Senanque

Ha az ember, a levendula-kedvelő a neten keresgél kedvenc növényéről képeket, nagyon hamar botlik abba a tájképbe, amikor az előtérben kígyózó lila ültetvények mögött festői elhelyezésben egy domb és egy kőtemplom látható. Nem kell sokáig keresni a hely nevét: ez a Senanque-i apátság Dél-Franciaországban, ami egy ma is működő cisztercita monostor. Az apátság bevezető útjára érve az ember megérti, miért "folyik a csapból" is ugyanez a fénykép: turisták tömkelege keresi fel, akik megpillantva az ismerős látványt, fényképezőgépért nyúlnak. (Na jó, hát én sem voltam kivétel :)

Azt hiszem, nem mehet rosszul azért az itt élő Apátoknak, kicsit furcsa, hogy hagyják a szent helyüket ennyire kommersz turista-célponttá alakítani, pedig valamelyest ők is hozzájárulnak ehhez. Kapásból óriási parkolót találunk, aztán egy egész nap működő ajándék-boltot, és naponta kb 5-szöri vezetést az apátság területén. Ez utóbbi persze franciául megy, angol és német nyelvű tájékoztatót lehet kérni. A levendula feldolgozásáról nem igazán esik szó, annál több kapcsolódó terméket találunk a shop-ban. Szappanok, mézek, sütik, olajak, receptes könyvek, képeslapok minden mennyiségben, s nem különösebben olcsón.

A vezetés során megnézhetjük a szerzetesek régi alvótermét, a templomot, a kerengőt és azt a termet, ahol megbeszéléseket tartottak, azaz az egyetlen hely, ahol szabad volt beszélniük. Kisgyerekkel nem igazán ajánlom a megnézést: hacsak a gyerek nem alussza végig, vagy nem néma, ugyanis a szerzetes kihangosítás nélkül beszél vagy 30-40 emberhez, akik a hangoskodó kisgyereket simán lekussolják. Szerencsére Ádám épp nem volt beszédes kedvében, nem úgy, mint egy német kisfiú...

Egyébként is elmondható, hogy Provence-ban jóval több levendula-földdel találkozhatunk, mindenféle érdekes háttérrel, tehát, ha valaki nem jut el ide, azért nem veszt vele sokat. Valószínűleg nincs még egy olyan levendula-mező, ahol egy időben ennyi sok turista lenne jelen.

Gordes felől érkezve nagyon hatásos látkép fogad minket:

Az említett "kommersz" kép

Ez nem apátos levendula, csak egy átlagos. Itt készült a blog fejlécében látható csigás kép is.

Levendulás bejegyzéssel még fogok jelentkezni ezen kívül is! Amúgy meg.: folyt. köv. :)

Lourmarin

...azonban mi nem a Cote d'Azur-ra mentünk, hanem Provence más részére, a Luberon-hegység alatt fekvő Lourmarin-ba, amely igencsak jó döntésnek bizonyult. Franciaország egyik legszebb falujaként tartják számon, s ennek megfelelően nem is kellett csalódnunk benne: girbe-gurba utcácskáin jó volt sétálni, élvezni a meleget és a virágos ablakokat. (Igen, én Luxembourg után határozottan a meleget élveztem.)

Egyébként számomra hihetetlen, de tényleg sokszor lehet levendula-illatot érezni, ha sétálgat az ember, pedig Lourmarin nem is annyira levendula-földektől övezett település. (No, azért a későbbiekben ebben sem szenvedtünk hiányt, de azt hiszem, ez külön bejegyzést érdemel...)

Lourmarin várossal kapcsolatban el kell mondanom, hogy megtaláltam a szállásunkat a neten, árban és színvonalban tetszett, le is foglaltuk. Eközben párhuzamosan rendeltem a bookline antikváriumából néhány Peter Mayle-könyvet, amelyeket már itt is mutattam, mert nagyon tetszettek. S csak ezután derült ki, hogy Peter Mayle éppen Lourmarinban él, egész Provence-en belül épp abba a faluba sikerült mennünk! Ennek megfelelően a helyiek ismerték is, ha szóba került a neve pl a szállásadónknál, rögtön szívesen mesélt róla.

Pedig Lourmarinnak volt már egy híressége, mégpedig ugyancsak egy író, Albert Camus. A kis falusi temetőben ott a sírja, egy egyszerű kő, semmi felhajtás.

Ilyet nem szoktam csinálni, de most bemutatom a szállásunkat, mert nem volt mindennapi:

A házat az 1500as években építették, egy nagy belső udvar köré szerveződik, eléggé labirintusosan-romantikusan lehet megközelíteni így az egyes apartmanokat, érdekes szinteltolások szabdalták. Mi egy utcáról is különbejáratos apartmanban laktunk, ami természetesen az udvar felől is megközelíthető, épp azon az ajtón, ahol a "díszhálóing" lóg. Vártuk, hogy este kísérteni fog, de nem tette...

Tehát volt egy nagy nappali-hálónk, egy fürdőnk és egy konyhánk (nem volt sokkal kisebb az eredeti lakásméretünknél. :)

Ha valakinek megtetszett a hely, akkor itt közlöm a weboldalt is: http://www.cordiere.com/

Ez a szökőkút a ház főbejárata előtt szökött. Ekkor még nem tudtuk, hogy itt minden este asztalokkal rakják körbe a szomszéd pizzériából, és romantikus vacsorákat költenek el itt a párocskák. (meg többek között Peter Mayle is!)

  Kis esti sétánk során...

Lourmarin egyik temploma, mögötte épp nem látszik a kastélya. Ezek nem szerves részei a városnak, ugyanakor közel találhatóak és festői környezetben, így egyáltalán nem ront a városka élményéből. (a néni épp a kutyája után ugrik a susnyásba.)

Kabócák mindenütt... És még szeretik is őket. Mondjuk próbálnák meg utálni.

Megpihen.

Mikor Lourmarinról kerestem információkat, többször találkoztam ezzel a képpel a festett Petit Marseillais boltjáról, merthogy ez már szimbólummá vált. (A szappan is meg a falfestéses cégér is). Első esténk során hosszas bolyongás után találtunk rá, s kb az utca ezen pontján vissza is fordultunk, hogy hasonló bonyolultan hazatérjünk. Másnap reggel jöttünk rá, hogy innen 20 méterrel kellett volna továbbmennünk, ott lakunk...

Ez a macska épp az említett bolt felett lakott két emelettel.

Maci, a macska-kedvelő sokáig nézte.

Megkerestük Camus sírját:

Folyt.köv.!

"If you have seen Paris, but not Cassis, you have seen nothing at all" Frédéric Mistral

(Ha láttad Párizst, de Cassist még nem, nem láttál semmit).

Ezen felbuzdulva megnéztük Cassist. Mondjuk Párizzsal nem hasonlítanám össze. Tényleg szebb.

Meeeeee...

 Minden türkiz-zöld...

A sirályokon kívül nem sokan úsztak: jelentem, baromi hideg a víz!

Nem, ezek nem mi vagyunk.

Hamarosan folytatással jelentkezem!

Recikláltam

 Ahogyan azt ígértem korábban, jelentkezek egy kis kreatívkodással, avagy hogyan mentettem meg dolgokat (általában élelmiszer csomagolását) az enyészettől.

Itt van mindjárt a kedvenc (s egyben hátsófertály-növelő) kesudió szuperjól hasznosítható doboza. Elárulom, hogy én itt az Aldiban találtam rá erre a csemegére, meglepően jó áron, meglepően jó minőségben, sózott és sótlan változatban. A doboz fémből van, mint a konzerveknek, azonban, ha eltávolítjuk a fémkupakot, még egy jól pattanó műanyagtetőnk marad. Vétek kidobni, apróságok tárolásáért kiált. S itt jött képbe a nem rég vásárolt mintás-papír készletem, amiből véletlen fényeset is vettem, azaz kicsit strapabíróbbat. Borzasztó egyszerű és gyors volt a kivágás-ragasztás, és hamar elkészült a skandináv vidéki stílus színeiben pompázó edénysereg. Szerencsére hozzá passzoló etiketteket is kaptam :) Szívesen gyártanám még sorra ezeket, de kalória szempontjából talán mégis visszafogom magamat.

A másik jó minőségű doboz, amiből már tuti 100-at is kidobtunk, a gyerkőc tápszerének a gyári csomagolása. Sajnos ennek a teteje nem használható értelmesen felbontás után, pedig jóval megnövelné a felhasználhatóságát. Még így is töröm a fejemet további alkalmazásokon, hogy ne csak retro kaspó készülhessen belőle. Valójában stencilezni is akartam, a színre lefújt két doboz közül az egyiken ki is próbáltam, de csúnya vége lett. Maradt az egyszínű máz.

 Luxembourgban az emberek nagyon gálánsan dobálóznak a szeméttel. Szinte megérné itt kukázni :). Többször jártunk már úgy, hogy számunkra értékes, értelmesen felhasználható tárgyat találtunk szemétlevitel során. Például a tőszomszédunknak van egy szuper kis eszköze, amit grillezéskor lehet használni parázs-szításra, egy fémkürtő. Járt már nálunk a szerkezet kölcsönbe, amikor nem sikerült tüzet csiholnunk. Néhány héttel később megtaláltam a szemétben... (Persze, hogy kimentettem :).) Ahogyan ezt a tiszta tortás-dobozkát is (szigorúan a tetejéről, és szigorúan kifertőtlenítettem a lakásba érve.) De nem tudtam nem arra gondolni, hogy ilyen klassz fadobozkákért a hobby-boltban súlyos pénzeket hagyunk hátra. Minden éle rézzel erősített, és tökéletesen működik a zárja is. A fába égetett minta is nagyon szép. Hát igen, valaki jót falatozott belőle, nekem meg a textilszalagjaim laknak most benne, dekorgumiból kivágott téglalapok segítségével rendszerezve.

