Paradicsomkrém-leves

Sziasztok! Tudom, már nagyon rég nem írtam, de az a helyzet, hogy uborkaszezon van. Vagy még az se... Szóval a tél miatt kevéssé lehetett kimozdulni, de sütit sem sütöttem a "vonalak" miatt. De uborka helyett a mai menü a paradicsomkrém-leves. Ez onnan jött, hogy egyrészt, én nem rajongok a hagyományos magyar édes paradicsom-levesért, de az olaszos sós-savanykásért igen; másrészt, a múlt héten, Amszterdam egyik legnagyobb élménye egy krémes, fincsi paradicsomleves volt. (Igazatok van, Amszterdamról írhattam volna egy bejegyzést, de addig is, akit érdekel, látogassa meg a képes blogunkat, ott már fent vannak a képek.) Tehát megpróbáltam leutánozni, hogy is készülhetett ez a mennyei leves. Na jó, lehet, hogy túlzok, hiszen ott éhesek voltunk, és kint hideg volt, a pubban pedig meleg, és gőzölgött a leves... Nem állítom, hogy maradéktalanul sikerült, de leírom a mai kísérletezésemet. Akinek van esetleg ötlete, mivel lehet még pikánsabb, krémesebb, az írjon! A pikánsat nem a csípősségre értettem, bár nyílván lesznek olyanok itt a házban, akiknek első dolguk lesz egy jó adag tabascot belenyomni...  Kitaláltátok, ki az? :)

Szóval a végeredmény így nézett ki:

Nem állítom, hogy 10 perc alatt elkészül, mert mindenféle trükköt bevetettem, de nem lett rossz, szóval megéri.

2 sárga- és egy fehérrépát megpároltam előre. Amikor kész lett, géppel pépesítettem. Eközben 1 fej hagymát felaprítva megdinsztelek egy kis olajon, ami lehet olivaolaj is. Mivel nekem volt itthon házi paradicsomlevem, így könnyű dolgom volt, azzal öntöttem fel. Tettem bele 1 húsleveskockát, két kis paradicsompürét, 1 gerezd kinyomott fokhagymát és a pürésített zöldségeket. Jól elkeverem, ízlés szerint sózom, borsozom. Mivel így még elég fanyar volt, mégis tettem bele egy kis cukrot, de nem vittem túlzásba... Illetve főzőtejszínnel is el lehet ütni az élét, kb. 1 dl-t adtam hozzá.

Mindezt kevergetés mellett összefőzöm kb 5-10 percig. A végén botmixerrel még egyszer jól átkevertem, s így még pürésebb lett az állaga.

Reszelt sajttal tálalva nagyon finom! Persze csomó mindent ki lehetne még hozzá találni, mivel lenne még érdemes tálalni, akinek nem elég a krémleves önmagában, pl. kis fokhagymás-pirítós darabkák, vagy belefőzött krumpligombóc. (Korábban próbáltam, és nagyon passzolt!)

A múltkor hasonló módon főztem sütőtöklevest. Egyszer majd azt is leírom, hogy hogy kell, na azt 100 %-ig tudom ajánlani!! (Mivel nem saját kísérletezés, hanem bevált recept, hehe.) Viszont azt vettem észre, hogy mikor másnap ettem a maradékot, valahogy még sokkal finombb volt, jobban összeértek az ízek! Sajnáltam, hogy már nem sok maradt belőle. Abban reménykedem, valahogy így fogok még járni a paradicsomkrém-levessel is :))

MUDAM

Rég nem mutattam Nektek helyi épületet, így itt az idő. Mégpedig, a helyi kortárs művészetek múzeuma lesz a mai alanyunk.

Az épület Luxembourg városán belül a Kirchberg fennsíkon található, ahol az Európai Parlament, és hozzátartozó épületei, a korábban bemutatott Coque sportcsarnok, a későbbiekben bemutatásra kerülő Filharmónia, illetve sok banki és egyetemi épület veszi körül. Olyannyira, hogy én tegnapig azt se tudtam, hogy van.

A hely különlegessége,  hogy egy régi várromra épült, olyan, mintha annak a bemutatását szolgálná, holott éppen nem: mint mondtam, a kortárs művészetek bemutatását szánták neki. Vagyis, ezek szerint mindkettőt. Itt lehet mindenféle filozófiai tanulmányt kitalálni, hogy milyen jól megfér egymás mellett a régi és az új, sőt, egymás hatását erősítik, a modern is csak a régiből él, stb. A MUDAM honlapján hosszú fejtegetést lehet erről olvasni franciául, vagy angolul... :) Mégpedig hozzáértőktől :) Sőt, arról is, hogy magának az épületnek ebben milyen szerepe van, vagy kellene, hogy legyen.

