Kedves Olvasók (akik még kitartottatok),

örömmel ajánlom figyelmetekbe ma megjelent újabb cikkemet a Vidéki Életen "Egy faluszéli házikó Luxemburgban" címmel.

Kellemes olvasást kívánok hozzá!

Az örömszerzés biza jó dolog, de a szerzés örömét is nagyra tartja kiccsaládunk felnőttebb tagjai. (Ja, igaz, a kevésbé felnőtt tag is szeret megkaparintani, bár a birtoklás nem sokáig tartja őt lázban, legalábbis erre engednek következtetni a lazán váll fölött balra dobálós mozdulatai.) Szóval a hétvége a szerzés örömének hódolt, hiszen ezidőtájt Luxiföld legalább 3 érdekes vásárnak is helyt adott. De -tegyük hozzá- kiccsaládunk csak kettőn képviseltette magát, és abból is csak az egyiken "szerzett". De azon aztán igazán jutányosan! Igen, talán a múltkori merschi játékvásár jutányosságát is felülmúlta ez az anglikán jótékonysági vásár, ahol ugyancsak volt játékstand, régiségárus, használt könyves, ééés: társasjátékos! A nagy fogás tudniillik ez utóbbinál adatott meg, ahol minden társasjáték 2 azaz kettő E-ért cserélhetett gazdát, sőt, a kisebbek, mint pl kártyajátékok akár 1-ért is! A jó minőségben, egészben megmaradt játékokból legalább 3 vándorolt a birtokunkba, plusz két franciakártya, amit anyája szeretett volna már régen megkapni, majdani nagy römi-partik reményében.

De könyvekből, albumokból sem szenvedünk már hiányt, mint inkább olyasfajta polcokból, amikre ezek felvándorolhatnának, vagy polcnak való helyből, azaz lassacskán rászolgálunk egy nagyobb lakásra is.... Addig is az általában itthon lévő, s ezért leginkább rendre törekvő családtag, azaz szerény magam, magas tornyot épít a szekrény tetején a sokasodó játékokból, de ez a hely is véges... Ez az érv azonban nem hatja meg sem anyát, sem apát, akik látván a vásár olcsóságát, inkább szavaznak a megvételre, mint az otthagyásra: szinte ingyen dobják utánunk! Így volt ez a vásár vége előtti órában a régiségesnél, ahol ekkor minden 1 E-ba került, de igazából maga az eladó alkudta le kevesebbre a megvételi árat... Az itt megvásárolt kaspóhoz a virágos standnál lehetett ugyancsak nagyon olcsón muskátlit és liliomot beszerezni, a petúniáról nem is beszélve... A teraszunk tényleg fel lett virágoztatva. És még jótékonysági célokat is szolgáltunk ezzel :D. A helyszín is nagyon kellemes volt, egy faluban, egy szép régi nagy udvarház hátsó kertjét ajánlotta fel a tulaja. Már csak azért is érdemes ilyeneken részt venni, mert szép helyekre eljut az ember: a szombati vásár is ezért volt érdekes Bourglinsterben, amelyen a helyi kézművesek árulták portékáikat: a falu önmagában is nagyon szép macskaköves girbegurba utcáival, és kecses várával. Viszont itt tényleg nem nagyon költöttünk pénzt ennivalón kívül: meglehetősen kitartják az áraikat ezek a kofák....

A hétvégén tartották itt a muzsika ünnepét is. Biztos sok szép koncert várta volna az érdeklődőket, dehát szabadtéri mind...

Ezek miatt a vásárok miatt jó dolog itt lakni, de a teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy egész júniusban novemberi időjárásunk van, a folyamatos, vagy szakaszosan eleredő záporok eléggé elvesznek élvezeti értékükből, az alacsony hőmérsékletről nem is beszélve.... Lesz itt még nyár?

A gyerek esik-kel. Napjában többször, és általában nem is kicsit. Tegnap nem láttam, csak az esés végét (tudjátok, ilyenkor lelassul az idő, és órákig tart az a pillanat, így van neki eleje, közepe, meg vége, szóval simán le lehet maradni valamelyik részről...) Addigra már átesett a járássegítő játékon, épp a szekrénybe ütötte bele az arcát, majd pedig beesett a játék és a szekrény közé. Mondanom se kell, volt nagy sírás, csak ezzel is az a baj, mint a kisfiúval, aki mindig farkast kiált, és a végén már senki nem hisz neki: jójó, semmi baj, biztos csak megijedtél, majd elmúlik, stb. Aztán kicsit később már feltűnt, hogy az orrán nagy lila (na jó, abban a periódusban még csak vörös) folt éktelenkedik, de az nem jutott eszembe, hogy más baja is lehetne.

