Bernkastel-Kues

Most visszakerestem itt a blogon, de mivel akkor még nem adtam címeket, nem tudom belinkelni: 2010. november 28-án, vasárnapi napon voltunk először Bernkastel-Kuesben, mégpedig egy karácsonyi vásáron. Most meg is nyugodtam, hogy abban a posztban nem túloztam el a képmennyiséget, ellenben most ez fog történni. A lényeg, hogy nem egy utolsó hely, érdemes felvenni a bakancslistára annak, aki még nem járt errefelé. Karácsonyi vásár nélkül is megvan a hangulata (nekem egészen karácsonyi, de lehet, hogy csak azért, mert mindig hidegben/borús időben jártunk errefelé.) Egyébként ő is a Mosel partján fekszik, mint Nittel. Csak kicsit arrébb (tudjátok, amerre a meredek szőlőhegyek laknak.)

Fachwerk minden mennyiségben

"Spitzhäuschen" vagyis csúcsos házikó. Jelenleg borozó lakik benne.

A főtéren, az egyik ház aljában található ez a szégyen-bilincs, ahová régen a bűnösnek ítélteket kötötték ki. Ádám jelen esetben önként vállalkozott. És még élvezte is.

Ugye milyen karácsonyi feeling??

Utánaolvastam ennek a medve-ügynek. Valahogy úgy történt, hogy i.sz. 340 körül Szent Maximus püspök testvérével, Szent Martinussal gyalog indultak Mainzból Rómába. Ezen a környéken megálltak, mert Martinus elment élelmet szerezni, s meghagyta testvérének, hogy vigyázzon a szamarukra, amely a terheiket cipelte. Ám erre rátört a fáradtság és jó mélyen elaludt. Így aztán azt is átaludta, hogy az erdőből kijött egy medve, és jól megette a szamarat. Mikor visszajött Martinus, kérdőre vonta testvérét, hová lett a szamár. Ez meg jól bemérgesedett,  és ráparancsolt a medvére Krisztus nevében(akit előzőleg megkeresett az erdőben), hogy akkor mostantól ő cipelje nekik a terhüket, meg hogy ilyet nem szabad csinálni, hanem mindig alázatosnak kell lennie. Az meg ment és engedelmeskedett. Így lett belőle címerállat.

Visszatérve a jelen valósághoz: tart a szüret még errefelé is.

"és akkor ott mentünk, mentünk, és akkor ott elfordultunk, meg mentünk, mentünk arra,meg arra...."

A vicces homlokzat. Ilyen nincs és mégis van.

A romantika....

A vár. Most sem mentünk fel oda. Még mindig van miért visszamenni.