Egy-két adat: a múzeum tervezésére a kínai-amerikai Pei-t kérték fel, 1997-ben. Valamiért, talán  a 20. század nagy találmányaként számon tartott óriási de filigrán üvegfelületek kitüntetett szerepét hangsúlyozza, miközben az épület egyszerű geometriai formákból épül fel. Alaprajzilag a központi eleme egy nyílhegy-szerűen beékelődő nagy tér, amit a piramis vetületeként is lehet értelmezni, ezzel visszautalva a Louvre udvarán álló piramisokra; egyúttal a múltbéli építészet dicsőítése is, ahogyan azt a korábbiakban írtam, ez itt előírásszerű volt. (Mindezt nem én találtam ki, olvastam :) Érdekes továbbá, hogy Pei-re hatással volt a Bauhaus, azon belül is Gropius és Breuer Marcell munkái! Ennek ellenére én nem sok Bauhaust találtam az épületben, hacsak nem számítjuk a letisztult formákat. Egyébként nagyon szép és visszahúzódó kőburkolata van belül. Annyi bizonyos, hogy jó fénykép-alany :) (Tekintve, hogy ottjártunkkor épp átépítés miatt nem volt semmilyen megnézhető kiállítás, legalább az épületfotózásért megérte odamenni.) Íme a képek:

Boldog új évet!

Remélem, sok sütés-főzéssel és sétával telt Mindenkinek a szünet! :)

Új évi első bejegyzésem az egyik kedvenc sütim lesz. Sajnos ezt most kép nélkül kell, hogy prezentáljam, ugyanis abból adódóan, hogy túl finom a süti, sose éri meg a fényképezést... De talán ebből is látszik, hogy megéri a fáradozást :) Egyébként pont azért kedvenc, mert nagyon alapvetők a hozzávalók, és nagyon gyorsan kész is van. Ez egy kuglóf-recept, amit néhány éve találtunk mi is valahol az interneten Tesóval, azóta általában karácsony környékén szoktam megsütni. Nem tudom, miért, mert nem csak karácsonyi a hangulata.

Tehát, ami kell hozzá: valamilyen kuglóf-forma. Nekem van egy nagy cserép-formám, azt általában félig tölti meg, illetve most utoljára egy tortaformához tartozó kuglóf-formában sütöttem meg. Ez utóbbiban is kicsi lett, de ebben még lapos is. Szóval lehet, hogy növelni kéne a tészta mennyiségét, de, hogy hű maradjak a recepthez, most az eredeti mennyiségekkel írom le. Aztán ki-ki növelheti az arány megtartásával.

Hozzávalók:

• 30 dkg liszt
• 12 dkg cukor
• 10 dkg margarin
• 2-3 db tojás
• 2,5 dl tej
• 1 cs. sütőpor
• 1 cs. vaníliás cukor
• fél citrom reszelt héja
• tetszés szerint mazsola, amit előre beáztatunk!

Gyakorlatilag mindent összezutyulunk. Mondjuk én úgy szoktam, hogy a por állagúakat előre összekeverem, majd adogatom hozzá a nedvesebb hozzávalókat, míg a végén síma nem lesz. Ja, és a mazsolát csak a végén rakom bele. De az áztatás tényleg fontos, mert attól lesz finom, lédús. Egyébként a két legfontosabb elem, ami az ízért felel, a citromhéj és a vanília.

Közben előmelegítem a sütőt, illetve kivajazom a formát. Most jön még egy trükk: a kivajazott formát meghintem zsemlemorzsával. Ne kérdezzétek, ez mire jó, egy cukrász biztos megmondaná, én nem tudom. Mindenesetre azt szeretem legjobban a sütiben, hogy a külseje szinte ropogós lesz, a belseje meg omlós.

A sütésről nem szólt a recept, úgyhogy saját tapasztalat alapján: kb. 180 fokon sütöttem olyan fél órát, légkeverésessel. A gázsütőben pedig 4-5 között, ott is kb fél órát. (Ez két külön sütés :)))

Ígérem, ha legközelebb megsütöm, teszek fel képet is! :) Vagy küldjetek TI! :)

Sziasztok!

Utoljára jelentkezik a KKÉKK Baselből!

