Éljen a királynő! (hát ugye születésnap, meg uralkodási évforduló, meg miegymás.)
No, mielőtt azt hinnétek, áttértünk az anglikán hitre, gyorsan elmondom, nem, bár azért csípjük a kultúrájukat. Itt van például ez az anglikán vásár, amiről már tavaly is írtam: évente egyszer rendezik meg Useldange-ban, egy eldugott kis faluban a jótékonysági vásárukat. Szinte üdítő, hogy itt csak egy nyelven beszélnek, s nem négy különbözőn, bár az már kevéssé üdvös, hogy ők annyira jól tudnak angolul, amennyire én nem. És nem félnek használni. Mármint gyorsan sokat beszélni.
Igazság szerint sejtelmem sincs, mire megy a befolyt összeg, de azért jólesik az ember lelkének, hogy bármit is vásárol (akár csak belépőjegyet is), az jótékony célokat szolgál :)
Szinte már hagyomány, hogy milyen árusokat fogunk kint találni, illetve a programok is hasonlóak voltak a tavalyihoz. Mindig van könyves stand, játékos, társasjátok-puzzle-ös, brocante-os (vagyis használt-cikkes), táskás, süteményes, szobanövényes, dvd-s. Ezek persze mind nem újak, feltételezem, adakozásból gyűltek össze, amit aztán jelképes összegekért elárusítanak. Ami meglepő, hogy nagyon jó minőségűek a holmik, és tényleg fillérekért meg lehet alkudni rájuk.
Vannak programok is, úgy mint zsákban futó verseny, kutya-verseny (nem tudom, itt mit pontoznak, gyorsaságot? szépséget? lemaradtunk róla...); iskolai tánccsoport fellépése, zenekar. Állandó lehetőség az ugrálóvár, és a ló-vontatta kis szekér a gyerekek kedvéért. Ja, és ki ne felejtsem, a csiga-gyorsasági versenyt, erre idén mi is beneveztünk. (hah.... gondolhatjátok, mennyi sikerrel... a képeknél majd külön kommentálom.)
Idén az idő is kedvezett a vásárosoknak (mellesleg több vásár is volt ezen a hétvégén), ugyanis képzeljétek, egész nap sütött a nap, és még majdnem meleg is volt! No, holnaptól szinte biztos nem így lesz.
Képek:
Maci az ugrálóvárban. Mondanom se kell, minden pillanatát végig izgultam (szerintem minden szülő), ugyanis akkora viháncolással (mondhatni őrjöngéssel) voltak a nagyobbak, hogy féltem, valami baja esik neki. Mármint a kicsinek. Rá persze épphogy felhergelő hatással voltak, és ő is sikított, ugrált, elesett (direkt), átmászott az ablakon (épp annak támaszkodik a képen a keze), szóval nagyon élvezte, bármennyire is eltaposott volt :)
Itt a minitraktor:
"használt" növényárus:
Csigaverseny: tulajdonképp leamardtam az infóról, hogy mi lett volna a cél, de azt hiszem a pártfogoltam is, ugyanis elkezdett felmászni a mellette haladó(?) hátára. Tutira azt hitte szegény, hogy az nyer, aki magasabbra tör. Vagy inkább némi erotikus vágy fűtötte? A négy csiga 5 percig semerre se mozdult, de volt egy kicsi, aki elérte az asztal szélét, na vele a tulaj kisfia volt. Talán nem véletlen?
A nagy versenyben megéheztünk egy kis házi készítésű sütire...
Igazán bírom a humorukat:
Maci megkapott egyet a neki vásárolt játékokból, s onnantól kezdve más nem is érdekelte
És hogy hol volt ez az egész? Egy magánház hatalmas hátsó udvarában. Ez itt épp az előkertje:
A faluban sétálva kattintgattam még egy-két képet:
Ilyenek mért nincsenek Magyarországon???
Ez pedig itt a saját szerzemény :) Majd egyszer, ha lesz saját házunk, lesz benne egy naaagy konyha a családnak meg a barátoknak, és persze a konyha mi más stílusú lehetne, mint skandináv/holland vidéki, és majd ott ez lesz a mérlegem. Nagyon büszke vagyok rá, mert úgy vettem, hogy én szabhattam meg az árát (olcsón), és tökéletesen működik, és nem lehasznált. Szép világoskék színű. Vágyálom: pipa :)
Macié is: teraszon lemostuk az újdonságokat :)
Az egyik, amire nem rég már utaltam is, egy bizonyos könyvhöz kötődik. Az urban:eve blogon többek között klassz könyvajánlókat is találunk. Mivel (Villőnek hála megismertem ezt a hasznos nőcis blogot), a könyvajánlásaira is kíváncsi lettem. Az egyik, Elenor H. Porter: Az élet játéka egészen megtetszett, s el is kezdtem kutatni a neten, hogy lehetne megszerezni. Képzeljétek, nagyon nehéz! Új kiadásként nem árulják, antikváriumban esetleg megtalálható, de a bookline-on még úgy se. Ezidőtájt épp hazalátogattunk. Utolsó este nézegettem a szobámban a polcot, a rég látott holmijaimat.
Másik történet. Tegnap bábászínházba mentünk. Először szkeptikus voltam, Maci mennyire fogja végigülni, bár a meséket a tvben kitartóan nézi. (Ráadásul odafigyelve, érzelmi reakciókat mutatva közben, esetleg kommentálva!) Meg is kérdeztem a főszervezőt, aki éppenséggel óvónő, mit gondol, két éves gyerekkel érdemes-e megjelenni. Eléggé ellentmondásosan válaszolt: a két éves gyerek figyelmét 20-30 percnél tovább nem fogja lefoglalni, de nagyon fog mindannyiunknak tetszeni. Aztán Apáját egy ismerősünk meggyőzte, hogy mennünk kell, mert nagyon jó lesz.