Aztán a finom spanyol Sangria üvegének a története: ahogyan azt az előző bejegyzésben már írtam, ezt az üveget nem lehetett kidobni. Ha ugyan lennének itt meleg nyári esték, amikor a teraszon beszélgetnénk-Sangriáznánk, romantikus gyertyafényt lehetne vele varázsolni, s a sok leégett gyertya lefolyó viasza adhatna neki patinát. No, ez az, ami itt hosszú idő alatt fog lezajlani. Addig is a romantikus gondolat gyanánt elmondom, hogy ez még az esküvői asztalunkról származó gyertya.

Végül egy profánabb téma: a tisztítószerek rendszerezésére szakítottam időt a múlt héten. Mint azt már olvashattátok, vagy láthattátok a képeinken, mániákusan gyűjtjük a fa boros-dobozokat.(Bor nélkül.) Akkor is, ha már nem férünk tőlük, hiszen "jó lesz még valamire". És ez igaz is: most például jó szolgálatott tett az a láda, ami kétszer akkora, mint az átlagos 6 üveges doboz, ugyanis ő lett az ügyeletes tisztítószeres kamrám a fürdőszobában. Hogy egységes legyen a dolog, a konyhait is ilyenbe képzeltem, a mosogató alá, a kuka mellé, csak az egységnyi méretűt. Ez azonban (akkor még) nem fért be, ugyanis ajtóra szerelt, kinyíló kukánk  volt (azóta mit ad Isten? letört...) Szóval itt új megoldás felé kellett néznem: s ez pedig a gyümöcskosár lett, ami már igencsak megszolgálta magát, vagyis viszonylag kevéssé higiénikus már erre a funkcióra. Így lett ebből is tisztítószeres kosár...

Ez pedig itt nem DIY meg nem recycling, hanem a szép virágom a terasz-asztalon. Azóta már kinyílt.

Megvolt az idei nyár

Jelentem, túl vagyunk rajta, azt hiszem, idén szombatra esett, de már elmúlt. Nem kell megijedni, Luxembourgban július közepén továbbra is kabátban és sapkában járnak az emberek, ahogyan az normális. De esernyő nélkül el se indulnak.

Szóval volt egy melegnek tűnő féldélután. A dolog úgy indult, hogy nemrégiben vettem két üveg Sangriát, eredeti üveg csomagolásban, nem ám petpalackban. (No, azért később jobb híján olyat is vettünk.) Annyira szép volt az üvege, hogy nem volt szívem kidobni a "jó lesz ez még valamire" jeligével, s fogtam magam, beáztattam egy vödör vízbe, hogy leoldja a címkéket. Ez persze Macinak nagyon megtetszett, és elkezdett a hideg vízzel pancsolni (értsd: hosszú ujjú bodyban könyékig akarom mondani vállig a vödörben turkálni.) No, megesett rajta a szívem, s vittem neki egy lavór meleg vizet, amit láthatóan nagyon komált is. Csak azt sajnálom, hogy ez nem lehet túl gyakori program errefelé. Másnap kimentünk buborékokat eregetni az utcára: sapka-sálban, bélelt polárpulcsiban.

De a kérészéletű nyarat megörökítettem:

Szemfülesek azt is megtalálhatják a képen, mi lett a sangriás üveg sorsa, de készülök egy DIY-bejegyzéssel, aminek ez is eleme lesz.

Nagyszülős hosszított hétvége

Régen jelentkeztem, azóta ezeket a fényképeket követtük el, mialatt a nagyszülők pár napot Luxembourgban töltöttek:

Mackó színez:

EB-döntő:

Boldog szülinapot nagynéni!

Hódoltunk egyik kedvenc időtöltésünknek, a "TROC-ozásnak", s ott találtunk jóbarátra: (antikos és bolhapiacos franchise-lánc)

  

Két TROC között egy osanos karusszel:

Májsztró! Muzsikát!

Things I love Monday

Nálunk csak sejteni lehet, hogy nyár van, bizonyos jelek utalnak rá, mint pl. olcsóbb és finomabb az osanban a sárgabarack meg a cseresznye, ill. kukoricát is lehet kapni nem csak előfőzött változatban. Szóval, míg itt "tombol" a 15 fok, igyekszem megtalálni ezeket az apróságokat, és örülni nekik, illetve készülni az igazi nyárra! Remélem, mire hazamegyünk ott sem romlik el az idő, bár azért az még odébb van.

A főtt kukorica (finom, édes!) emlékeztet a nyárra.

Esti sétánk során vadvirágot szedtünk Macival. Hihetetlen sokfélét lehet itt a környéken találni, lenyűgöző színekben.

Kedvenc képem a kedvenc keretemben:

Nyári táska. Vagyis világos színekbe öltözve hessegetjük el az esőt.

Felfedeztem Peter Mayle könyveit! Nagyon kedvelem a stílusát, és persze mindeközben egy mediterrán vidéket ismerek meg. Az Egy év Provence-ban c. könyve után most ezt olvasom, nagyon jó a stílusa, humorral átszőtt.