A múltkor még kimaradt egy Vitra-épület, pedig eléggé lényeges. Frank O. Gehry volt az elkövető :) Egész pontosan a székmúzeum épületét tervezte ő, dekonstruktív stílusban. De ez nem szorul nagyon magyarázatra, ha megnézitek a képeket... Hát igen, önmagában is szoborszerű az épület. Illik is Vitra formabontó ülőkéihez... Jut eszembe, azóta már több helyen találkoztam Vitra-fotelekkel, szóval csak ki kellett nyitnom a szememet. Biztos otthon is lehet velük találkozni egy-egy különösebb lakberendezési boltban. Ez kb. olyan extravagáns, mint az Alessi-féle teáskannák (tudjátok, amiket építészekkel terveztetett.) Speciel én egy boltban láttam mindkét tervező munkáit, ezért kapcsoltam most össze őket. De vissza Gehryre: itt "csak" vakolt síkokkal játszik, meg a fémlemezes tetővel, de azért mégis érződik, hogy ez Gehry... Az a fura ezekben a dekonstruktivista házakban, hogy mégis érzed (főleg bent), hogy mindennek megvan a helye. Nem furcsább, mint egy "normális" ház, vagy ha mégis, akkor jó értelemben. De ez csak az én véleményem.

Most pedig távolodjuk el Baseltől, és keressünk fel egy jól ismert templomot Ronchamp-de-Haut-ben. Tudom, merőben stílusváltás az előzőhöz képest, de egy kirándulás arról szól, hogy minél többfélét lásson az ember, nem igaz? Ha az ember nem egy építésszel közelíti meg ezt a helyet, nem árt sokat mesélni róla, miért is érdemes ekkora kitérőt tenni az úton, hogy ezt igenis látni kell! El kell mondani például, hogy ez még akkor épült, amikor a vasbeton nagyon friss dolognak számított, épp ezért nem olyan evidens, hogy bármit meg lehet építeni. El kell mondani, hogy azért nagy szám, mert a templomépítészet nagyot szakít a korábbi stílusokkal, ahol minden szimmetrikus, minden kerek, minden arany, s ezzel szemben észre kell venni, hogy különleges formákkal is fel lehet hívni az emberek figyelmét, kis zegzugos ablakokkal is otthonossá lehet tenni egy templomot. Jó, aki szakszerű vezetést kíván, az olvasson el könyveket Corburől. Sok van, mint tudjuk :)

És jöjjön az elmaradhatatlan kép:

Tudjátok, mi van a toronyban? Belülről egy vakolt felület, az alján van egy oltár, vagy inkább prédikációra alkalmas hely, a tetején a túloldalon meg van nyitva, így a fény végigcsúszik a vakolaton egészen le a prédikáló emberig. Sejtelmes. Sajnos a fényképen nem jön át ezért is nem rakom ide, de azért érdekes ötlet.

Ez a prédikáló szék pedig a szabadban van. Mint látjátok, látszóbetonnal játszott a szerző...

És az ékes bizonyíték, hogy itt jártam. :) Meg, hogy nem volt szép idő. :( Viszont, amit még érdemes tudni a helyről, hogy nem akárhova építették, egy kis hegy tetejére, az erdőbe, messze a falutól, ahonnan nagyon szép (lehet) a kilátás (amikor szép az idő és nem ködös, mint nekünk).

Hát ennyit Corburől, és Baselről.

Jövőre jelentkezek! Addig is mindenkinek Békés Karácsonyt,Vidám Szilvesztert és Boldog Új Évet kívánok!! :)

KKÉKK3.

Sziasztok!

Jelentkezek a Kis Kortárs Építészeti Körkép Baselban 3. felvonásával, ahol a sokkal letisztultabb (persze, mert minimalista) Tadao Ando épületét láthatjátok, melyet ugyancsak a korábban említett Vitra számára épített, illetve Renzo Piano múzeumát, ami viszont már teljesen különböző téma a korábbiaktól, semmi köze Vitrához és a bútorokhoz. De ő is eléggé letisztult, nyugodt formákkal dolgozik, meg kell hagyni...

Tadao Ando megbízása az volt Vitrától, hogy építsen neki egy konferencia-központot. Ekkor rá jellemző módon bevetette japán filozófiáját, és úgy gondolkozott, hogy a természetbe, a fák közé kihelyezett épületet csak úgy lehessen megközelíteni, hogy egy hosszabb, kanyargós sétányon kell végigmennie az embernek: mielőtt a konferenciára menne, séta közben újból átgondolhassa mondanivalóit, gondolatait.

A másik érdekessége az épületnek, hogy T.A. az épület szerkesztésekor egy bizpnyos modulméretet vett alapul, mégpedig a japán fekvőhelyek 90x180 cm-es méretét, és megpróbálta az egész házat ezen arány segítségével felépíteni. Szerinte ugyanis ez az arány harmóniát sugároz és békét. Így aztán a betonblokkok, a belsőépítészetben a faburkolati táblák és még az üvegosztás is ezt a méretet követi. Más anyagot nem is nagyon használt. (Jó persze fémet még igen, az üveg tartószerkezetéhez.)