Csak reggel, mikor Apája észrevette, hogy valamikor vérzett a füle. Na de akkor most hova vigyük? Csak a fül-orr-gégészhez kéne, de ahhoz elég nehéz időpontot kapni aznapra. Mégis felhívtam, s a nő azt mondta: azonnal vigyük, nem kell ilyenkor bejelentkezni, fél óra múlva már ott leszünk? Hát pizsamában csak annyit mondtam, ok de lehet, hogy 3/4 óra is lesz...

Ehhez képest azért jó sokat ültünk a váróban, mert a doktorbácsinak át kellett szaladnia a klinikára, ahol ugyancsak dolgozik. Közben Bab ott is felfedezőútnak indult, s kitalált egy nagyon jó játékot: a váróban fellelhető gyerekszéket tolta maga előtt a padlón, s ment utána. Ezeket a dolgokat nagyon élvezi, a kismotort a kertben is így használja. Ügyes is általában, de van, hogy megunja, és más oldalát is meg akarja nézni, na ilyenkor jönnek a megbillenések. Rövidre zárva: a váróban is úgy elzúgott, hogy ott meg a száját verte be, kb a forradás helyén... Ettől aztán volt megint nagy sírás, majd pedig anya kezében bealvás. Már épp ránk került volna a sor, mire a kiscsaj mondja: ha még úgyis alszik, akkor hadd menjen be előttünk a következő... ÁÁÁ, szerintem ez tök fölösleges volt, ugyanis épp hogy az lett volna a jó, ha nyugton van a vizsgálat alatt, ehelyett szegénykém végigordította, amíg 3-an fogtuk le,hogy a doki be tudjon nézni a fülébe.

Még a kollégáját is áthívta, az is alaposan megvizsgálta, úgyhogy tényleg meg vagyok velük elégedve, konzultáltak fölötte, szóval úgy jártak el, ahogy az elvárható.

Végül csak arra jutottak, hogy nincs nagy baj, nem tört el semmi, a csövecske sem mozdult el, de vigyázni kell, nehogy begyulladjon... Két hét múlva meg kontroll... Utólag visszagondolva tegnap este elég nyűgös volt és nem nagyon evett... Lehet, hogy van összefüggés?

Nem tudom, ki próbált már meg egy 10 hónapos polipról öö akarom mondani babáról útlevélképet készíteni egy aprócska fotóautomatában, ami azzal is fűszerezi még az ember életét, hogy csak franciául tud.

Szóval, a dolog ott kezdődik, hogy Anyája úgy tudja, a gyerek útlevéligényléséhez vinni kell 3 db 35x45 mm-es szabvány fényképet a gyerekről. El is ballag hát a legközelebbi automatáig, ahol megpróbálja kifürkészni, mit is kéne ahhoz megnyomni, hogy a kívánt arányban fotózzák le majd a gyereket. Anyja francia-tudása nagyjából a kötőszavakig terjed, meg azokig, amelyeket az angol nyelvtudásból fel lehet ismerni. Azért így is elboldogul, a kérdés leginkább az, hogy a kinyújtva mintegy 76 cm-s gyerek hogyan fog beülni arra a kis gombszékre, természetesen csakis úgy, hogy az ölemben tartom. Az automata viszont figyelmeztet, hogy az anya ne legyen rajta a fényképen, tehát fogom a gyereket, és közben kievickélek a sarokba. De a jószándékú masina egy piros karikával jelzi, hová kéne kerülnie az arcocskának, tehát megemelem a kölyköt, vagyis a polipot, akit ebben a pillanatban minden nagyon hevesen érdekel, amit maga körül lát. Igen, körül, s nem előtt: nem épp azon az egy ponton, ahol a lencse van, ahová nézni kéne a sikeres kép érdekében. Tehát itt jön be anyapolip 3. karja, aki odacsettint kezével a feltételezett fényképező elé, hátha csemete odatekint. S lám, odatekint, ezért bejön a képbe a 4. anyakar, aki megnyomja a zöld gombot! De a zöld gomb léte is borzasztó érdekes, ezért az első kép mégis úgy készül el, hogy gyerek lesütött szemmel néz, így a produkció kézdődik elölről  Szerencsére a masina van olyan rendes ugyanis, hogy nem nyomtatja ki azonnal a képet, hanem lehetőséget ad a javításra. A fülkében persze 100 fok van, épp ezért nagy hálát érzek a 2. sikeres képnél, ahol Bab csak csodálkozva néz, de a hivatalos szerveknek ez is megteszi.

