Lakás kitakarítva, gyerekszobásítva, süti megsütve. Jöhetnek a babák.

Ma volt az új évad első Little Gymje. Egyelőre az ismeretlen emberek közé csöppenés miatt (no meg a pusztán 6 óra alvás miatt is) nem éreztem most különösebben jól magamat, persze Bab ebből semmit se fogott. Bár az új kurzsvezető néni is aranyos (mellesleg kiköpött Audrey Tautou), azért látszott, hogy örült Bogyesz, mikor feltűnt a színen Maggie, a régi. A gyerekek itt tényleg nagyobbak, - és: nagyon sokan vannak! Talán ez volt az, ami a másik csoportban jobban tetszett:  ha mindenki jelen volt, akkor se voltak ennyien, sokkal kényelmesebb, családiasabb  légkört eredményezve. No mindegy, ez most ilyen lesz, azért nem sokkal rosszabb, csak aludjam ki magamat egyszer :).

Tegnap délután pedig (most úgy látszik visszafelé haladok kronológiailag) elindultunk sétálni Babfival, de újabban, ha csak a környéken sétálunk, akkor babakocsi nélkül megyünk. Most is ilyennek indult a dolog, de elsétáltunk egészen Apája munkahelyéig. (Jó, nem nagy táv felnőtt léptékben, de Babfiéban igen.) Ott aztán találkoztunk sok kedves munkatárs nénivel, akik már régóta kíváncsiak voltak Macira, illetve Maci is megszakérette Apája munkáját.

Majd jelentkezek a babaklub eseményeivel is, drukkoljatok, hogy jól sikerüljön! (Meg, hogy elférjünk...)

Tél szele hóval, faggyal jő...

Mégpedig tegnap este kezdődött, csendes hóeséssel, de annál sűrűbbel. Azért nincs annyira hideg, hogy gyorsan növekedtek volna a centik, reggelre még csak olyan 2-3 volt belőle, a fűszálak fele még kilátszott. A hó azért szakadatlan szakadt ma estig, de ugyanabban az ütemben olvadt is.

Általában hétfő reggelenként nagyon tevékeny szoktam lenni, hogy megadjam a hét ritmusát, meg hogy gyorsan letudjak sok tennivalót, de a ma reggeli havas tájkép egészen más hangulatot kölcsönzött: megnéztem a rég, (de legalább 85-ször) látott Igazából szerelmet. 86.-jára is sírok rajta...

Na azért azt nem mondanám, hogy elmaradtam volna a házimunkával, kiszortíroztam Bab pelenkázószekrényét teljesen, kiporszívóztam, vasaltam, főztem. Muszáj tartanom a rendet és a tisztaságot (sőt, a szokásosnál is jobban ügyelni, minden elfeledett zugot újra felfedezni és a felesleges dolgokat kidobni), mert csütörtökre bevállaltam egy babaklubot. Mint tudjuk, az 1-2 éves babák pedig mindent megtalálnak, az anyukák pedig ha nem is szánt szándékkal, nyilván kritikusak: egy porszemet sem hagyhatok sehol. A kérdés már csak az, hogy hányan leszünk: hogy fogunk elférni a kis kérónkban...

Ebéd után, de még alvás előtt Macit sétálni vittem a hóba, kicsit azzal a hátsó szándékkal is, hogy majd nagyobbat aludhasson. A séta jó volt. Aztán gyorsan el is aludt, nem egészen fél órára. Még 20 percre sikerült utána visszaaltatnom. Nem pont így képzeltem a nagy délutáni alvását, épphogy meg bírtam ebédelni...

Az út végén állt egy parkfenntartó jármű. bekapcsolt fényszórókkal. 4 képet készítettem is Babfiról, mindegyiken MUTAT!!!

Hát nem látod? Autó! Nézd már te is! (ez az ő nyelvén: "Öö! ÖÖö!!)

Bóklászik. Aztán gondol egyet, ész azt mondja: "Gyeje!" (és ezt így is érti).

Nyugis volt a hétvégénk, nem volt igazán nagy program. Csak egy reklamáció zavarta meg a kedélyállapotunkat.