Renzo Piano múzeuma, a Fondation Beyeler is egy Bázel-közeli német kisvárosban, Riehen-ben található. Az épület különlegessége, hogy teljesen aláveti magát a kiállító funkciónak: úgy van minden részletében megkomponálva, hogy aki bent elmélázik egy képen, az a legjobb fényviszonyokat kapja. Állandóan ellenőrzés alatt tartott mozgó redőny-rendszer, illetve a közvetlenül a függönyfal előtti medence visszatükröződése mind-mind a különleges fényélményt hivatottak előteremteni. Sőt, a medence fölötti üvegtető is a fényt szórja. Összességében hangulatos, nyugodt hely.

KKÉKK2.
Hello!

Nem tudom, ki hallott már Vitráról korábban. Bevallom őszintén, hogy én nem. Pedig elég nagy név a szék-design szakmában. Abból gazdagodott meg, hogy rengeteg széket adott el olyan nagy cégeknek, mint az IBM, a Coca Cola, a Microsoft és még sorolhatnám. Jól csinálja... Szóval ez a bizonyos Vitra bútorgyár nincs messze Baseltól, mondjuk már Németországban. (Dehát Basel hármashatár, szóval ez nem meglepő.)

Történt pedig, hogy leégett a gyár. Finoman szólva: ciki. Mindenesetre Vitra nem görbítette le a száját, hanem csettintett egyet és azt mondta: akkor újjáépítjük, mégpedig úgy, hogy az összes épületünket valaki más fogja megtervezni. Ja, igen, csak az a kritérium, hogy sztárépítész legyen. De legalábbis azután az lesz, hogy itt dolgozott.

Így aztán a két fő bútorgyár épületet Nicolas Grimshaw és Alvaro Siza tervezte. Alant láthatjátok a két épület "esőmentesített" összekötését.(és a Siza féle oldalt) Ja, hogy mért van olyan magasan? Hogy így nem véd az esőtől? Nem úgy van az! Azért van magasan, mert Siza volt olyan alázatos, hogy azt mondja: nehogymár egy esővédővel eltakarjuk az utánunk következő építész remekművét! Ez szép. De még szebb, hogy mégis van megoldás elázás ellen! Ugyanis a kis beépített érzékelő segítségével a tető közepe jelzés esetén le tud ereszkedni, olyan ember+fél méter magasságra! De van további szépsége is ennek a kis tetőnek. Ha belegondolunk, hogy íves, és a víz pont azon a két végén akar lefolyni, ahol ki- vagy belépnénk az épületbe...! Ezt is megoldotta: az ajtók mellett áll 1-1 csatorna, amelyeket pont elér a kis tető, összeilleszkednek, és belevezeti a vizet! Azért ez odavág, nem?

De mást is kitalált ez a Vitra bácsi! Építsünk saját tűzoltóállomást! Kivel is kéne, kivel is kéne...? Legyen mondjuk Zaha Hadid! Na jó, ő akkor tört elő az ismeretlenségből, tehát valójában itt egy sanszot kapott. De milyet! Olyat, hogy tűzoltóállomásként nehezen tudna funkcionálni az épület, mégis a telep egyik leglátogatottabb épülete. Ott kezdődik a dolog, hogy nem nagyon találunk benne derékszöget. De nem csak alaprajzilag! Általában a falak is dőlnek valamerre.

Ez az a tér, ahol anno a tűzoltóautók álltak. Látjátok a világítást? Na, az akkor még nem volt!Viszont vannak a padlóban azok az "összefolyók" hosszanti irányban, na abban voltak a fénycsövek. Afféle horrorisztikus megoldás, ha már úgyis tüzet oltani megyünk, hangolódjunk rá lelkiekben. Ja, hogy a felszerelés fele kimaradt a sötétben? Egye fene!

Ez pedig a mosdó-blokk. Mint láthatjuk, kifelé dől az a fal, ahol a wc, a mosdók a tökrökkel illetve a zuhanyzók is fel vannak szerelve. Gondolkodjunk csak egy picit... Hát rendben, a wc ajóra megszületett ez az érdekes megoldás, a ferde tolóajtó. Nem baj, hogy nem lehet bezárni, mert nagyjából úgyis látszik, ha foglalt. :) De ez a tükör felettébb érdekes... Azt hittem a tükörnek az a lényege, hogy ha  függőlegesen áll, akkor látom benne magamat... Így meg nem. Nem baj, csak a sisakot kellene jól feltenni, az amúgy is rohanó tűzoltó ne nézegesse ott a bőrhibáit...

