Nem fogjátok elhinni, mi történt ma velünk!
Ezt persze azon Kedves Olvasók fogják tudni értékelni, akik birtokában vannak némi információnak életünk februári szakaszából, történetesen Babó operációjával kapcsolatban. Semmi extra, csak ami itt a blogban is olvasható volt annak idején.
Szinte kötelező elemmé vált, hogy operáció előtti és utáni héten történjék valami különös találkozás. Minthogy Bab 2. műtétjére jövő csütörtökön kerül sor, épp esedékes volt a "csoda" :) Főleg, mert eddig lelkiekben direkt kerültük a témát, egyrészt, mert elég akkor aggódni, amikor az ember benne van a közepében, másrészt "rutinosan" már kb. tudjuk, mire számítsunk. Harmadrészt meg ki a fene szeret ilyeneken gondolkozni.
Na de hadd kezdjem az elején a mai napot, ami a tegnap estével kezdődött. Tesóval (másik nevén Nénjével) külön-külön egy órát töltöttünk az internet előtt azzal, hogy hétvégére programot találjunk. Bármilyen faluünnep érdekelt volna minket, ha találunk. Valahogy nem jött szembe semmi értelmes, legalábbis elérhető távolságban. Ő végzett a német fesztiválkereső oldalakkal, én pedig a franciákkal és belgákkal, no meg mindketten a luxembourgiakkal is. Volt persze néhány kisebb, nem túl érdekesek, és legalább 100 km távolságra. Ma reggel (inkább késő délelőtt) aztán tanakodtunk, mi is legyen, s végül rábólintottunk egy francia városkának a programjára. Be is írtuk a GPS-be a helyet, már menet közben, de kiderült, hogy Franciaországban több ilyen település is van, s a GPS a hozzánk közel esőt egyáltalán nem ismerte. Csak egy olyat, amihez legalább 5 órát kellett volna autózni. (Akkor még azt hittem, én emlékeztem rosszul a nevére, de most lecsekkoltam: itt is van a 120 km-es körzetben egy Malbrouck). Lényeg, hogy gyorsan kellett dönteni, s más uticélt választani. Az opciók között szerepelt még Zweibrücken is, ott ugyanis van egy óriási rózsakert. (Olyan, mint Keukenhofban a tulipános.) Így aztán ezt vettük célba, viszont már jó késő volt, dél is elmúlt; az odaúton dugóban álltunk sokat, így megérkeztünk után első dolgunk volt, hogy valami étkezdét keressünk. Tettünk is egy sétát a városközpontban, de persze ilyenkor nem jönnek szembe azok a jó kis éttermek, ahol annyira olcsón tömhetné degeszre az ember a hasát, így aztán korgó gyomorral tértünk vissza a legelső étteremhez, amit használhatónak ítéltünk. Szóval valahogy véletlenek sora folytán kerültünk erre a helyre, ahol elköltöttük az ebédünket.
Egyszer csak Peti felnéz a asztaltól, s rámutat egy emberre, aki épp az étterem kifüggesztett étlapját vizslatta:
- Te, ez nem a Landau?
Hát ő volt, az orvos, aki jövő csütörtökön szájpadlást fog varázsolni a Bogyóka szájába. No ennek mi az esélye, hogy épp vele találkozzunk épp most? Egy 82 milliós országban?
Persze rögtön odamentünk hozzá, Peti hamarabb, mert nekem még ki kellett halásznom Macit az üléséből. Nem várható el, hogy Landau is név szerint emlékezzen ránk, de nagyon kedves volt, a művére bizonyosan emlékezett, rögtön meg is nézte, hogyan gyógyul Maci szája. Persze szerény annyira, hogy nem kezd el büszkélkedni, hanem megjegyezte, hogy "örül, hogy találtunk rá megfelelő megoldást" :) Mondtuk is neki, hogy jövő héten találkozunk újra. Épp most élvezi szabadsága utolsó napjait. Kiderült, hogy ő ebben a városban lakik (valóban, nincs messze Homburgtól), és azért nézegeti épp az étterem étlapját, mert régen ez nagyon jó helynek számított Zweibrückenben, de nem rág tulajváltás volt. No, én nem is annyira voltam elájulva az ebédünktől.
Landau bácsival beszélgettünk arról, hogy miért választották feleségével ezt a helyet lakni, s kitűnt, hogy borzasztó családcentrikusak. Aztán beszélgettünk a neve jelentéséről (ahogy Zsuizsitól tudjuk, franciául babakocsi), ezt ő nem tudta, csak azt, hogy az angoloknál egy hintónak ez a neve. Hát persze, épp az, amelyiket a Royal Weddingen utazott Will és Kate. (No meg ugye van egy Landau nevű város is Németországban.) Sok másról is szó esett, ajánlotta ő is a rózsakertet, amit végül az esős idő miatt csak nem néztünk meg. Továbbá átadtam neki a luxembourgi fül-orr-gégész dokink üdvözletét, mivel állítólag jól ismerik egymást. (Mint azt korábban írtam, Kurt Pierre is Homburgban végzett.) Örült is neki, és hozzátette, hogy jó szakembert választottunk. Szóval csupa emberi (és nem klinikai) dologról beszéltünk. Más kérdés, hogy annyira tudtam, hogy valamit elfelejtek megkérdezni, és így is lett: nem tudom, mennyi bébiételt vigyek, hiszen Bab megint be lesz ugye csövezve. A múltkor saját tejkészítményt küldtünk le azon, de vajon most mi lesz? A pépet gondolom nem préseljük bele :) No mindegy, valószínű, hogy saját készítményük van erre az esetre.
No, mit szóltok? Hát nem érdekes? Utána egész nap ez járt az eszünkben: vajon hogy lehet, hogy valami ennyire elrendelt legyen? Megvolt a célja a kirándulásunknak.... És lélekben elkezdtünk felkészülni a jövő hétre.