Másnap polipcsalád elindul a messzi Brüsszelbe (igen, másik ország, gyerek papírok nélkül, ki tudja, hogy képzelték el ez a hivatalnokok?), hogy Babnak útlevelet igényeljenek. Kiderül, nem kellett volna előre képet készíteni, hiszen az új biometrikus leolvasó azt is tud készíteni. De ez a ketyere elég zavaró, főleg egy 10 hónapos gyereknek, ugyanis a kép elkészítése előtt jó 2 másodperccel úgy a szemébe vakuznak, hogy szerintem felnőttről sem fog hunyorgásmentes kép készülni. A 3. próbálkozás után mégis megkérdezik, hol is az a kép.... Csak megérte további karokat növeszteni....

Azért a sarokban csak feltűnik a kezem :) Másik: aznap reggelre sikeresen és alaposan megkarmolta az orra mellett az arcát....

Ma van Luxembourgban a marathoni és a félmarathoni futóverseny. Mivel nem messze a házunktól indul és fejeződik be, csak ki kellett sétálnunk a háztömb sarkára, hogy lássuk az indulást. (Az érkezés éjjel 1-ig tart, arra valahogy nincs kedvünk kimenni, főleg, hogy akkorra az utolsókat várják...) Nagyon jó hangulatot csinált egy dobos zenekar, hihetetlen jó ritmusokat ütnek, még most is, hogy e sorokat írom (22:41). Mondjuk most nem szívesen lennék a szélső ház lakója, mert hozzájuk álltak ugye a legközelebb, és meglehetősen hangosak. Eleve azt gondoltam, 10-kor abbahagyják... A világoskék egyenruhások azok, előttük pedig az élboly fut épp:

Igen, ő tényleg skót szoknyában fut:

Bab tágra nyílt szemekkel figyel egy óriási kék léggömböt:

Sokan öltöztek furcsán... Nem tudom, mennyire "könnyítés" így futni....

Maga, Chaplin is eljött :D 

meg az angyalok...:

Meg a bohócok...: 

A zenekarnak a futók örültek legjobban: 

Azon tűnődtem takarítás közben, hogy ez miért pont este 10 után jön rám... Szinte lelőhetetlenül súroltam kagylót, zuhanyzót, wc-t és tűzhelyet... Persze azért kell ezt este csinálnom, mert napközben van egy kis utánfutóm, aki állandóan a nadrágomba kapaszkodva feláll a lábam mellett, és bármit csinálok, egy helyben kell egyensúlyoznom, nehogy őfelsége eldőljön vagy elessen. Így kicsit nehéz házimunkát végezni, bár az egyszemélyes konyhánknak megvan az az előnye, hogy egy állóhelyből mindent elérek. A konyhában persze van annál jobb is, mint Anya lábába csimpaszkodva ácsorogni, hiszen ott vannak a tuti szekrényajtók, amik ikea-gyerekzár nélkül maradtak. Szóval legjobban tenném kedves gyerekünk szerint, ha egész nap a földön ülve tornyokat építenék neki, amiket aztán ő egy mozdulattal a földre teremt. Szerintem hamarosan földrengést fognak róla elnevezni. Rendben, Anya erre is hajlandó, bőszen rakosgatja egymásra a nagyméretű lego-kockákat, de így nemhogy kitakarítva nem lesz, de babakaja sem! Ennek azért fele se tréfa!

Az a szerencsém, hogy nálunk tartózkodik most Szilvi nénje, aki néha átvállalja a toronyépítést, vagy a hami kanálon történő babaszájba fuvarozást.

Kedves Olvasóim, jelentkezem végre.
Ismét Luxembourgban vagyunk.

Bab időközben átlépte 10. hónapját, s szerencsére ennek megfelelően is viselkedik. Egyre nyílik a kis értelme, nagyon élvezi, ha játszunk vele. Nagyon jókedélyű. Szereti megkóstolni azokat az ételeket, amiket mi eszünk, akkor is, ha azok kemények. Sőt, már maga is eszik kicsit darabosabb ételeket, ami 2 hónapja még teljesen elképzelhetetlen volt számunkra.

Mivel már nem mérjük túl gyakran, csak sejtjük, hogy 10 kg körül lehet.

A bútorok mentén oldalazva járkál, vagy ha a két kezét fogjuk, akkor szívesen megy mindenfelé, nagy felfedező.

