Nem tudom, aki csak a blogon keresztül ismeri az életünket, mennyire ment át az az infó, hogy Ádám evésével bajok vannak. Mégpedig olyan mértékben, hogy amióta bölcsődébe + óvodába jár, soha nem evett az ebédből, hacsak kivételesen nem levest adtak neki. Ha belegondolunk, hogy reggel fél 9-től délután 5-ig ott tölti az időt, mindenféle táplálékfelvétel nélkül, azért elég ijesztő. Persze hétvégén, meg este evett, mert többnyire olyat kapott, amivel már sikerült megbarátkoznia. De ezek a megbarátkozások baromi lassan haladtak. Szinte egy helyben toporogtak. Volt kb. 5 féle étel, amit nagy kegyesen hajlandó volt elfogyasztani. Egy ilyen gyerekkel bárhova elmenni itthonról nem egy leányálom. 3 évesen már azon a szinten kellene lenni, hogy azt eszi, amit a felnőtt eszik, esetleg kicsire feldarabolva, így aztán bárhova is vetődik, bármit tesznek elé, nagy valószínűséggel megeszi. Nem így Ádám. Szerencsénk volt, hogy pont a sült krumpli az egyik kedvence lett, utóbb már az is mindegy volt számára, mennyire kemény vagy mennyire puha. (Igen, mindkét korszak megelőzte ezt: volt, hogy csak a keményeket szerette, és műtét után csak a puhákat adtuk neki). Sültkrumpli jó eséllyel mindenhol van. Csak épp nem egészséges mindennapi fogyasztásra.
Múlt hétvégén aztán Apája kísérletbe fogott. Szigorú étrendet parancsolt, s ha nem ette meg az elé kínált ételt, akkor éhes maradt. Nagyobb eséllyel evett a következő fogásból. És bevált a módszer. Van az az éhségérzet, amikor már neki is mindegy, mit eszik, csak ehessen. És az első falatnál rájött, hogy nem is olyan rossz az. (Igen, korábban is kínáltunk neki mindent, csak nem jutottunk el az első falatig sem.) Volt sikítás, ordítás, de ahogy végzett vele, utána megette, ami a tányérján volt.
Péntek este kezdtek steak-husival, szombaton volt nürnbergi virsli, mazsola, beleharapott egy barackba, melegszendvics melegen és hidegen; vasárnap sajtkrémes kenyér reggelire, zöldborsós egytálétel ebédre, sült halfilé zöldségkörettel és sok gyümölccsel vacsorára.
Ez meghozta az áttörést az óvodában is: megevett egy tál főételt. (Käsespätzlet, ami sajtos szószban úszó vastagabb tésztát takar.)
Az elismerés Apát illeti, aki végig vitte Ádámmal a hétvégét. Reméljük, maradunk ezen az úton, és egy gourmét sikerül faragnunk a gyerekből. (Már abban az értelemben, hogy szeret enni, nem abban, hogy csak ritka érdekességeket eszik, mert abban már volt részünk köszönjük.)
Előző héten már nálam is alkotott újakat, akkor még csak ott tartottunk, hogy megette a levesben a tésztát, meg a kenyéren a vajat, ezekről készült fénykép, Apája nem fotózott a hétvégén. Viszont ma a közös vacsi végén úgy tolta be a csöves kukoricát, hogy ismét le kellett fényképeznem: a Bizonyíték! :)
ez nagyon jó hír:D
VálaszTörléslaci
De örülök! Esetleg valami tipp fektetésre? Nálunk eszik mindenből, de sajnos izgibb a világ, mint a kaja, így csak annyit tudunk beletenni, amennyit 15 perc alatt sikerül. Utána kezdődik a bohóckodás és a kaja ledolgozása. EL is vesztek a babahurkák. :)
VálaszTörlésAzt mondta a terapeuta csaj, hogy amit nem eszik meg a gyerek max. 20 perc alatt, az nem is kell neki. Biztos vagyok benne, hogy a babahurkák nem emiatt vesztek el, csak egyszerűen sokat mozog. Amúgy is: bár cukik a babahurkák, jobb, ha nincsenek túlsúlyban már pici korukban. Mi most épp ettől parázunk: lehet, hogy most sokat fel fog szedni, hogy rákapott az evés "ízére". Bár azt hittem, az alig evésével mi az alsó határt súroljuk, kiderült, a 13,5 kilóval az ideális vonalon álltunk! Tehát úgyis bevitte a megfelelő mennyiséget, hogy alig evett valamit, sőt nagyon sokat is mozog.
TörlésA fektetés is érdekes kérdés, nálunk -hogy lekopogjam - nagyon könnyedén zajlik, de nem tudom, hogy csak szerencsénk van-e vele, vagy van benne részünk azzal, hogy nem nagyon megyünk be hozzá az esti mese+villanyoltás után. Bár mostanában szokott olyat csinálni, hogy leveszi a hálózsákját, azt visszaadom rá, és ráparancsolok, hogy alvás legyen. (na nem egy törzsőrmesteri módon, de azért határozottan.) Ez is olyan, mint ahogy megtanulta: az asztalnál maradunk, amíg mindenki be nem fejezte (feltéve, ha együtt kezdtük az evést.) Több hét sikítás után, most már megkérdezi, hogy elmehet-e játszani. Úgy néz ki, túl kell élni néhány ordítást, aztán felveszi a ritmust. Azt is mondták: a gyerekeknek kellenek a szabályok, még szeretik is őket, s idővel ők követelik a betartásukat. Csak az elején nehéz őket bevezetni.
Na, most sok "okosat" összehordtam :) Ezek csak a legfrissebb tapasztalatok :)