El vagyunk havazva... :) Na jó, nem annyira a hóval, bár az is van egy kicsi, mint inkább karácsony előtti teendőkkel. Ajándékok beszerezve, becsomagolva (már úgy értem, meghozták az Angyalkák), hókifli süti megsütve (ez elvileg eláll sokáig dobozban. Majd meglátjuk...meddig lesz belőle.)

Most két képet hoztam Maciról:

Egész véletlenül rátaláltunk a tvben a Lassie hazatér c. filmre. Mondanom sem kell, mennyire tetszett neki, nagyon lekötötte az "Uva". (kutya+vau). Tényleg aranyos film, de nem tudtuk végig nézni, épp valahova indultunk. Nem baj, folyt.köv.

Ez pedig a korábban kitervelt felnőtt-cipőben-járkálás folytatása:

Megjelent a forró csokis írásom! Kellemes nasizást! :)

Ma pedig elérkezett a Karácsonyi Parádé ideje! Állítólag a 8. kiadását éltük meg, kár hogy még egyszer se hallottunk róla, pedig ez már a 3. karácsony lesz, mióta itt lakunk. Vagy annyira nem is kár. Ez tényleg az a "móka", ami leginkább a gyerekeket érinti meg, de lehet, hogy még őket se mindig jól.Később részletezem, miért.

Arról szól a dolog, hogy lezárják az autók elől Luxi legforgalmasabb utcáját, s a pályaudvartól indulva (egyik vége) az arany angyal szobráig (mondjuk azt, hogy a másik vége) felvonul egy csomó mindenki. Mint az kiderült, leginkább reklám célzattal jelenik meg egy csomó vállalat, akik aztán a szó szoros értelmében szóróajándékokkal kedveskednek a népnek. Vagy csapják arcon őket. A felvonuló autók között (amiből minden második a híres Coca Cola karácsonyi teherautója kivilágítva) mindenféle karácsonnyal összefüggésbe hozható óriási szőrős medve, rénszarvas, pingvin stb; fúvószenekarok, dobos zenekarok, majorettesek, és társaik szórakoztatják a népet. Vagy inkább a nép gyerekeit. Tehát az autókról két marokkal dobálják az édességeket, meg szórólapokat, de volt, aki pezsgővel kínálta a megfáradt szülőket. Szóval kicsit az az ember érzése, hogy Luxembourg se kivétel a "kenyeret és cirkuszt a népnek" alól. A jól felkészült gyerekek eleve szatyrokkal érkeztek, hogy aztán jól teletömjék édességgel. Persze ezek elég rapszodikusan érkeztek, volt aki egyszerre több marékkal kapott, s a mellette állónak nem jutott. Szóval azért ennek is megvan a maga küzdelmes oldala, itt is akad síró gyerek, akinek kevesebb jut a mellette állónál.

Persze Maci még nem fogyaszt édességet (s ez nem miattunk van hanem miatta! dehát ő tudja. Majd egyszer úgyis elkezdi, ráér még.) Ennek ellenére azért egy ideig lelkesen gyűjtögettük mi is, ami csurrant-cseppent. Ahogy ez a tavaly nyári bicikliverseny fináléjánál is történt: a Luxlait (helyi tejtermelők közös vállalata) ismét bőkezűen osztotta javait, úgyhogy ismét sok kakaóval tértünk haza :)Állítólag Luxembourg idén túltermelt tejből az EU-n belül. Lehet, hogy van összefüggés? :) A kakaóból viszont legalább Maci is profitálhat.

Szóval jöttek ezek a kedves szőrős állatok, mint amilyenek egy-egy Walt Disney felvonuláson is jönnének, s a nagyobb gyerekek örültek nekik, átölelték, fényképezkettek velük. Na, ez az, amitől még elég messze vagyunk. Egy kedves rénszarvas akart Macival szorosabb barátságba kerülni, de Maci annyira megijedt tőle, hogy menten sírva fakadt, a környező 10 méteres sugárban mindenki őt sajnálta (pedig sokan voltak, elhihetitek) :)

A képek minőségéről.... Hát, az csapnivaló lesz, előre szólok. Részint, mert lemerülőfélben lévő fényképezővel sikerült kimennünk (khm...), s így vakuhasználat nélkül próbáltam minél tovább húzni az aksi életét. Ez meg ugye azt jelentette, hogy mindig minden bemozdult. Részint, mert egyre hátrébb sodrótam a tömegben, hiába volt az elején jó helyünk, hirtelen mindenkinek gyereke lett, akit előre kellett tolnia. Mármint elém. Szóval próbáltam a "javát" kiválogatni:

Az utca lezárás után, parádé előtt:

Ez egy előttünk lassan elhaladó kamion nyitott oldala, belül óriás kivetítő

Itt alul egy zenekart kéne látni, de tudom, nem feltűnő... (nem fizetett a Dexia)

...és itt van maga, a Grinch:

Szombat: kirándulás a közeli Roscheid udvarba, ami egy szabadtéri falumúzeum. Decemberben két hétvégére karácsonyi faluvá válik. Ez borzasztó ígéretesnek hangzott, a várakozásainkat kevésbé váltotta be.

