. Ahogy Peti meg akarná javítani, látja ám, hogy ezt már egyszer megragasztották! Szóval eltörték, és ahelyett, hogy a két hónap alatt, amíg náluk ült a sarokban szegény, rendeltek volna neki egy újat, így akarták "kijavítani"... Nem értem, nem gondolták, hogy észre vesszük? Vagy mért nem használtak akkor egy minőségi ragasztót? ÉÉÉS: mért nem vallották be?! Szóval igencsak mérgesek voltunk... Végül az eszközt nem, csak a fogantyút hagytuk ott, mikor hajlandónak mutatkoztak a cserére. (Próbáltak volna másként tenni... hehe)

Evezzünk vidámabb vizekre, hogy közhellyel éljek. Bab (aki 22:12 perckor még mindig nem alszik a kiságyában, hanem énekel, karattyol, most kicsit süvöltözik, stb), szóval vicces dolgot művelt ma. Szokása, hogy a szőnyegről összeszedi a szöszt, nem kosz az, hanem a saját anyaga, ami nem túl jó minősége miatt feljön. Maci ilyenkor némi ujjacskák közti bögyörgetés után a legközelebbi szülőnek odaviszi, és "megajándékozza" vele. Ma épp Apája volt a soros, aki hirtelen csak annyit mondott: "Köszi Mackó, de mit csináljak vele? Vidd el inkább a szemétbe!". És láss csodát, a gyerek elment a konyhába, kinyitotta a szekrényajtót és kidobta a szemétbe! Majd pedig becsukta az ajtót. Csak lestünk, hogy ezt meg honnan tudja? :) És honnan érti?

Most pedig hadd mutassam be két új szépségemet itt a lakásban. Az egyik a korábban említett Amarillys, amelyet épp két hete s két napja vettünk. A vásárláskor alig volt az egész virág 15 cm. Ma elmondható, hogy az első szára úgy 60 cm, 4 teljesen kinyílt virággal a tetején, a második szára úgy 40 cm. Ha jól látom, hamarosan ezen is lesz 4 virág!

A másik egy (pontosabban kettő) szószóstál, amelyeket a Trocból szereztem, darabját 1 E-ért! Rá kellett jönnöm, hogy szószostál rajongó vagyok, de csak, ha nem eredeti célra használjuk :). Az egyikből így kaspó lett, a másikból pedig cukortartó.

Csütörtökön volt a félév utolsó Little Gymje, ez alkalomból rendhagyó óra volt: vendégeket, rokonokat lehetett hívni, akik most nem az üvegfalon túlról nézték a babákat, hanem szabadott bejönniük, és akár bekapcsolódni a játékba, meg sokat fényképezni, kamerázni. Nálunk az a szerencsés eset állt elő, hogy Apája el tudott kísérni minket, és az a szerencsétlen, hogy egy lemerült fényképezővel és egy betelt szalagú kazettával érkeztünk. Azért így is készült fénykép is és videófelvétel is. Kicsit sajnáltam, hogy jóval kevesebb gyerkőc és szülő jelent meg, mint egy átlagos órán, főleg, mert jövő héttől teljesen más csoportba fogunk belecsöppenni. Maci ugyanis 2-án betölti a másfél évet, s ez épp az alsó korhatára az eggyel nagyobb csoportnak. Meg aztán van is annyira ügyes és mozgékony, hogy nagyobbak feladatát is megoldja. A jelenlegi csoportunkban sokan még nem járnak, s azért ez elég nagy különbség, hiszen Maci előtt már nincs akadály, ha eszébe jutna (jaj ne), még az asztalra is fel tudna mászni.

Az órán szokás szerint volt éneklés és torna, volt ejtőernyő és buborékfújás. Az egyik luxembourgi kisfiút a szülein kívül vagy három nagymama-szerűség is elkísérte, őket a saját unokájukon kívül Ádám is gyakran elbűvölte :).

Volt egy olyan része az órának, amikor családi fotót készítettek rólunk, miközben Mackó egy nagy henger palástján hasalt, mi pedig kétoldalt fogtuk. A végén pedig megkaptuk a képet.

A végén pedig éremosztás következett. Na nem mintha felfogták volna a manók, hogy mért is akasztanak a nyakukba egy csillogó karikát :). Maci azonnal ráharapott, hát ugye ki kellett próbálni, hogy igazi aranyból van-e...

Jelentem, élünk :)

Sok izgalmas nem történt velünk mostanság, de Mackó rendületlenül okosodik, fejlődik. Nagyon vicces kis jelenség. Persze ilyenkor nem jut eszembe egy történet se, pedig mindig tesz róla, hogy ne unatkozzak. No, például itt van a fűszertartó esete. Az üvegeseket már rég elpakoltam a keze ügyéből, de a műanyag tartókat még elérhette - gondoltam nem sok rosszat tud velük művelni. Hja, egész addig, míg meg nem tanulta lecsavarni a tetejét. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a teraszra néző üvegajtó előtti padlósáv mind fel van szórva sültcsirkés fűszerkeverékkel...

Jó, persze mérges az ember, de nem vészes az ügy: gyorsan fel lehet takarítani, és közben mégiscsak lehet örülni, milyen kis ügyes, hogy csavarni tud, meg érti, hogy működik!

Aztán ott vannak az esték. Amikor a szoba inkább emlékeztet egy atomrobbanásra egy játékboltban, mint  felnőtt emberek rendes lakhelyére. Olyankor fekvés előtt megkérjük, hogy segítsen nekünk összerakni a játékait, együtt kirakjuk a kirakókat, dobozba gyűjtjük az egyféle játékokat, polcra helyezzük a kisautókat, és visszavisszük e fedőt a konyhaszekrénybe. Ez utóbbit direkt rábízzuk, hisz ő hozta el onnan is. Még az ajtót is becsukja utána.

Amint meghallja, hogy a mosogatógépet pakolom (akár ki, akár be), jön és "segít". (Ha kell, ha nem.) De úgy szoktam irányítani, hogy legalább értelme is legyen, amit csinál: pl előszeretettel adogatja egyesével az evőeszközöket, amiket én szépen a helyére rakok (kések előre kivéve persze). Itt meg a végén nagyon szeretné beindítani, ami egy gomb elcsavarásával, egy másik megnyomásával jár. Csak hát az ember nem mindig indítja be, ha épp valamit matatott benne. Ilyenkor sajnos megy tovább és a tűzhely gombjait csavargatja el, amit nagyon nem díjazok... Viszont amikor lejön velem a mosást berakni, azt is nagyon élvezi, először is a liftezés miatt (no ott van ám sok szép világító gomb!), meg aztán a mosógépen is épp kellemes magasságban vannak a könnyen kezelhető gombok... Csak meg kell mutatnom, hogy melyiket nyomja meg, és ő engedelmesen beindítja :) (azt nem állítom, hogy időközben, pl amíg pakolom be vagy ki a ruhákat, nem csavarja el, nem nyomkodja el, amerre nem kéne... De szerencsére könnyen vissza lehet állítani.

Egyre többet megért abból, amit mondunk neki. Persze leginkább azokat, amik minden nap gyakran előfordulnak, pl "gyere, kicseréljük a pelust", "kiporszívózzuk az orrod" (és jön, megáll, megvárja, míg nekikészülünk, és tartja az orrát!!!), stb. Ő is megérteti magát, ha pl elég volt az ételből, azt elég egyértelműen jelzi :)

Ami nagyon vicces, hogy szinte minden reggel, miután felöltöztetem, kiszalad a nappaliba, megörül a játékainak, és amennyit csak tud, felmarkol (általában 3 autót, különböző méretűeket), mellére öleli őket, és becipeli a hálóba, vagy a fürdőbe, ahol éppen szülőt talál. Ott aztán leteszi, és ott kezd el mellettünk játszani.

Mackót félretéve más téma. Ismeritek az édesburgonyát? Én most vettem először, de nagyon megtetszett. Végre kis felfrissítés a "minden-este-zöldséget-eszünk" ideológiánknak. Mivel nagyon egészséges, viszont kevés kalória, sokféleképp elkészíthető, nincs nagyon egzotikus zamata, ami távol esne az ízlésünktől, ezért nagyon belepasszol az étrendünkbe. Ajánlom figyelmetekbe! (Már amennyiben hozzá lehet jutni.)

No és most két kép az elmúlt hét terméséből:

Szombaton ahhoz képest, hogy Apája délután 1-ig dolgozott, mégis egész sok minden fért a napba.  Addig is, amíg ő megérkezett, elkészültem a rántott gombával :)

Délután pedig játszóházban voltunk, Babbal először (tulajdonképp teljesen először, bár kb. ilyenre számítottam). Egész Belgiumig mentünk (no persze ez itt nem olyan nagy teljesítmény, tekintve, hogy legalább 25 km-re van...). Macinak valószínűleg nagyon bejött, bizonyára megyünk máskor is.