A Coque-os úszás nem annyira úgy történt, ahogy én szerettem volna. Kiderült ugyanis, hogy csak egy babatapicskoló van, ami elég meleg is neki, a nagyobb medencék mind hidegek. Illetve van egy melegvizű, amit a kurzusoknak tartanak fenn, halandó embert oda nem engednek. Szóval vagy mégis be kell iratkozni az igazi babaúszásra, vagy másik uszoda után kell nézni, ha rendes vízbe akarom vinni. Ugyanis, bár ő élvezte a baba-úsztatót, én nem annyira: nagyjából a derekáig ér, ami azt jelenti, hogy négykézláb ellepi. Csak két kezénél vezetve tud benne menni, ami hosszú távon nekem fárasztó, neki meg fázik a háta...

Na a laptop nagyon érdekes dolog számára: ezt a bejegyzést alig bírtam megírni, mindig beleírt ő is...

Kicsi kocsi

egy régebbi kép...:

Úgy esett, hogy hirtelen haza kellett jönnünk, ezért nem jelentkeztem a héten, és a továbbiakban is várhatóan kevéssé fogok, de amint visszaáll az életünk a rendes kerékvágásba, folytatom majd az írást.

Addig is ajánlom figyelmetekbe a kedden megjelent 3. cikkemet a Vidéki Életen.

Bogyesszal minden rendben, az utat nehezen viselte, így én is, mivel mozgékonysága nem tűri a leláncolt helyzetet. Ráadásul kicsit fel is fordulhatott a gyomra szegénykének, amit ugye nem tud jelezni máshogy, csak sírással, amit ugye könnyű félreérteni hisztinek... Nem egyszerű... 

Vasárnap 3 képben

Ez kérem a szeparációs szorongás. Kifejezetten nem rasszizmus, mert két perccel később a fehér bőrszínű Petra kezében is ezt a sírást produkálta. Meg 1 nappal korábban a Balázs kezében is. Pedig olyan jó kép lehetett volna... :) A kongadobos zenéje még tetszett is Babnak...

Jah, hogy hol jártunk? A lorentzweileri iskola udvarán, a Barátság-ünnepen, ahol 9 nemzet képviseltette magát. Pl. gulyást ettünk ebédre :) (Szerintem a magyarok voltak a legtöbben... Jól meghirdették a levlistán.)

 A kissrác azt hiszem az echternachi (egyik luxi város) portugál kisebbségét képviseli. Ha jól gondolom, kamu-harmonikája van :)

Délután 5-re Apájával mozijegyünk volt, ahol a Coppelia c. balettelőadást néztük élő egyenes adásban Bolshoi operaházából. Nagyon szép volt, teljesen emészthető darab, kellemes zenével és nagyon ügyes balett-táncosokkal! Addig Babra a szomszédban vigyáztak. Este aztán volt itthon hancúr! Könyv polcon nem maradt! Úgy is mondhatnánk, volt egy kiskakasunk a szemétdombon. És itt még fel se fedezte, hogy a pampers-doboz tele van építőkockákkal!!! Bogyó által definiált rend az, ha nincs a helyén semmi. Ha mégis ott lenne, akkor laza mozdulattal kell hátradobni az illető tárgyat, oda, ahová nem érdemes utánanézni se...

Juj de nem jutok ide, hogy írjak. Most is nagyon késő van már, de a mai napot leírom pár szóban. Délelőtt Apájával hármasban kimentünk a Brocantra a városközpontba (Place de Armes), mert már több helyen voltunk bolhapiacon, a luxembourgin még nem. Nem is tértünk haza üres kézzel: egy 1893-ban kiadott könyvre bukkantunk, meg is kaptuk 5(!) E-ért, amely gyönyörű tipográfiájával és rajzaival az építészet történetére tanít. Nagyon szépen öregedett meg, nincs szétesve, csak kicsit megkopva. Csak annyira, mint ami egy cca.120 éves könyvtől elvárható.... Utána átsétáltunk a Place de Guillome-ra, ahol rózsaszín giccses "buccsú" fogadott minket, ebédre itt vettünk két nagy choucrout-os (sima párolt kápis) hot dogot... Pedig már kitaláltam, mit főzök ma ebédre, de így alakult.

Délután Apájának dolgoznia kellett, én pedig gondoltam egy nagyot, és elmentem egy ismerős családhoz. Az eredeti cél az volt, hogy interjút készítsek velük a házukról (újabb cikkhez anyaggyűjtés), de nem volt a találkozó lefixálva. Így fordulhatott elő, hogy én megérkeztem, de ők nem voltak otthon :) Nem volt baj, úgyis épp etetés-idő volt, Bogyó akkor ébredt fel. Végre aztán elértük egymást telefonon, kiderült, hogy egy óriási játék-vásáron vannak, unszoltak, menjek én is. Ez újabb bátorság-próba volt: gps-szel ugyan, de olyan helyre vezetni, ahol még sosem jártam. De szép idő és forgalom-mentes szombat délután lévén ez könnyen ment.