DE. Találkoztunk a Mikulással (idén már másodszor, az elsővel a fül-orr-gégész doktorbácsi látogatása után közvetlen, így a negatív emlékeket akkor kivetítette a Mikire is. Azért kaptunk csomagot - milyen jó is ha az embernek gyereke van, amelyik még nem eszik csokit :D - ééés ráadásul: a luxembourgi Miki elég gazdag volt, a csomag teli volt nívós nyalánkságokkal! kéne arra még egy kört menni -hihi) Visszatérve, a roscheidi Miku kicsit pozitívabb élmény volt Babfinak is, bár a csoki-mikit megint nekem kellett elvennem. Hű de nehéz az élet :D

No, néhány kép:

Pikcsörz:

"Nem tudom, hogy tud ebben menni Anya..."
(Szokásos "rend" a háttérben... dehát ugye a zseni átlátja a káoszt...)
((Jobb oldalt a vadi új autósülés látható!!))

Téli dekorésön:

Rendhagyó adventi koszorú:

Ahogy azt korábban is írtam, egyre több aranyos dolga van Őádámságának, egyre többet ért.Vegyünk most sorra néhány  ilyen cukiságot!

• Mostanában pl. elkezdte a klasszikus gyerek-tevékenységet: felvenni a szülők cipőit, és abba sleppegni. Történt ez már Apa félcipőjével, ma reggel pedig, amíg fürödtem, meglovasította a házi mamuszkámat :D Jól állt neki, de sajnos kép nem készült (talán érthető okokból.)
• Másik: Apája ma eldúdolt 3 hangot egymás után, Mackó pedig hajszál pontosan lekövette!
• Aztán, amióta van madáretetőnk (a büszkeségem :)), azóta meg lehet kérdezni tőle, hol vannak a madárkák? Azonnal a terasz felé veti tekintetét. Ha tényleg ott járnak, akkor sokáig el tudja őket nézegetni, s közben mutogatja nekünk őket: "Ka!" (gondolom MadárKA)
• Az ablakon amúgy is jó kinézni, főként, ha a közelben áll valami érdekes autó, daru, ilyesmi.
• Ha a redőny le van húzva, de neki márpedig ki kell néznie, akkor simán lehajol, hogy kilásson alatta. Pl, ha egy repülőt hallottunk. Igaz, hogy esélye sincs látni, mert általában sötétben van lehúzva a redőny, s a repülő is elég gyorsan elhúz.
• Egyre szívesebben iszik pohárból, sokat próbálkozik. Persze fele mindig mellé megy.
• Teljesen tisztában van a távirányító és a tv kapcsolatával: ha megszerzi, s elkezdi nyomogatni, néz a tvre, s várja a hatást. De a táviránytót jó dolog beletenni egy pohár vízbe, esetleg elhajítani, hátha kiesnek belőle az elemek, s akkor darabonként lehet megszopogatni. Mert az olyan egészséges. :)
• Ha valamiről már megjegyezte, hogy azt nem szabadna csinálnia, akkor először is nemlegesen rázza a fejét, rám néz, majd elkezdi mégis végrehajtani. Szerencsére legtöbbször azért el lehet téríteni a szándékától, de ezt most lekopogom, mert biztos eljön majd az idő, amikor ennyire se fogad szót.
• Lehet vele olyan játékot kezdeményezni, hogy pl a szétszórt kockákat gyűjtsük össze a dobozába. Nagy örömmel szedi össze őket :) Még.
• Minden reggel úgy indul, hogy kicsit még közénk rakjuk ébredés után. A múltkor megsimogatta Apája arcát, amit meglepő módon borosta fedett (:D). Aztán ugyanúgy megsimította az én arcomat is :)
• Végül, de nem utolsó sorban: MINDENHOVA FEL KELL MÁSZNI!!!

Hú most látom csak, a tegnap feladott cikkem ma megjelent! Kellemes krémkészítést Mindenkinek! :)

Mindig meglepődök, amikor kiderül, hogy egyre okosabb ez a gyerek:) Mármint persze, hogy okos, (hehehe) de, hogy egyre többet ért a világból.

Ma pl. épp felvettem, mikor az órára mutatott. Ilyenkor az ember ösztönösen mondja a dolgok nevét:

- Óra!

Erre az orrára mutatott :D És ezt akárhányszor megismételhettem vele: mutasd meg az orrodat! :)

Szemezgetés az elmúlt hét eseményeiből (Nagymama és Dédimama látogatása)

Little Gym esete Apával és az ejtőernyővel:

Osanos Látogatás a nagyikkal:

Karácsony Saarburgban:

Karácsony Trierben:

Egy véletlen folytán ma lehetőségünk volt ellátogatni Babbal a Filharmoniába! Kaptunk ugyanis két koncertjegyet egy babáknak szóló koncertre (bevallom, én nem is tudtam róla, hogy létezik ilyen.) A dolog lényege, hogy egy rövid, de kellemes, mulatságos kis előadás keretében efféle behatásokkal is bombázzuk kicsinyeinket már e zsenge korukban. Nem csak a zenével, de a különleges terekkel is ismerkedhet a ded, a többi hasonszőrű dedtársról nem is beszélve. Az előadás során többféle érzékszervre próbálnak hatást gyakorolni, akár a szaglást, tapintást, ízlelést is bevonják a játékba (pl. levendula illatú párnát hord körbe az animátor lány). A szülők is bevonódnak egy-egy dúdolás erejéig, akár kánonban is. Az előadók az animátoron kívül egy gordonka-művész volt. Bab végig az ölemben ült és figyelt! Nem is gondoltam, hogy ennyire leköti, és ennyire ügyesen végig tudja ülni! Persze nem volt hosszú, de végig a színpadi események kötötték le, a többi gyerek (akik járkáltak, beszéltek), nem igazán! Nagyon büszke voltam rá!

Mivel az előadás alatt nem szabad fényképezni, csak a végén kattintottam el néhány képet, persze legtöbb szülő ugyanígy volt ezzel...

Utána még jelenésem volt az osanban, ahol megszemléltük az ünnepi dekorációt is...

Ezeken a párnákon ültünk:

 A színpadon:

Az aulában:

Az osanban...

Íme egy kis bepillantás a Little Gym életébe :)

 Minden alkalom így kezdődik: a csörgős karkötőket felvesszük, és a kezdő nótához tapsolunk vele. Aztán különböző irányokba csörgetjük őket jó hangosan. Macinak nagy kedvence.

Legtöbbször fittyet hányunk a foglalkozásra, és megszökünk... Anya meg csak fusson utánam :D (és segítsen, ha le akarnék esni...)

Ezeket a klassz formákat minden alkalommal másképp rakják össze, olyan, mint egy nagy lego. Így mindig más és más feladatok tárulnak elénk. A félköröket pl. egymás mellé letéve klafa kis alagutat kapunk.

Tadááám: ki ugrott elő a tortából? :)

A labdás feladatnál már elsők voltunk a helyszínen: (mondjuk nem nehéz legyőzni azokat, akik még nem tudnak menni - de gonosz vagyok :) ) Szóval igazán mókás ilyen sok labdát kergetni :)

A találka végét mindig a buborék-fújás jelenti. Halk, levezető zene mellett csodálkozunk a kis gömbökre (jelen esetben fogzásos kézevés kíséretében)

Ja igen: mezítláb illik lenni, ugyanis így jobban fejlődnek a talpizmaik, meg jobban érzékelik a világot.

Megint megszökött egy kislánnyal... Meglepően sokáig elkommunikáltak ott az ajtó előtt egymással. Sőt, a kép elkészülte előtt, még közelebb voltak egymáshoz a cukikáim.

Nincs egy percem se. Még csak most kezdődött a hét, és már szerda van. És mindjárt itt a hétvége, látom előre, hogy holnap se lesz több időm. Most, hogy Babbal heti kétszer járunk további babák közé, én pedig heti háromszor járok további önsanyargató tornázók közé, pontosan minden napra jut valami elfoglaltság, amihez igazodni kell. Ezen kívül is adónak újabban halaszthatatlan teendők, és a házimunkáról, bevásárlásról, főzésről még nem is beszéltem. Szóval ennek is betudható a blog jelenkori ritkulása, remélem, majd lesz még, amikor sűrűbben tudok jelentkezni.

Eközben Babfi csak nőttön nő. Az imént pakoltam el a 74-es ruhákat, mert tök picik!!! Az én 51 cm-vel született gyerekemre a 74-es ruhák már nem mennek rá! Na jó, a túl vékony ruhákat is el kellett már pakolni, mert bejött a tél. Ehhez jött még a terasz téliesítése, azaz a virágok enyhébb helyre szállítása, a párnák, terítő, napozóágy, napernyő, kismotor téli álomra küldése.

Délelőtt magyar babaklubot látogattunk, extra sok babával és velejáró szülőkkel. Maci láthatóan jól érezte magát, bár inkább a gyerekek mellett, mint velük játszott. Én legalább jót beszélgettem néhány anyukával :) Persze elvileg nem erről szól a dolog :)

Most pedig két új lakásdekorációmról következik fotó: :)

Ismét szombat: gyerekvásár. Mármint gyerekjáték.

De mielőtt erről mesélnék, kimagyarázom a kimaradásom: visszaestem a betegségbe, ráadásul még jobban benne voltam hét elején, mint korábban, de már jól vagyok, csak azt a lóméretű gyógyszert ne kéne már enni...

Nem is történt igazán említésre méltó a héten, kivéve a tegnap estét. Apája azzal ment el itthonról még reggel, hogy vegyek valami különleges halat az osanban. Nem kellett sokáig keresnem: a tengeri herkentyűs pultnál 20 cm átmérőjű rákok figyeltek. Tavaly karácsonyra a menü két darab guszta languszta volt, úgyhogy az már kipipálva. A mostani fogás az a széles derekú, lapát alakú egyed, akinek sokáig nem is jutott eszembe a neve. Még el se döntöttem, hogy tényleg ez lesz a vacsora, máris rám került a sor, s a halárús legény kérdőn vizslatott. Ekkor azonban megmozdult a pult, azaz néhány darab arrébb mászott. Jesszus!-gondoltam, de nem volt idő ijedezni, hosszú sorok álltak még mögöttem."Kettőt kérek"- mondtam, s valamit visszakérdezett, amit nem értettem. A másik árus bólogatott a fejével, hogy úgy lesz jó, hagyjam rá. Mondom biztos igaza van, ők tudják, legyen úgy. Jah kérem: a kérdés az lehetett, hogy jó lesz-e ha élve csomagolja őket...

Hazajöttem két ÉLŐ tarisznyarákkal (amint az később kiderült), de olyan jó megtermett darabokkal!!!

Aztán mondtam Apájának, hogy a különleges vacsora meglesz...

Egyébként:bár épp tényleg olcsó volt, más szempontból nem éri meg: iszonyat sok meló van vele egész kicsi húsért, amit ráadásul nem árt, ha jól készít el az ember.... Mivel egyikünk se tengerbiológus, nem igazán tudtuk, hol is kezdjük szegény ártatlan páncélosok kibelezését. (ja, a titok annyi, hogy lobogó húsleveslébe kell őket 8-10 percig főzni. Utána garantáltan nem mozognak. Persze ez kicsit sok a mi gyomrunknak, akik sose vágtunk le élő csirkét, mert szegény állatka! De aztán az éhség győzött.) Aztán valahogy az értelmes hús kinyerése is megtörtént, úgy kb 2 óra alatt...

Előtte: (élve!) ((a barna csík a tányér mintája))

Utána:

Ennyit a rákokról.

Ma pedig egy rövid trieri bevásárló kitérő után mentünk vásárba - eladni! Több ismerős családdal együtt béreltünk egy standot, így aztán roskadásig telt mindenféle földi jóval az asztalka. Néhány dologtól sikerült is megválni, ráadásul le se alkudták őket, egy része viszont megmaradt. Bab pedig gazdagabb lett néhány klassz könyvvel, ugyanis előszeretettel nézegeti őket! Kapott Mikulásosat, erdő állatait, mozdonyosat, mindezt német, angol és francia nyelven.

A héten pont ezen gondolkoztam: itthon a nagyitól kapott angol gyerekdalos cdt hallgatjuk, a kocsiban a németet, little gymen pedig franciául (kellene) énekelni. Ja és persze magamtól magyarul zendítek rá. Szóval egész multilingual zenei képzésben részesül :D

Ha szombat: kirándulás. Mégpedig ma egy csodás kis falu volt az úticélunk, Munshausen. Bár, mikor elindultunk, nem azt tudtuk róla, hogy csodás, hanem azt, hogy a hétvégén tartják az éves vásárukat. No, ez igaz is, meg nem is: valójában csak vasárnap. Ugye Vásár-Nap.... Ma még csak az előkészületek folytak.

Lényeg, hogy ez lehet a világ egyik legnyugalmasabb, legidillikusabb lakóhelye. Olyan családias minden, szabadon kóborolhat az ember olyan érdekes helyeken, mint üvegházak, patkolóműhelyek, birkaszőr-feldolgozó- és szövőműhely. A faluban több helyen pedig érdekes faragott állatokba "botlik" az ember, vagy az állat inkább az emberbe, amekkora nagyok ezek néha... De majd a képek mesélnek.

Munshauser Jeeeeeeer (rénszarvas luxemburgiul :D)