Amik a képen nem látszanak: az a kifelé hajló falra szerelt zuhanyrózsa, amiből ha megnyitod a vizet, az kb térdmagasságban eléri a falat. Esély sincs aláállni. Továbbá nem látszik, mert épp mögöttünk van, az ajtónyílás. Valaha, a tervrajzokon volt az 1 méter is, de sajnos kellett a hely a beépített-szekrénynek, így csak kb. 60 cm. Ezzel is könnyítve a rohanást...

A házban van egy fitneszterem is. No, annak sincs két egymással derékszöget bezáró fala, sőt, ha lehet, még jobban dől minden, mint korábban. Csak azért,

hogy a 10 km-t lefutó tűzoltó még hamarabb elveszítse a lába alól a talajt.

Ez a tér itt a közösségi terem, vagy tárgyalóterem. (Bár nem hiszem, hogy ez utóbbira gyakran van szükség.) Na, szerintem ez egész jól sikerült!

Annak ellenére, hogy szegény híres építész-néni munkáját így lehordtam (igazából csak a tényeket közöltem), összességében tetszett a ház. Meg tudjátok, amikor ott van az ember építész-lelkületű lánya, csak az lüktet a kobakjában, hogy te jó ég, egy Zaha Hadid-ház! Mit számít, hogy nem használható. Semmire. Most se.

folyt. köv.

KKÉKK Baselban, első rész
(Kis Kortárs Építészeti KörKép)

Jól fel kell kötni a gatyáját annak, aki Baselban akar építészirodát nyitni! Mert nem akármilyen ellenfelekkel fog találkozni, hanem legalább egy Herzog & deMeuron állandó jelenlétével, vagy bármely világhíres építész egy-egy eseti megbízásával... Mondhatsz bárkit! Calatrava? Megvan! Alvaro Siza? Megvan! Zaha Hadid? Megvan! Mario Botta? Megvan! Tadao Ando? Ne viccelj...

Vagy ha nincs meg, hát odaviszik. Mint például Jean Prouvé kis tanktöltő állomását.

Egyébként lehet úgy is csinálni, hogy építesz nekik valamit, és majd ott felfedeznek. Így csinálta ezt Zaha Hadid asszony is. Na jó, nem is volt egy kiforrott terve... De ezt majd máskor.

Szóval nagyban sétálsz Basel bármely részén, és egyszer csak...hopp! Szembejött Veled egy Herzog féle kórház. Vagy vasúti jelzőtorony. Vagy a Mario Botta éptöri könyvből ismert banképülete. Erről se gondoltam volna, hogy a belvárosban egy sarki ház...

Szóval pezseg a kulturális élet, mért ne pezsegne éppen az építészet? Meg ha pénzük is van rá... Jó lehet itt építészhallgatónak lenni. Kortárs éptörin csak kimennek sétálni egyet, és megvolt a félévnyi anyag... Na jó, néha villamosra szállnak. De autóba semmiképp, mert azzal ott nem lehet közlekedni.

Szóval a Botta-ház:

(ezt nem tudom, mi volt, de megtetszett...)

ez a Jean Prouvé-féle töltőállomás. Amit Amerikából hoztak ide....

Herzog és de Meuronék által tervezett bútor-kiállító tér. Jövőre adják át. A Vitra Design Múzeum legújabb része. A többiről majd máskor számolok be.

Ez is a Vitra féle bútorgyár területén van...

folyt.köv.

Birsalmahab

A sütőtök után most egy másik jó kis őszi gyümölcsöt veszünk kezelésbe :) Muszáj volt kitalálnom valamit a birsalma-kompót helyett. Szerintem annál sokoldalúbb, hogy 1-2 almával összefőzzük, ezzel az intenzív ízétől is megfosztva. Így akadtam rá erre a receptre. Kicsit furcsálltam, hogy nyers tojásfehérjét kell hozzákeverni. Nyáron nem is csinálnám meg... De a végén nagyon klassz desszertet kapunk! 

Hozzávalók:

• 1 kg birsalma (vagy amennyi van :)
• 1 tojásfehérje
• 25 dkg cukor
• 1 kanál rum

A birset meghéjazom, 4 felé vágom és kiszedem a magházát. Forró sütőben megsütöm. (Nem írt a recept, hány fokon és meddig, így aztán olyan 180 fok környékén sütöttem kb. 20 és 30 perc között, majd villával szúrópróbát végeztem. Akkor jó, ha jó puha, mert ha ismered a következő lépést, megkönnyíted a dolgodat :)) Tehát a megpuhult gyümit szitán áttörjük. Na mondjuk én lereszeltem a nagylyukún, de "mindenki másképp csinálja"... Mellesleg az egészben ez a legmunkásabb szerintem. Ezután hozzáadjuk a cukrot és a rumot, és a recept szerint 25 percig verjük. Vagy amíg kemény hab nem lesz. (Nem tartott ki 25 percig.)

Ezután már csak enni kell! :)

Sziasztok!

Reggel még nem tudtam, mi is legyen a következő téma. De ez a mai napom megér egy misét... 

Az ember azt hinné, hogy itt egy ilyen átlagos hétfői napon, ami mellesleg undi esős is, semmi különös nem fog történni. Reggel, új szokásomhoz híven beültem az autóba Peti mellé, hogy majd megyek úszni. Eszembe se jutott, hogy esetleg hétfő délelőttönként nincs nyitva az uszi... Szóval onnan jól eltanácsoltak. Viszont (és ez a későbbi fejlemények fényében egész különös szerencse), elértem egy hazafelé tartó buszt. Itthon további mérlegelés után úgy döntöttem, én ma akkor is úszni fogok, így egy órával később visszamentem. (Ez csak azért lényeges, mert egy jegy mindig 2 óráig érvényes, ehhez kell igazodni.)

Arra nem gondoltam, hogy nem egyedül leszek az usziba, olyannyira nem, hogy le se tudtam úszni a napi adagomat, mert egyfolytában kerülgetni kellett az embereket, akik talán ebédidőben megengedhetik maguknak az úszást... Soha többé nem jövök délben... Szóval gondolván, hogy a következő buszt elérem, abba is hagytam, és pikk-pakk elkészültem. További tudnivaló a buszokról, hogy nem pontosak. Általában késnek. Már ma is vártam rájuk 10 percet! Így aztán nem voltam ideges, hogy le fogom késni... Kellett volna, mert elment az orrom előtt. Hát jó, felültem a következő akármilyen buszra, amivel csak 2 megálló az Auchan, meg a jó kis boltok, ahol el lehet ütni az ember idejét... (Pedig pont semmi vennivalóm nem akadt.)

Innen mentem ki időre a következő buszomhoz, a 120-ashoz, ami Junglinster felé tart. Azt is tudni kell még ezekről a junglinsteri buszokról, hogy a számozásuk nagyon gyatrán látszik... Leglábbis a többi csillivilli buszohz képest. Szóval beállt a megállóba egy Junglinsterbe tartó busz a várt időre, és én arra felpattantam. Egy ideig nem is volt semmi gyanús (még az se, hogy más formájú a busz, mint szokott, vagy hogy a sofőrön és rajtam kívül nincs rajta senki más.) Az első falu után viszont más úton ment tovább. Na mondom, épp ebben az országban fognak engem elrabolni? :) Szóval rákérdeztem... ez nem a 120-as... De Junglinsterbe megy.(Még az se tökéletes, mert onnan is 2 km-t kellett volna hazáig gyalogolnom, de jobb a semminél.) Huhh. Ezek után a sofőrnek beszélgethetnékje támadt és megtudtuk egymás élettürténetét. (Volt időnk, mert "szerencsére" jó kis kerülőt tett.) Ő pl. Jugoszláviából érkezett 10 éve... Na mindenesetre, azt tanácsolta, hogy Jung.-ben csípjem el az igazi, 120-as buszomat. Jaja, még bent állt! Csakhogy még le se szálltam, az már el is indult. Emez még duddantott neki egyet, de elég lassan esett le annak, hogy igen, én át szeretnék szállni... Végül egy 100 m-es sprint után felvett :) Sikerült a 20 perces, átszállás nélküli utamat 1 óra alatt két átszállással abszolválnom...

Ezek után pedig. ahogy a faluba értünk, láttam egy fekvő lovat! Ilyet még sose! De nem ám heverészőt, aki nézelődik, hanem olyan döglött-formát! Ha mindezt a nap elején látom, még jelnek is vehettem volna. De most már nem veszem annak, hiszen ki se lépek többé ma az utcára...

Cook helyett Coque

Rájöttem, hogy ha a főzési időt sportolással töltöm, akkor dupla eséllyel fogyok. :) Így aztán elkezdtem úszni, már kétszer voltam :)! Azt is megmutatom Nektek, hogy hova, mert megér egy megjegyzést ide a tuti épületek sorába. Ez a Coque. Többféle sportpálya és sportolási lehetőség kínálkozik itt. Meg se tudom saccolni, hány métert fednek át ezek a ragasztottfa-tartók... Az uszodát viszont vasbeton héjjal fedték, amit azért nem értek, mert Magyarországon sok uszodának terveznek direkt ragasztott fából tartószerkezetet (pl. Kanizsa, Eger...) Szóval nem hiszem hogy a vízgőztől kellene félteni.

