Ebben a bejegyzésben nem lesznek váratlan fordulatok, vagy hihetetlen történetek: néhány (na jó, baromi sok) kép következik a Comoi tó környékéről - csak olyan szemlegeltetés gyanánt. Ráadásul exhibicionista énem még itt sem hagyja majd abba, lesznek további részek is, szóval aki unja nézegetni, hogy mások hol jártak (simán el tudom képzelni, hogy ez csak nekünk érdekes, vagy esetleg annak, aki már járt ott), az most ugorjon át nyugodtan a következő kedvenc blogjára, teljesen megértem :)
Tehát mai sétánk helyszínei: Livo, egy parányi, nagyon régi (és ennek megfelelően elöregedett) hegyi kis falu, ahová véletlen belecsöppentünk egy "fesztiválba". Hát ez érdekes volt: úgy kell elképzelni egy ilyen alkalmat, hogy a falu apraja-nagyja összegyűl a helyi iskolában (vagy faluházban?), és ott helyi ételeket árul - tulajdonképpen maguknak, hiszen túl sok idegen nem jár errefelé. A helyi ételeken nem kell mást érteni, mint néhány szelet (de fincsi!) szalámit, sajtot, kenyeret és polentát. Kicsit úgy éreztük magunkat, mint akik belecsöppentek a "bazi nagy görög lagzi" olasz változatába: a hegyi olasz asszonyok igencsak a "mediterrán típust" képviselik, éles, napszítta arcukat sűrű fekete szemöldök keretezi, stb. És persze hiába is várnád, hogy az olasz helyi dialektusán kívül bármi más nyelven megszólaljonak... Viszont itt ittunk először kávét Grappával, és ez egy nagyon kellemes meglepetésnek bizonyult :) (Aki esetleg kipróbálná, kérjen Café Corretto-t)
A "fesztiválon" ugyan nem készült kép, mert egyszerűen ott nem éreztük a "Jelentőségét", de a falut valahogy így kell elképzelni:réges-régi kőházak, amelyek azért valljuk be: omladoznak.
Ez egy utca!!!
Ez pedig egy melléképület, ilyeneket tavaly is fotóztam Provenceban; a szárazon rakott kövekből összeálló, évszázadokig megmaradó épületkék valahogy tetszenek.
Livot elhagyva megálltunk egy kieső templomnál, ugyanis megkaptuk tanácsként a szállásadóinktól: innen valami csodás a kilátás a tóra, meg amúgy a helynek is elég különös (elhagyatott?) az atmoszférája.
Kilátás a parkolóból :)
Volt ennek a templomnak ugyanis egy különös belső udvara. A díszes bejárat felett innen is jól látszik a koponya, viszont a festett ábrázolás talán jobb is, hogy nem: az is valami hasonló "kedves" témát őrzött... Ehhez párosult egy szabadtéri oltár az árkádok alatt, és máris kész egy tökéletes Da Vinci kód helyszín..
A kilátás az árkádok alól...
Ilyen az, amikor az egyik hegyről átfényképezel egy másik hegy falujára..
Miután teljesen leereszkedtünk újfent a tó szintjére, a legközelebbi állomásunk Gravedona volt. Szerintem az egyik ékköve a tónak (bocs, ha nagyon csöpögős a megfogalmazásom.) Lehet, hogy kellett hozzá a ragyogóan tiszta idő, (ebből itt nincs hiány), de a tó mélykék színe, meg a háttérben a monumentális helyek, meg a falu házainak élénk színei - valahogy elég jó összképet adtak. (na csak sikerült csöpögősen írni :)
Amit Gravedonában nem szabad kihagyni: az a fagyi. De nem ám akárhol! Meg kell keresni azt a kicsi fagyizót, ahol a nagy sor áll. A parthoz közel van, így fagyival a kezünkben elég kisétálni a parti padokhoz. A fagyi az valami csodás itt! A tiramisus fagyijuk egy más dimenziót nyit a fagyizás élvezetében.
(Na a tiramisut egyébként ne is emlegessük, később egy másik étteremben volt szerencsém egy nem éppen friss verzióhoz: az is megnyitotta egy másik dimenzióját az "élvezeteknek", egy "egyéjszakás" kaland képében, és mivel Ádám is evett belőle, ő is részesült a dologban. Nálam plusz egy napi pihenő is járt hozzá, mármint hogy felkelni se tudtam. Szóval: Tiramisut csak ott vegyetek, ahol bíztok hozzá...) De mindennek semmi köze Gravedonához, vagy a fagyijához, ott nagy a pörgés, nincs ideje megromlani. Egyébként az figyeltük meg, hogy motorcsónakkal még a tó túloldaláról is ruccantak át ide. Ezen felbuzdulva később mi is így tettünk :)
A napnak viszont még nincs vége. Mivel vasárnapról volt szó, máshol is épp fesztivált tartottak, mégpedig a vercanaiak, a felettük tornyosuló hegyükön. Mivel én fesztiválrajongó vagyok, Peti meg inkább hegyrajongó, így meglátogattuk ezt is. Nem volt könnyű elérni: az amúgy se széles olasz utak egy hegytetőn kevesebb mint egy sávra keskenyednek, ami a szembeforgalommal együtt kissé vicces. Utólag.
Persze Apája szerint megérte. Hát, a látvány tényleg, a fesztivál már kevésbé. De legalább hallottunk echte olaszokat helyi búsongókat énekelni.
Amit látunk: a Lago di Como legészakibb része. Szemben, a hegy lábánál Colico terül el. Itt két folyó is beletorkollik a tóba, az egyik jól elkülönül a világosabb színével, a másik a bal alsó sarokban látható szélesebb torkolat.
Ez a látvány délfelé nézvést.
Mondtam, hogy szeretem a régi kőházakat :)
Mai utolsó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése