Reggel Bab egy órával korábban gondolta felkelni, mint ahogy mi gondoltuk. Már félálomban azon tanakodtam, melyikünk fog hozzá felkelni, de mivel Apja legmélyebb álmát aludta, így én voltam aki megnyerte ezt a feladatot. A vicc az volt, hogy ugyan már egy ideje elbeszélgetett magában, amikor meglátott, nevetett, mégis, mikor felvettem, a vállamon abban a pillanatban visszaaludt :). Még álltam ott egy kicsit, hogy biztos-e ez a csoda, majd befektettem közénk :) Ez a legjobb a reggeli visszaalvásoknál...
Ja, pedig éjjel is volt egy jó sztori: Bab (egész ügyesen, 5 óra kihagyás után) ébredt fel a szokásos hamira, amit két csataüvöltéssel jelzett. Ez tény, hogy elég ijesztő lehet annak, aki épp legédesebb álmát alussza, de én már (valami anyai ösztön folytán) fent voltam ez idő tájt, sőt, már az ágy mellett álltam. Apja viszont mint akit rugón húztak fel, hirtelen felült, és idegesen rám mordult: "mit csinálsz?" Mondom megyek kaját melegíteni a gyereknek, feküdj vissza. "De mit csináltál?" Mondom semmit, mit csináltam volna, most keltem fel, aludj nyugodtan :D
Az előbb elmeséltem neki. Szerintetek emlékezett rá? :D
Egész nap gyönyörűen sütött a nap, így könnyebb volt rávenni magamat, hogy sétálni menjünk. Persze, most, hogy gyönyörűek voltak a fények, nem vittem fényképezőt... :( Bogyesz végig nézelődött, hiszen előtte jól kialudta már magát. Ma legalább megvolt a természetes D-vitamin adagunk is. Tegnap már épp azon zsörtölődtem, mért van az, hogy süt a nap, egész addig a pillanatig,míg ki nem tesszük a lábunkat (babakocsikerekünket) az utcára, amikor is Murphy miatt előjönnek a felhők. De csak addig, amíg vissza nem érkezünk haza... Ma szerencsére nem így volt.
Este vasaltunk, majd elkészítettem Evelyn zellerkrémlevesét. (Ja, mert kettőt találhattok: vajon útba ejtettem-e ma is az osant... De legalább most kaptam zellergumót. És nagyon gyorsan kijöttünk onnan!) Szóval a leves jó lett, Apja a 3. tányérral ette meg!
Engedjétek meg, hadd írjak pár szót a megjegyzésekről. Nem akarok panaszkodni: tudom, hogy mikor blogot kezdtem írni, az írói oldalt választottam, s örülhetek annak, hogy egyáltalán valaki olvassa. Arra szeretnék csak kilyukadni, hogy mindig szívet melengető számomra, ha valaki hozzászól ahhoz, amit írok, mert érzem azt, hogy van reflektálás. De szomorú, hogy mostanában nem nagyon kényeztettek el ezen a téren... Kezdi az ember alul-motiváltnak érezni magát. Persze vannak kivételek, vagytok néhányan, akik rendszeresen írtok, s ezért Nektek külön köszönet! Biztosan vannak embertípusok, akik hozzászólósak, és vannak akik inkább a néma olvasói táborba szeretnek tartozni. Igazából csak bátorítanám Őket, hogy ha van véleményük, nyugodtan osszák meg! A mai bejegyzésem pl tipikusan nem tartalmaz olyan elemet, amihez érdemes lenne írni, de azért igyekezni szoktam változatosabb lenni pl képekkel Babról...
Mindegy, nem is érdemes erről tovább szót ejteni.
Köszi a figyelmet :)
Szia Gabi!
VálaszTörlésJavaslom az irányítópultban a közönség fület. Nekem gyakorlatilag az egész olvasótáborom néma, de édes kis önbecsapás, amikor ezt megnézem és látom, hogy az elmúlt napokban melyik országból hányan nyitották meg a blogomat:).
És köszi a levelet, majd igyekszem válaszolni, van mit.
Pusz!
PS: Ja, és mióta tudom a címet, én mindig olvaslak, még ha nem is szólok hozzá.
kár hogy ilyen hosszadalmas validálni a hozzászólást. A gyerek cuki stop. A Zellekrém fini lehet, majd csinálok én is stop. Sógor álmában beszél,ez még mindig vicces stop.
VálaszTörlésAz előbb beírtam egy jó hosszú kommentet az éjszakai beszélgetések gyönyörűségéről - amikor természetesen az egyik fél alszik, és nagyon nincs képben azt illetően, hogy miről is folyik a szó - és nem eltűnt? Olyan itt az internet, hogy - nem is mondok rá semmit, mert még véletlenül csúnyát találnék...
VálaszTörlésDe azért vicces lehetett, ahogy Peti "felébredt". :D
Sz.