Utána kedves ismerősöknél voltunk vendégségben (valójában már a játszóba is együtt mentünk), náluk finomat vacsiztunk, Torres-társasjátékoztunk, beszélgettünk, és végül hazahoztuk a karácsonyra náluk kiránduló növénykéinket. Ezúton is köszi még egyszer a felvigyázást, és a kellemes szombat-délutánt!

(Mivel ezt messziről fotóztam, sajnos ez meglátszik a kép minőségén...)

Vendégségben:

Lassan tényleg újra beindul körülöttünk a luxembourgi élet. A lakásunkon is már csak az a kis különbség látszik, hogy a virágok nem tértek még haza vendégeskedésükből, pedig a véletlen itthon felejtett, de időközben kivirult borostyán, a két nárciszhagyma, és a ma vásárolt új testvér, egy fehér Amaryllis várja már őket haza. Remélem, a hétvégén ez is meg fog történni.

A tegnapi nap viszont egész sok újdonságot hozott. (ápropó: a tegnapelőtti, szerdai is: egy új kávéfőzőt, amit azóta nagy élvezettel kóstolgatunk :P). Szóval csütörtök reggel történt először, hogy Apája megmosta Bogyesz fogacskáit (mind a hm... hányat is? Kb 8-at). Ő pedig egész jól tűrte, bizonyára tetszett neki a gyerekfogkrém íze, olyannyira, hogy kiköpni nem, inkább lenyelni volt hajlandó. No persze nem logikus kiköpni, ami finom! Egyáltalán, a kiköpés fogalmával bajok vannak. Mármint a megértésével. Éppen ezért Apája többször is szemléletesen illusztrálta, persze Bab meg csak rötyögött....

Aztán mentünk Little Gymbe. Ez az alkalom rendhagyó volt, ugyanis Háromkirályokat ünnepeltünk az óra végi 10 percben, helyi szokás szerint sütievéssel: aki a sütijében megtalálja a játékot, az lesz a király. Kap koronát, és felülhet a trónra. Persze, hogy a mellettünk levő kisgyerek találta meg, pedig egyáltalán nem viselte el a fején az amúgy is nehezen összecsukódó papírkoronát, s esze ágában se volt 2 másodpercig nyugodtan megülni a trónon, amíg lefényképeznék. Bezzeg Ádám Pajti, aki amúgy is szívesen pózol bármilyen fényképezőnek, szabad idejében (amíg Anyája feláldozván magát megette helyette a sütit) minden szabad székre felmászott, beleértve a trónt is. És ott jól érezte magát, büszkén ücsörgött - volna. Csak nem lehetett, mert nem ő lett a király....

Kicsivel korábban, még a torna alatt is volt egy vicces jelenete. A szivacsok közül a két lyukas félhenger egymás mellé volt letéve a földre, tehát bele lehetett mászni, és akár hintázni is. Maci úgy gondolta, azért rakták oda, hogy aki kifáradt, az ott kipihenje magát, így aztán belefeküdt, mint aki jól végezte dolgát, keresztbe vetette a lábait, majd a kis mezítelen lábujjai közül elkezdte kibányászni a szöszöket!!!!!! :D Hát akik látták, pusztultak a nevetéstől. Pedig komolyan! Soha, de soha nem látott itthon ilyet!!!! :)))

A csütörtök este tartogatott még egy meglepit a számunkra. 6 órakor ugyanis Kriszti felhívott, hogy van 3 jegye a Csipkerózsika c. balett előadásra a Nagy Színházba, melyet a flandriai királyi balett-társulat ad elő. Így aztán Szilvi nénje Babszi-felvigyázása mellett el tudtunk menni 8-ra a színházba. (3.-ként Lilla csatlakozott, aki hónapok óta vadászta a jegyet erre a darabra, de nem lehetett már kapni! Ez is mutatja, mennyire jelentős színfolt volt ez a luxembourgi kulturális palettán - oh mily költői vagyok, nem? :)) 

Most pedig lett légyen itt néhány kép arról, hogy Bab hogyan vehette végre birtokba karácsonyi ajándékát. (Az időelhúzódást egy engedetlen kerék okozta, amelyet ki kellett előbb cserélni a tökéletes működéshez.)

Őróla van szó (meg a 4. kerékről...)

Ha a szőnyegre nehéz vele felgurulni, akkor inkább az egészet felveszem...

Egy kicsit meg kell birizgálni lábbal a csápját...

Ezt meg csak úgy... mert a fényképezőben találtam ezt a fícsört :D