Hihetetlen jó volt ez a vásár! Sajnáltuk, hogy Apja nincs velünk, neki is tetszett volna. Nagyon megérte elmenni: összesen 30 E-t költöttem, mégis vagy 4 szatyor játékkal tértem haza (jó, ebből egy szatyor építőkockát az ismerősöktől kaptunk.) Ezen kívül egy klassz kisautóra tettem szert, ami hamarosan jó lesz Babnak, ha ráül, már most is stabilan tud ülni, mert van lábtartója.  (Ezt ugyan egy csodálatos pirosra festett fa-hintaló helyett vettem meg, az is 10 E lett volna, de az még tényleg nagy volt neki, és itthon meg ugye kevés a hely...) Mondjuk a kevés helynek ellentmondva Bab kapott egy interaktív kisasztalt, ami megint csak zenél, beszél, villog, amikor a gombjait nyomogatja, meg játszik a mindenféle tekerentyűvel és billentyűvel rajta. Továbbá egy nagyon tuti fa kisvonatot vettem 5 E-ért, de ez lehet, hogy nem is játék lesz a végén, hanem dísztárgy karácsony környékén, annyira kis helyes, részletgazdag :). 1 E-ért pedig szert tettem egy babáknak való fa puzzle-ra, tudjátok, amikor fogantyúja van, és bele kell találni a megfelelő kivágásba... Hm, ezt nem túl jól mondtam el, de aki ismeri, megérti.

Szóval nagyon termékeny volt ez a nap, ráadásul később az interjút is megejtettük, fotózással, sok beszélgetéssel. Egész későn, 9-kor értünk haza Mogyesszal, Apja már itthon várt minket. Együtt szedtük szét a játékokat. Jaj, az autóba felakasztható lábbal rugdosós zongoráról majdnem el is felejtkeztem!!! A huzatát még ki kell mosnom. (Bár a többi játékot is le kell még mosni).

Még nincs 10 óra, világos van, gyerek alszik, megvacsoráztunk, esti rutinok elvégezve. Ilyen is ritkán van.

Persze ehhez kellett az is, hogy Apája ma nem menjen mászni, hanem 6 órára hazaérjen. Elmentünk egy sportboltba ugyanis, baba-hátihordozót nézni, persze a kinézett darab nem volt kapható. Viszont találtunk olyan úszósapkát, ami jó lesz Babra, meg is vettük ízibe. Nagyon cuki benne :D Már ez sem akadálya az uszinak... Utána Lidlbe mentünk, ahol Bogyesz életében először bevásárlókocsiban ülte végig a bevásárlást :) Jaj nagyon cuki volt, kár, hogy nem volt nálam a fényképező. Csak arra kellett ügyelni, hogy ne akarja nyalogatni a kocsi részeit, mert ugye az egész kicsit higiénikus.... De különben szépen ült benne, nem volt kiesésveszély sem. Csak a kis lábai lógtak cukin :)

Délután Rékáék voltak nálunk Borival, nagyon kellemesen elbeszélgettünk, a gyerekek eljátszottak. (Mondjuk nem egymással, inkább egymás mellett, de hát mit is várhatnánk egy majdnem 10 hónapos Babfülétől...)

Mivel úgy látszik, időrendben visszafelé haladok, így most a déli aqua-joggingom következik, ez is jó volt, minden magyar csajszi jelen volt, mindegyikkel beszélgettem is. Ki is fáradtam...

Délelőtt viszont nem volt semmi izgalmas.

Ja és mindig elfelejtem írni. Utolsó homburgi látogatásunk során láttuk utoljára Babfej klafa kis széldzsekijét. Pozitív hozzáállás szerint ott felejtettük, negatív szerint ellopták. (De mondjuk ez utóbbi tényleg nem logikus, mert akkor más, értékesebb dolgot is ellophattak volna.) Szerencsére nem volt megfizethetetlen drága, így el is határoztuk, hogy megvesszük újra, mert amúgy nagyon bevált, kellemes az anyaga, szabása is. És, hogy kihasználjuk ezt a körülményt, így legalább azonnal egy számmal nagyobbat vettünk. (Persze színben már nem volt ugyanaz a barna, de a kék is megteszi...)

Most pedig következzék egy néhány kép a ma esti Babfürdésről: (eredetileg csak 1-et akartam, de olyan cukik)

23:04, a Gyerekfej nem alszik....