Amit nagyon szeretek az uszodákban (és ez itt is így van), ha nagy üvegfelületeken keresztül ki lehet látni úszás közben, ezáltal több természetes fény is jön be. Főleg így ősszel meg télen nagyon hangulatos. Most például a megsárgult lombokra lehet koncentrálni :)

Ennek az uszodának van még egy előnye: úgy tervezték meg, hogy aki csak nézelődni szeretne a tribünről, az ingyen megteheti. Így például, mielőtt megveszed a jegyet, lecsekkolhatod, mennyien vannak, érdemes-e bemenni. Vagy ha csak építész-szemmel szeretne az illető nézelődni, azt is megteheti :)

ui.: Köszi a hozzászólásokat, nagyon örültem nekik! :)

Karácsony-ízű sütőtöktorta

Ha lehet, ez még finomabb, mint a másik közzé tett sütőtökös süti. Talán, mert nem is annyira édes. Ami mindenképpen mellette szól, hogy egyszerűbb hozzávalókra van szükség (már amennyiben a gyömbért és a kardamomot nem tekintjük különcségnek. Ez utóbbi helyett én úgyis véletlenül koriandert vettem, de azzal is jó lett :) ) Ami még nagyon kiemeli a jó ízét, az a végén rákerülő citromos-gyömbéres szirup. Nem szabad kihagyni! Hozzá kell tennem, hogy én csak fűszerként használtam bele a gyömbért, míg az eredeti recept szerint igazi, sőt, kandírozott gyömbér kellene bele. De így is finom lett.

Tehát a hozzávalók:

• 6 tojás (nekem csak 5 volt...)
• 25 dkg sütőtök (nincs mérlegem, szóval találomra ment a dolog)
• 25 dkg (rétes)liszt
• 10 dkg cukor (érezhetően kevesebb kell bele, mint a másik sütibe, ezért ezen már nem is csökkentettem)
• 10 dkg puha, vagy olvasztott vaj/margarin
• 0,5 dl tejföl (na ez sem volt itthon, úgyhogy főzőtejszínnel helyettesítettem)
• 0,5 dl narancslé (~ 1 narancs leve)
• 10 dkg darált dió
• 1 tk. sütőpor (én mindig egy csomaggal teszek bele, ezek szerint az sok?)
• 1 tk. őrölt gyömbér
• 1 kk. őrölt fahéj
• 1tk. őrölt szegfűszeg
• 1 kk. őrölt kardamom (mondom, korianderrel se lett baja :)
• 1 kk. reszelt/őrölt szerecsendió
• 1 narancs héja reszelve

A tököt a nagylyukú reszelőn lereszelem. (Ez mindig nagy küzdelem, idáig eljutni...) Ezek után a recept szerint csak mindent össze kell zutyulni. (Vicces így leírva.) No, én azért legalább két lépésre osztottam: a tököt a tojásokkal, a vajjal, a tejföllel/tejszínnel, narancshéjjal, narancslével és a cukorral kevertem, míg a többi "porállagú" hozzávalót egy másik tálban. A receptíró szerint habverővel kéne keverni. Nem is tudom: szerintem bőven jó a fakanál is, mert nem nehéz keverni, én meg nem vagyok oda a habverő elmosásáért. Meg valahogy nem is olyan állagú, amiről a habverő eszembe jutna.

Szóval hamindkét tálat előbb külön-külön elkevertem, majd pedig egybeöntöttem és úgyis jól elkevertem, míg egyenletes lett a massza. 

Előkészítem a sütőformát: a 28 cm-s tortaformára alkalmas állítólag a mennyiség, én legközelebb ki fogom próbálni a kuglófformával is. De kétség kívül könnyű volt úgy kezelni, hogy az aljára sütőpapírt vágtam. Mert sütés után (ami 170 C-on 60-70 perc), könnyebb volt kiborítani. Mivel kerül rá még egy szirup, ezért egyértelműen az alja lett a teteje, hogy az ottani lyukak jól beigyák. Még annyit a sütéshez, hogy légkeveréses módban tuti elég a 60 perc.

Szóval a szirup: (nem kell megijedni, nem édesíti el!)

Érzés szerinti citromlevet, cukrot és őrölt gyömbért keverünk össze, és főzzük, amíg szirupos nem lesz. Nekem sikerült csak annyit csinálnom, hogy egyszer locsoltam végig az egészet, tényleg jól beitta, de kb. csak a közpéig ért le. Lehet, ha többször végiglocsolom, az egész tésztát átitatja, de nekünk így is ízlett.

Na, meghoztam a kedvet hozzá? :)

ui.: már nem kell a hozzászólásokhoz regisztrálni, szóval csak bátran!

Sziasztok!

A helyzet az, hogy túl sok fényképet tudnék most felrakni "séták" címszó alatt. Mindenesetre, ha valakinek lehetősége adódik egyszer Brugge-be látogatni, az ne habozzon! Kis ékszerdoboz. Nem is beszélve a csokiboltokról. Na jó, akinek kedve van megnézni a fotóinkat, annak ajánlom a másik fotóblogunkat. Ide csak pár kedvencet szúrok be. Hogy legyen 1-2 nagyon építészes jelenség is, hát lefotóztam Tojo Ito pavilonját. Nem is tudom... Ha ettől nagy név leszek, ilyet én is csinálok... Na jó, nem kritizálok. Inkább hangulatképek következnek. (De annyit még meg kell jegyeznem, hogy ez a város, bár talán az egész Belgium gyönyörű példája annak, hogy milyen változatos tud lenni a téglaépítészet! Meg annak is, hogy mennyire jól megfér egymás mellett az új, modern és a régi; anélkül, hogy kicsit is zavaró lenne!)

Sütőtökös süti

A címhez híven rögtön közlök is egy receptet, bár a gasztroblogtól is távol fog állni ez a műfaj, azt ígérhetem. 

Lényeg, hogy így október végéhez közeledve egyre sűrűbben lehet látni mindenfelé klassz színes tököket. Vannak meglepően nagyok is, mint egy puff, de igazából a színüktől vagyok elájulva. Ezek után nem csoda, hogy odáig lettem értük, amikor elolvastam, milyen jótékony hatásai vannak, illetve mennyiféle vitamint tartalmaz. Bevallom, korábban nem annyira ugrottam érte, de most, hogy láttam, mennyiféle étel készíthető belőle, rajongó lettem. Egy hét alatt kétszer vettünk tököt! Ti tudtátok, hogy ennyire sárgadinnye-illatú? Legalábbis ez, amire mi rászoktunk, nagyon.

Az a baj, hogy az előbb sült ki ez a nyalánkság, így lassan megy az írás, mert rájárok a sütire.

Csináltam előtte-utána képeket :)

Tehát a recept, amely valami német oldalról származik, nem a fordítás során módosult, hanem a kétszeri megsütés során ésszerűsödött.

• 100 g margarin
• 100 g (barna)cukor
• 200 g vörösáfonya (ehelyett én mazsolát használtam)
• 120 g pekándió (szerintem meg ami otthon van, nekem először darált hagyományos dióm volt, azóta kesudiót vettem, mert épp az érte meg)
• 2 db nagy tojás
• 250 g tökpüré (én ezt nem mértem, csak érzésre jó sokat adtam bele. A püréről annyit, hogy első esetben kislyukú reszelőn reszeltem le, másodjára már nagylyukún és így talán még jobb lett. Ja természetesen nyers sütőtökről beszélünk.)
• 90 ml olaj (szóval nincs egy deci)
• 200 g búzaliszt
• sütőpor
• 200 g cukor (na ehelyett sztem elég kevesebb is)
• 1 tk. fahéj
• 1/4 tk. só

Előkészítem a tököt: megpucolom, kiszedem a magot, és legyalulom. (ez tart legtovább, a többi már gyorsan megy.)

Előveszek egy négyszögletű teps(z)it, sütőpapírt rakok bele. Felolvasztom a vajat, amit elkeverek az első adag (barna)cukorral. Ez szerintem elég fura lesz, de így kell csinálni: beleöntöm a tepsi aljára és rászórom az aszalt gyümölcsöt meg a diófélét (később ez lesz a süti teteje). 

Közben a tökpürét elkeverem az olajjal és a tojással, míg egy másik tálban a lisztet a cukorral, a sütőporral, a fahéjjal és a sóval. Majd összeöntöm a két tál tartalmát, és ezt az egészet is elkeverem. Ha kész, ráöntöm a diós-aszaltgyümis cuccra és bevágom a 175 fokra előmelegített sütőbe. 35-40 percig kell sütni. A recept szerint, ha a végén kiborítom, és még mindig nagyon cukros a teteje, érdemes visszatenni kicsit a sütőbe, hogy megkaramellizálódjon. Viszont az lett a közmegegyezés nálunk, hogy ezt a cukrot egy az egyben ki kell hagyni máskor.