A helyzet az, hogy december legelején elromlott a  mikrónk, furcsa dolgokat produkált. December 6-án vittük el a szervízbe, amelynek még a garancia értelmében kellett megjavítania. Természetesen karácsonyra még nem lett kész, akkor már gondoltuk, hogy az ünnepekben hozzá se fognak nyúlni, de hogy még január második felében se volt róla hír, már kezdtünk kissé idegesek lenni. Amikor ott hagytuk, Apájának sikerült kiharcolnia egy csere-mikrót, hiszen a gyerek cumisüvegjeit annak segítségével szoktuk fertőtleníteni, de ez egy eléggé kis kaszvadt darab volt, a fertőtlenítő csak úgy fért be, ha a forgó tányért és a forgót kiszedtük belőle. Meg különben is, nem volt egy szép darab. (Persze az ember nem a szépségéért veszi a mikróját, de meg kell mondjam, a mienk egy eléggé kulturált külsővel rendelkező darab :). No, néhány telefonálás után (eleve nagyon nehéz őket ilyenmódon elérni), előbb elárulták, hogy fogalmuk sincs mi a baja, de legalább nekiláttak, s így január végére meg is szerelték, péntek este mehettünk érte. Itthon aztán nekiálltam, hogy szépen megtakarítsam, amikor a kezemben maradt a kilincs! Persze, hogy nem azért, mert vadállat módjára akartam kinyitni, nem is vágtam hozzá semmit. No, de van ilyen, gondoltam. Ahogy Peti meg akarná javítani, látja ám, hogy ezt már egyszer megragasztották! Szóval eltörték, és ahelyett, hogy a két hónap alatt, amíg náluk ült a sarokban szegény, rendeltek volna neki egy újat, így akarták "kijavítani"... Nem értem, nem gondolták, hogy észre vesszük? Vagy mért nem használtak akkor egy minőségi ragasztót? ÉÉÉS: mért nem vallották be?! Szóval igencsak mérgesek voltunk... Végül az eszközt nem, csak a fogantyút hagytuk ott, mikor hajlandónak mutatkoztak a cserére. (Próbáltak volna másként tenni... hehe)

Evezzünk vidámabb vizekre, hogy közhellyel éljek. Bab (aki 22:12 perckor még mindig nem alszik a kiságyában, hanem énekel, karattyol, most kicsit süvöltözik, stb), szóval vicces dolgot művelt ma. Szokása, hogy a szőnyegről összeszedi a szöszt, nem kosz az, hanem a saját anyaga, ami nem túl jó minősége miatt feljön. Maci ilyenkor némi ujjacskák közti bögyörgetés után a legközelebbi szülőnek odaviszi, és "megajándékozza" vele. Ma épp Apája volt a soros, aki hirtelen csak annyit mondott: "Köszi Mackó, de mit csináljak vele? Vidd el inkább a szemétbe!". És láss csodát, a gyerek elment a konyhába, kinyitotta a szekrényajtót és kidobta a szemétbe! Majd pedig becsukta az ajtót. Csak lestünk, hogy ezt meg honnan tudja? :) És honnan érti?

Most pedig hadd mutassam be két új szépségemet itt a lakásban. Az egyik a korábban említett Amarillys, amelyet épp két hete s két napja vettünk. A vásárláskor alig volt az egész virág 15 cm. Ma elmondható, hogy az első szára úgy 60 cm, 4 teljesen kinyílt virággal a tetején, a második szára úgy 40 cm. Ha jól látom, hamarosan ezen is lesz 4 virág!

A másik egy (pontosabban kettő) szószóstál, amelyeket a Trocból szereztem, darabját 1 E-ért! Rá kellett jönnöm, hogy szószostál rajongó vagyok, de csak, ha nem eredeti célra használjuk :). Az egyikből így kaspó lett, a másikból pedig cukortartó.

Csütörtökön volt a félév utolsó Little Gymje, ez alkalomból rendhagyó óra volt: vendégeket, rokonokat lehetett hívni, akik most nem az üvegfalon túlról nézték a babákat, hanem szabadott bejönniük, és akár bekapcsolódni a játékba, meg sokat fényképezni, kamerázni. Nálunk az a szerencsés eset állt elő, hogy Apája el tudott kísérni minket, és az a szerencsétlen, hogy egy lemerült fényképezővel és egy betelt szalagú kazettával érkeztünk. Azért így is készült fénykép is és videófelvétel is. Kicsit sajnáltam, hogy jóval kevesebb gyerkőc és szülő jelent meg, mint egy átlagos órán, főleg, mert jövő héttől teljesen más csoportba fogunk belecsöppenni. Maci ugyanis 2-án betölti a másfél évet, s ez épp az alsó korhatára az eggyel nagyobb csoportnak. Meg aztán van is annyira ügyes és mozgékony, hogy nagyobbak feladatát is megoldja. A jelenlegi csoportunkban sokan még nem járnak, s azért ez elég nagy különbség, hiszen Maci előtt már nincs akadály, ha eszébe jutna (jaj ne), még az asztalra is fel tudna mászni.

Az órán szokás szerint volt éneklés és torna, volt ejtőernyő és buborékfújás. Az egyik luxembourgi kisfiút a szülein kívül vagy három nagymama-szerűség is elkísérte, őket a saját unokájukon kívül Ádám is gyakran elbűvölte :).

Volt egy olyan része az órának, amikor családi fotót készítettek rólunk, miközben Mackó egy nagy henger palástján hasalt, mi pedig kétoldalt fogtuk. A végén pedig megkaptuk a képet.

A végén pedig éremosztás következett. Na nem mintha felfogták volna a manók, hogy mért is akasztanak a nyakukba egy csillogó karikát :). Maci azonnal ráharapott, hát ugye ki kellett próbálni, hogy igazi aranyból van-e...

Jelentem, élünk :)

Sok izgalmas nem történt velünk mostanság, de Mackó rendületlenül okosodik, fejlődik. Nagyon vicces kis jelenség. Persze ilyenkor nem jut eszembe egy történet se, pedig mindig tesz róla, hogy ne unatkozzak. No, például itt van a fűszertartó esete. Az üvegeseket már rég elpakoltam a keze ügyéből, de a műanyag tartókat még elérhette - gondoltam nem sok rosszat tud velük művelni. Hja, egész addig, míg meg nem tanulta lecsavarni a tetejét. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a teraszra néző üvegajtó előtti padlósáv mind fel van szórva sültcsirkés fűszerkeverékkel...

Jó, persze mérges az ember, de nem vészes az ügy: gyorsan fel lehet takarítani, és közben mégiscsak lehet örülni, milyen kis ügyes, hogy csavarni tud, meg érti, hogy működik!

Aztán ott vannak az esték. Amikor a szoba inkább emlékeztet egy atomrobbanásra egy játékboltban, mint  felnőtt emberek rendes lakhelyére. Olyankor fekvés előtt megkérjük, hogy segítsen nekünk összerakni a játékait, együtt kirakjuk a kirakókat, dobozba gyűjtjük az egyféle játékokat, polcra helyezzük a kisautókat, és visszavisszük e fedőt a konyhaszekrénybe. Ez utóbbit direkt rábízzuk, hisz ő hozta el onnan is. Még az ajtót is becsukja utána.

Amint meghallja, hogy a mosogatógépet pakolom (akár ki, akár be), jön és "segít". (Ha kell, ha nem.) De úgy szoktam irányítani, hogy legalább értelme is legyen, amit csinál: pl előszeretettel adogatja egyesével az evőeszközöket, amiket én szépen a helyére rakok (kések előre kivéve persze). Itt meg a végén nagyon szeretné beindítani, ami egy gomb elcsavarásával, egy másik megnyomásával jár. Csak hát az ember nem mindig indítja be, ha épp valamit matatott benne. Ilyenkor sajnos megy tovább és a tűzhely gombjait csavargatja el, amit nagyon nem díjazok... Viszont amikor lejön velem a mosást berakni, azt is nagyon élvezi, először is a liftezés miatt (no ott van ám sok szép világító gomb!), meg aztán a mosógépen is épp kellemes magasságban vannak a könnyen kezelhető gombok... Csak meg kell mutatnom, hogy melyiket nyomja meg, és ő engedelmesen beindítja :) (azt nem állítom, hogy időközben, pl amíg pakolom be vagy ki a ruhákat, nem csavarja el, nem nyomkodja el, amerre nem kéne... De szerencsére könnyen vissza lehet állítani.