Persze, mert 8 órakor se szó, se beszéd, szunyókára fogta, meg se várta, hogy szépen alváshoz előkészüljünk. Sejtettem én, hogy rossz vége lesz...

Pedig már épp dicséret tárgyát akarta képezni azzal, hogy újabban estétől reggelig alszik, sőt a reggeli után is még egy kicsit. (Mondjuk ezt jól teszi, mert a reggeli mostanság 6 órakor van nála...)

Másik jó dolog, hogy végre elfogytak a gyógyszerek, meg már amúgy sem kéne őket szedni (cseppenteni) az előírás szerint sem. Az orrba fújósdi még van :( Viszont meg is van az eredmény: tényleg nincs több fülfolyás. Eredetileg ma mentünk volna kontrollra egy F-O-G-dokihoz (másikhoz, mint korábban), de lemondták, állítólag ma épp akkor műtött. Jövő hétfőre tolódott a rándevúú. Ha mindent rendbe talál, irány az uszoda!

Konyha szekrényajtók gyerekbiztosítva. Kettő ajtó mögött kukákat talált, egy mögött a lábasokat, s a maradék 1 mögött kivételesen nem veszélyes vagy leejtve hangos dolgok rejtőznek, de nem kéne kipakolnia azt sem. A nagy svéd áruház idevonatkozó termékeit vettük meg aranyárban, s mégsem képviselik az elvárt minőséget... A mellékelt ragasztó hangyafület sem ér... Egy erősebb változatot használtunk, de nem kell nagyon nekifeszülni, hogy letépje az ember gyereke... Most nekünk is szokni kell még, hogy nem olyan egyszerűen nyílnak az ajtók...

Az említett nagyáruházból Bab kapott kedves fejlesztő játékokat is, a tipikus színes csöveken mozgatható fagyönygöset, meg a montessori tornyot. Azért szimpatikusak ezek a játékok, mert pl a Fisher Price-szal ellentétben ezek fából vannak, mégpedig nagyon szép színekre festve, s még olcsóbbak is! Az más kérdés, hogy Babfit még nem teljesen fogta meg játék lényege, ha szájba lehet venni, máris nyerő. Merthogy nagy erőkkel fogzunk. Meg nyálzunk. (Persze csak ő, de olyan jó belekerülni ebbe a kismamás többesbe.)

23:18: szenvedés. Megyek, lerakom...

Vidéki Élet Magazin

Kedves Olvasóim!

Örömmel jelenthetem be, hogy a mai napon megjelent az első cikkem a Vidéki Élet Magazinban Házi készítésű szappan régen és ma címmel. Mindenkinek sok sok szeretettel ajánlom figyelmébe, a magazin többi érdekes olvasnivalója mellett!

Szép napot! :)

Gent, hétvégi kirándulás

Péntek:

Genti képek:

Na ki a "menő"? :)  :

 holland tengerparton...

Cicákok találkozása...

Ez a nagy darab szomszéd macska délután egyszer csak idevette magát, ki tudja, milyen szándékkal. Ez biztosan nem magyar macsek, mert a Sicc! felszólításra kényelmesen elhelyezkedett a meleg kövön. Egyfolytában be akarta menni a lakásba is, és nagyon erősen barátkozni akart a babával is... Ezért a Cica neee! felkiáltásra ketten néztek rám értetlenül, mert már Bab is ismeri ez :)

Ez a kép borzasztó idillikus... kár, hogy a valóság nem ilyen volt , hanem tele sikítással, ordítással, nem evéssel...

Azt érdemes megfigyelni, hogy 9 órakor készült, és milyen világos van odakint. Igaz, most 3/4 10 van, és még mindig! Ezt szeretem itt a nyárban.

Tegnap reggel mentünk az elkészült tuti füldugóért. Busszal mentünk, így aztán csomó érdekes emberrel találkoztunk :). A hallásközpontban pl. egy apáca nénivel játszottunk, igaz,ő luxemburgischul beszélt, mi meg németül próbáltunk reagálni, de talán nem mentek félre a válaszok...A titkárnő is így svaccolt hozzánk, de szerencsére ki lehet találni, miről is lehet szó...