Egyre többet megért abból, amit mondunk neki. Persze leginkább azokat, amik minden nap gyakran előfordulnak, pl "gyere, kicseréljük a pelust", "kiporszívózzuk az orrod" (és jön, megáll, megvárja, míg nekikészülünk, és tartja az orrát!!!), stb. Ő is megérteti magát, ha pl elég volt az ételből, azt elég egyértelműen jelzi :)

Ami nagyon vicces, hogy szinte minden reggel, miután felöltöztetem, kiszalad a nappaliba, megörül a játékainak, és amennyit csak tud, felmarkol (általában 3 autót, különböző méretűeket), mellére öleli őket, és becipeli a hálóba, vagy a fürdőbe, ahol éppen szülőt talál. Ott aztán leteszi, és ott kezd el mellettünk játszani.

Mackót félretéve más téma. Ismeritek az édesburgonyát? Én most vettem először, de nagyon megtetszett. Végre kis felfrissítés a "minden-este-zöldséget-eszünk" ideológiánknak. Mivel nagyon egészséges, viszont kevés kalória, sokféleképp elkészíthető, nincs nagyon egzotikus zamata, ami távol esne az ízlésünktől, ezért nagyon belepasszol az étrendünkbe. Ajánlom figyelmetekbe! (Már amennyiben hozzá lehet jutni.)

No és most két kép az elmúlt hét terméséből:

Szombaton ahhoz képest, hogy Apája délután 1-ig dolgozott, mégis egész sok minden fért a napba.  Addig is, amíg ő megérkezett, elkészültem a rántott gombával :)

Délután pedig játszóházban voltunk, Babbal először (tulajdonképp teljesen először, bár kb. ilyenre számítottam). Egész Belgiumig mentünk (no persze ez itt nem olyan nagy teljesítmény, tekintve, hogy legalább 25 km-re van...). Macinak valószínűleg nagyon bejött, bizonyára megyünk máskor is.

Utána kedves ismerősöknél voltunk vendégségben (valójában már a játszóba is együtt mentünk), náluk finomat vacsiztunk, Torres-társasjátékoztunk, beszélgettünk, és végül hazahoztuk a karácsonyra náluk kiránduló növénykéinket. Ezúton is köszi még egyszer a felvigyázást, és a kellemes szombat-délutánt!

(Mivel ezt messziről fotóztam, sajnos ez meglátszik a kép minőségén...)

Vendégségben:

Lassan tényleg újra beindul körülöttünk a luxembourgi élet. A lakásunkon is már csak az a kis különbség látszik, hogy a virágok nem tértek még haza vendégeskedésükből, pedig a véletlen itthon felejtett, de időközben kivirult borostyán, a két nárciszhagyma, és a ma vásárolt új testvér, egy fehér Amaryllis várja már őket haza. Remélem, a hétvégén ez is meg fog történni.

A tegnapi nap viszont egész sok újdonságot hozott. (ápropó: a tegnapelőtti, szerdai is: egy új kávéfőzőt, amit azóta nagy élvezettel kóstolgatunk :P). Szóval csütörtök reggel történt először, hogy Apája megmosta Bogyesz fogacskáit (mind a hm... hányat is? Kb 8-at). Ő pedig egész jól tűrte, bizonyára tetszett neki a gyerekfogkrém íze, olyannyira, hogy kiköpni nem, inkább lenyelni volt hajlandó. No persze nem logikus kiköpni, ami finom! Egyáltalán, a kiköpés fogalmával bajok vannak. Mármint a megértésével. Éppen ezért Apája többször is szemléletesen illusztrálta, persze Bab meg csak rötyögött....

Aztán mentünk Little Gymbe. Ez az alkalom rendhagyó volt, ugyanis Háromkirályokat ünnepeltünk az óra végi 10 percben, helyi szokás szerint sütievéssel: aki a sütijében megtalálja a játékot, az lesz a király. Kap koronát, és felülhet a trónra. Persze, hogy a mellettünk levő kisgyerek találta meg, pedig egyáltalán nem viselte el a fején az amúgy is nehezen összecsukódó papírkoronát, s esze ágában se volt 2 másodpercig nyugodtan megülni a trónon, amíg lefényképeznék. Bezzeg Ádám Pajti, aki amúgy is szívesen pózol bármilyen fényképezőnek, szabad idejében (amíg Anyája feláldozván magát megette helyette a sütit) minden szabad székre felmászott, beleértve a trónt is. És ott jól érezte magát, büszkén ücsörgött - volna. Csak nem lehetett, mert nem ő lett a király....

Kicsivel korábban, még a torna alatt is volt egy vicces jelenete. A szivacsok közül a két lyukas félhenger egymás mellé volt letéve a földre, tehát bele lehetett mászni, és akár hintázni is. Maci úgy gondolta, azért rakták oda, hogy aki kifáradt, az ott kipihenje magát, így aztán belefeküdt, mint aki jól végezte dolgát, keresztbe vetette a lábait, majd a kis mezítelen lábujjai közül elkezdte kibányászni a szöszöket!!!!!! :D Hát akik látták, pusztultak a nevetéstől. Pedig komolyan! Soha, de soha nem látott itthon ilyet!!!! :)))

A csütörtök este tartogatott még egy meglepit a számunkra. 6 órakor ugyanis Kriszti felhívott, hogy van 3 jegye a Csipkerózsika c. balett előadásra a Nagy Színházba, melyet a flandriai királyi balett-társulat ad elő. Így aztán Szilvi nénje Babszi-felvigyázása mellett el tudtunk menni 8-ra a színházba. (3.-ként Lilla csatlakozott, aki hónapok óta vadászta a jegyet erre a darabra, de nem lehetett már kapni! Ez is mutatja, mennyire jelentős színfolt volt ez a luxembourgi kulturális palettán - oh mily költői vagyok, nem? :)) 

Most pedig lett légyen itt néhány kép arról, hogy Bab hogyan vehette végre birtokba karácsonyi ajándékát. (Az időelhúzódást egy engedetlen kerék okozta, amelyet ki kellett előbb cserélni a tökéletes működéshez.)

Őróla van szó (meg a 4. kerékről...)

Ha a szőnyegre nehéz vele felgurulni, akkor inkább az egészet felveszem...

Egy kicsit meg kell birizgálni lábbal a csápját...

Ezt meg csak úgy... mert a fényképezőben találtam ezt a fícsört :D

No, most leírom, hogy is készült az a bizonyos pálcás forró csoki! (Néhányan már ismeritek talán ;)

A történet az, hogy kb. két éve találkoztunk vele először. A pálcás forró csokival. De sajnos boltban nagyon ritka jelenség, még azóta is. Akkor sokat kerestük, ajándéknak szántuk, de nem igazán akadtunk rá. El is felejtődött a dolog.

Aztán jött a csokizó megnyitása a hercegi palotával szemben, amit Tesó fedezett fel közülünk. No, ott aztán van választék!!! Nem egy, nem tíz, de vagy 50 féle íz! Az egyszerűbbektől kezdve a chilisen át az alkoholosakig.... Nehéz a választás. Aztán meg nehéz a fizetés, ui. megkérik az árát. Valószínűleg jól megélnek belőle...

Aztán valami sugallat jött, hogy ezt el kéne/lehetne készíteni házilag is. És, mint kiderült, ezt már réges-rég más is kitalálta, sőt, a recept sokkal egyszerűbb, mint akár egy egyszerű süteményé! Egy két részletre kell csak ügyelni. (Természetesen beírtam a jó öreg gugliba, hogy hot chocolate sticks, és kb az első eredményre rákattintottam. Ez volt az.)

Mi kell hozzá?

Kell egy öntőforma. Ennek tökéletesen megfelel egy szilikon jégkocka-tartó, az ikea telis-tele van változatos formákkal. Érdemes olyat választani (ha még nincs otthon), aminek viszonylag nagy az űrtartalma. Nekem mázlim volt: mivel ikea helyett az osan van közel, s errefelé dívik a bonbon-készítés házilag, sikerült valami ilyen bonbonos formát leakasztanom, ami tényleg pont megfelelő méret!

Aztán kellenek fapálcikák, vagy akinek lehetősége adódik, fa kiskanál, bár ez utóbbinál ügyeljünk, hogy beférjen egyáltalán a formába! Állítólag fapálcikát kreatív boltokban kapni.

Aztán kell a csoki. Nagyjából 200 g-ot használtam fel, ebből lett a képen látható 15 darab. Azt írja az amerikai oldal, ami alapján gyártottam, hogy minél jobb minőségű csokit használjunk, illetve fontos, hogy nagy legyen a kakaóvaj tartalma. Azt is írja, az a csoki, amit szeretünk enni, azt szeretni fogjuk inni is. Holmi tortabevonó nem igazán fogja megnyerni a tetszésünket... Végülis a sütisosztályon találtam meg a számomra megfelelő csokit: olyan tejcsoki (mellesleg nestlé márkájú volt), ami fondüzésre alkalmas.

Ezen kívül kell még nagyon jó minőségű kakaópor, nem cukrozott! A cukrot külön mi tesszük majd bele, épp ezért kiválthatjuk nyírfacukorral is, az csak a fontos, hogy porcukor legyen, különben úgy jártok, mint én: a kristályok szinte egyesével látszanak az elkészült csokik oldalán. 

Az eljárás

Fogjunk egy nagyobb edényt, amiben vizet melegítünk, és egy kisebbet, amelyet rá tudunk tenni, ebben fogjuk olvasztani a csokit. A leglényegesebb (az oldal szerint), hogy a csokiba nem kerülhet egy csepp víz sem.

Az olvasztás közben kevergetjük, s amikor úgy érezzük, már 3/4 részt megolvadt a csoki, levesszük a gőz fölül, s ekkor öntjük hozzá a fél csésze cukrot és a negyed csésze kakaóport. (Ne kérdezzétek, mennyi az a csésze, ő is így adta meg :)) Illetve tegyük hozzá azokat a fűszereket, amelyeket kitaláltunk: pl mézeskalács fűszerkeverék, stb. Bármi, ami nem vizes alapú!

Alaposan átkeverjük, ezalatt észrevétlenül a maradék csoki is felolvad. Egy olyan masszát kapunk, ami szinte gyúrható (nem kell gyúrni, nem kell megijedni :))

Egy nejlonzacskóba töltjük, a végét bekötjük, egyik sarkát kilyukasztjuk (csak kicsit is elég, úgyis nőni fog a lyuk. Érdemes jóféle zacsit választani, hogy ne repedjen szét). Majd pedig a formába töltjük a masszát. Nem könnyű úgy tölteni, hogy ne maradjon levegős, kicsit talán le is kell nyomkodni. A végén beleállítjuk a pálcákat: nem fog eldőlni, annyira sűrű a massza.

Másnapra megszilárdul, kipattinthatjuk a formából.

Ez épp egy bolti darab:

Brrrr-brrrrr

Upszii...

Hihi...

Hahó Mindenki! Boldog új évet!

Ismét Luxiból jelentkezem, visszaértünk szerencsésen.
Bár a karácsony nem volt különösebben kellemes, tekintve, hogy mindenki betegen feküdt, azért akad néhány jó kép, amit most megosztanék. Azóta azért jobban vagyunk, ha nem is 100 %-osan. Nálunk ez már hagyománnyá kezd válni, hogy hazamegyünk betegnek lenni...

A kis csinovnyik :)

Hmm...ka, hm..ka (hinta-hinta)

Folytatódik az aji-bontás:

Óóóóó...

Csajok :)