Hazafelé a buszon ültek érdekes emberek, akik egyfolytában szórakoztatták egymást, meg láthatóan engem is próbáltak, csak kár, hogy nem értettem egy szót se... Nem is tudom megmondani, hogy francia volt-e vagy luxi a nyelv, amit nem értettem :) Mindenesetre a kisbabák hozzák össze az embereket mindig. A vicces embereknek is volt egy vicces kisbabája :) Akivel persze rögtön felvettük a szemkontaktust :)

Később aztán aqua-fitre mentem, az is jó élmény volt, Judittal beszélgettünk, aztán egy néni is leszólított. Valahogy ilyen kommunikatív kisugárzásom lehetett, hogy mindenki közeledni próbált :D

Húú, Babbal egyre nehezebb lépést tartani. 1 m alatt lévő dolgok már nincsenek biztonságban. Most is épp egy mappára talált rá, amit már ki tud húzni a helyéről, mint ahogy a konyhaszekrényeket is kinyitja, vagy a bébiételes dobozt kipakolja, s az imént is leszakított egy kiragasztott térképet. Csodálkozom, hogy még nem érti a nyomatékosan, hangosan elmondott "nem szabad"-ot, ilyenkor mindig szélesen elmosolyodik, mint aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, de azért a bazsalygással majd helyrehoz mindent... Aztán folytatja...

Ma autóval szaladtunk el Junglinsterbe, leginkább élelmiszert vettünk, meg néhány boltot megnéztünk. Hát a Hela parkolójában majdnem elütöttek minket... Pedig jól láthatóak voltunk, toltam a babakocsit, de a süket csaj azért csak ránk tolatott. Ilyenkor persze nem tudok annál értelmesebbet kinyögni, mint hogy Helllóóóó! és értetlenül széttárni a kezemet, hogy mit képzel, nem lát a szemétől? (na ezt nem tudom ilyenkor gyorsan megfogalmazni, meg aztán fennáll a veszélye, hogy amilyen nyelven elmondanám, meg se értené...) De nagyon mérges voltam, az biztos :)

Na ezt is látni kéne: áll a kisszékében, és arról pakolja le a könyveket a polcról... Ilyenkor van persze a kamera lemerülve...

Az a péntek 13 nagyon megviccelt, minthogy később visszakerült (ki tudja honnan?) a szerdai bejegyzésem... Az informatikában doktorit szerzett férjem a megmondhatója, hogy tényleg nem volt ott egy fél napig, nem csak én nem találtam. Na mindegy.

A hétvégénk elég hétköznaposan telt, mivel a fent említett férj mindkét nap dolgozott. Amúgy sem volt jó idő, nem is baj, nem fájt a szívünk, hogy épp valami jó kis kiránduláson kéne lennünk.

Szombaton vendégünk volt, Petra és 3 éves kislánya személyében, velük voltunk játszótér-felfedezőben a környéken.

Vasárnap Apáját hazacsábította a palacsinta, ezen kívül Babbal pihentünk. Este ismerősökkel találkoztunk. Ezen kívül félóránként felváltva zuhogott, vagy sütött a nap 100 ágra, egyszer még jég is volt.

Mogyesz a héten nagyon rákapott, hogy felmásszon rám, sose lehet eldönteni, épp tényleg van-e valami baja, vagy csak rászokott már. De mindig talál ürügyet, ha kicsit is odavágja valamihez a buksiját, már nagy hisztit rendezve közeledik, hogy vegyem fel és vigasztaljam meg... De azért egyre ügyesebb, egyre stabilabban áll. Épp emiatt már a konyhaszekrény mellett szinte nem is kell kapaszkodnia, esetleg 1 kézzel támaszkodik, s a másikkal kinyitja a szekrényajtót, ahol a szelektált szemetet gyűjtjük, s sorba vágja földhöz a kiürült bébiételes üvegeket... Először annyira meglepődtem, hogy már erre képes, hogy vagy 3-at földhöz vágott, mire a 4. eltörésénél feleszméltem, hogy talán most hagyjuk abba.

De szombaton sikerült magára rántania egy fél kancsó málnaszörpöt is. Na ettől aztán maga is jól megijedt, én meg attól, hogy vajon a fal is rózsaszín lett-e. Az nem, csak a padlót kellett sokáig súrolni, hogy ne ragadjon, meg a gyereket átöltöztetni. És a kancsó se tört el!

Most magam is meglepődtem, hogy hétfőn írtam utoljára, annyira gyorsan telnek a napok. Pedig nem szándékozom ilyen ritkán jelentkezni.

(Fél órával később: csak most konstatáltam, hogy nem igaz, hogy hétfőn jelentkeztem volna utoljára, hiszen volt egy szerdai bejegyzésem, ha még emlékeztek a teraszról és Bab etetőszékéről, sőt, Törpi még megjegyzést is fűzött hozzá, amit köszönök szépen, nos ez a bejegyzés különös módon szőrén szálán eltűnt, törlődött a listáról. Vagy valaki feltörte a blogomat és játszik, vagy ami még inkább elképzelhető, Bogyópajtás kezelésbe vette a laptopot, és össze-vissza ütögetései egyszer csak értelmet nyertek a gép számára. Még arra is válaszolnia kellett, hogy "biztosan abban, hogy törli ezt a bejegyzést?"... na mind1, a mai végére beszúrom a két szerdai képet. A szerdaiban csak annyi volt, hogy eladtuk a hintát, és kaptunk egy etetőszéket.)

A hét fő eseménye a homburgi látogatásunk volt, ahová szerencsére Apája is elkísért minket. A fogorvosnál volt jelenésünk első sorban, s mint ahogy utoljára írtam, a fülészhez is be akartunk nézni - időpont nélkül, felkészülve a legrosszabbra, életünk leghosszabb várakozására.

A fogorvosnál az volt, hogy a szájpadlás elülső részét lefaragta a néni, hogy legyen helye a kibújó fogaknak: ugyanis már a 2. is látszik fent. Azt mondta, bárhogy is nőjenek, a tejfogakat még nem kell szabályozni, csak a maradandóakat, amint azok majd megjelennek. Nagy valószínűséggel szükség lesz rá.

Aztán délre jutottunk oda, hogy bejelentkezzünk a fül-orr-gégésznél. Kiderült, hogy 11-ig vesznek fel új beteget ambuláns konzultációra. Áááá... Első válaszként azt kaptuk, ma már biztos nem fogadnak minket. Ekkor jött a könyörgés, hoy de uram, messziről jöttünk ám, kisbabával... Hát jó, megkérdezi. Nagy sokára tért vissza, de pozitív válasszal: ok, bevesznek még mára, de végtelen hosszú várakozás elé nézünk, mert a sor végén vagyunk, hiszen kevés az orvos, sok a beteg, stb... Ekkor már nagyon éhesek voltunk, úgyhogy megkérdeztük: annyira hosszú az a várakozás, hogy elmehetünk ebédelni? Húha, még mit nem, ki tudja mikor szabadul fel egy doki. Na jó: jelentkezzünk ki, aztán ha visszajöttünk, jelentkezzünk be. Szép nyugodtan megebédeltünk a szülészet büféjében, tisztába tettük a gyereket, újságot is akartam venni, de nem sikerült. Majd úgy másfél óra múlva visszamentünk, becsekkoltunk, hogy újra itt vagyunk, (közben Babesz elaludt), addig Apája elkezdte intézni a levelezését, én meg leültem a Hosszú Várakozásomat megkezdve. Apája végzett úgy 5 perc múlva, s utánunk jött. Abban a pillanatban hívtak be :)

Sajnos nem volt igazam: meg kell kövessem magamat: van fülgyulladása a gyereknek, s ez az orvos is az antibiotikum kúrát javasolta. A magunk védelmében elmondom, azért nem gyanakodtunk, hogy a sok folyadék nem normális, mert azt mondták, a csövecske beültetése éppen a folyadék távozását szolgálja... Valaki szólhatott volna, hogy de ha tényleg van is, akkor az nem normális! A jó legalább az a dologban, hogy Mogyesznak nincsenek fájdalmai emiatt. 

Itthon aztán tényleg kiváltottuk a gyógyszereket, amiket mind másképp kell adagolni, s más időtartamig.... Mondanom se kell, az orrspraytől frászt kap, de már a fülcsepptől is, pedig az tényleg nem fáj. Még szerencse, hogy a gyógyszerekről nem tud, így azokat issza... A jóhír az, ha végre kikeveredünk a fülgyusziból, akkor az új füldugóval tényleg szabad lesz mennük uszodába.

Na persze, ez se olyan egyszerű: hiába van legalább 3 babaúszás kurzus, mind betelt, legközelebb szeptembertől indítanak, amire július 7-én 8 órakor kell jelentkezni... Hát hogyne!

Ezzel szemben (nem adom fel) azt találtam ki, hogy nem fosztom meg a vízi örömöktől, a kismedencébe én is el tudom vinni, és pancsolok majd ott vele. Persze szigorúan, miután rendbe jött a füle.

Mai uszodai élményem az volt, hogy aqua fiten arra lettem figyelmes gyakorlat közben, hogy a korábban nyakig érő víz hirtelen már csak a derekamig ér, pedig nem eresztették le a vizet :) Már az első alkalommal feltűnt a medence padlója, ugyanis elég kényelmetlen: fémből van, perforációkkal, amik kicsit irritálják a talpamat. Na ma kiderült, hogy ez egy dupla fenék, amit fel lehet emelni, s a lyukakon átfolyik a víz. Mekkora ötlet! Szabályozható vízmélység...

A szerdai képek: